Ikrek hava: Horthy és Skorzeny

A kitüntetett évforduló Horthy Miklósé, aki e héten 150 éve, június 18-án született Kenderesen. A körülötte felhabzó vitákat figyelmen kívül hagyva, száraz pillantást vetve a történelmi „tárgyra” egy tehetséges katona képe bontakozik ki, akinek karrierútja töretlenül emelkedik egészen az I. világháború végéig, az altengernagyi rangig. Politikusként hasonlóképp hosszú utat bejárva, 24 éven át kormányozza a Magyar Királyságot. Amely 24 év, Trianontól a nagy gazdasági világválságon át a náci megszállásig, a magyar történelem egyik legnehezebb tűréspróbája lett volna bármilyen elköteleződésű politikai karrier számára. Horthy egy olyan hajó kormányához lépett oda 1920-ban (az Antant-hatalmak politikai támogatásával), amelynek kétharmadát a versailles-i pokolgép épp leszakította. A magyar gazdaság végtagok nélkül maradt, az elcsatolt területekről kitelepítettek pedig már a 20-as évek elején megtanulták, mit is jelent a „deportálás vagonokban”. A hajó azonban nem süllyedt el, sőt, mint a mitológiai Tészeuszét, menet közben olyannyira kijavították, hogy az 1929-ben érkező nagy gazdasági világválságnak már ismét csak bőven volt mit pusztítania.

A kormányzó politikai útjának vége 1944-ben érkezett el, a kiugrási kísérletet követő nyilas hatalomátvétellel. Horthyt gyalázni azonnal szokássá vált (igaz, Szálasi korabeli plakátjai még zsidóbérenc hazaárulónak nevezték), amely szokás napjainkig tart – érdek és alkalom szerint, változó indoklással. A kiugrási kísérletet számos történeti munka tárgyalta, amelyeknek abban eddig egyet kellett érteniük, hogy az nem csak sikertelen volt, de eleve kudarcra ítélt is. Horthy elveszítette volna a realitásérzékét? E kérdésre a választ Borhi László Nagyhatalmi Érdekek Hálójában című könyve adja meg, amelyet a Történettudományi Intézetben mutatták be 2015 nyarán. A kötet, amelyet az Amerikában oktató tudós diplomáciai levéltárak titkosítás alól feloldott adatai alapján írt, egyértelművé teszi: Horthyt az amerikai kapcsolatai a leghatározottabban hitegették, ösztönözték, bíztatták a kiugrásra. Ám a valódi amerikai cél az volt, hogy a magyar kiugrási kísérlet német csapatokat vonjon el a nyugati frontról. Az amerikaiak elve a németek magyarországi bevonulására játszottak, olyannyira, hogy a tárgyalásokról a németeket maguk informálták. Hogy miért? Mint kiderült: a magyar kiugrás felheccelése, kiprovokálása az amerikai diplomácia részéről a partraszállás előkészítésének aprócska részét képezte. Mindegy mennyivel, mindegy milyen áron: csökkenteni a partraszálláskor bevethető német ellenerőt.

E ponton keresztezi Horthy életútját a szintén évfordulós Otto Skorzeny, aki e hónap június 12-én 110 éve született Bécsben. Tiszti karrierjét hadmérnöki tanulmányokkal kezdte, az arcát ékítő sebhelyet – amely miatt a szövetségesek később csak „Scareface” (sebhelyes arcú) néven hivatkoztak rá – ekkor, a főiskolás években szerezte, párbajokban. Skorzeny az évek során kőkemény katonává érett, és az SS kötelékében szolgálva a különlegesen veszélyes akciók avatott kivitelezőjeként számítottak rá. Mussolini kiszabadításáért Hitler a birodalmi vaskereszt lovagi fokozatát adományozta neki. 1944-ben pedig őt bízták meg Horthy Miklós fiának elrablásával, hogy az így megzsarolt Horthy a náci érdekeknek megfelelő politikai döntéseket hozzon. Otto Skorzenyt a szövetségesek 1945-ben rövid időre lefogták, amerikai tisztek kihallgatták, majd egy darmstadti börtönben helyezték el, ahonnan 1948-ban megszökött. A hivatalos történetírás szerint Franco tábornok Spanyolországában kapott menedéket – ugyanakkor tény, hogy mégis akadálytalanul beutazhatta a világot. Argentínában Juan Perón elnök tanácsadója, míg feleségének Evita Perónnak – állítólag – szeretője volt. Később Egyiptomban Nasszer elnök tanácsadójaként tűnt fel.

Skorzeny 1945 utáni életútjának nyilvánvaló ellentmondásaira adott meghökkentő magyarázatot 2016 március 27-én megjelent írásában az izraeli Haaretz. Ez egyúttal a bevezetőben ígért második történeti adat. A Haaretz oldalán a mai napig elérhető cikk szerzői, Dan Raviv és Yossi Melman, Mossad-forrásokat tanulmányozva megállapították: Otto Skorzenyt, a lovaggá ütött nácit, Hitler kedvenc kommandósát az izraeli titkosszolgálat beszervezte, és egyik legértékesebb „végrehajtójaként” foglalkoztatta. A szerzők konkrét esetet is bemutatnak írásukban: Heinz Krug német tudós meggyilkolását 1962-ben. (Heinz Krug a háború után nem követte von Braun professzort Amerikába, hanem az egyiptomi kormánynak kezdett dolgozni.) Skorzeny csalta lépre az áldozatot, húzta meg a ravaszt, majd a hullát három másik férfi savval leöntötte, elégette és elásta. Ezek egyike Yitzhak Shamir, Izrael későbbi miniszterelnöke volt. Horthy portugáliai emigrációban halt meg 1957. február 2-án, földi maradványai csak 1993-ban kerülhettek haza Kenderesre. Megítélése mindmáig „vita tárgya” – neve eltérő előjelű propagandisztikus sztereotípiák hívószavává vált. Az aprócska magyar politikai közösség világbirodalmak összecsapásában hányódó lélekvesztőjét jól-rosszul, de mégiscsak kormányzó politikusról és katonáról, az emberről, aki 150 éve született, kevés szó esik.

Skorzeny 1975 július 6-án, Madridban halt meg. Bécsben, Döblingben családja mellé temették el, ahol naív bajtársai náci karlendítéssel búcsúztatták. Gondozott sírját, amelyen korallszínű begónia virul, senki sem háborgatja. Megítélése nem vitatott: hallgatnak róla.