Igazi juhász maga varrja a bekecsét

Hogy miért kétszeres? Mert Juhász Imre - a név kötelez - képzettségét tekintve is juhász. Hajdanán juhtenyésztő szakmunkás-bizonyítványt szerzett, s a rendszerváltásig csak ezzel foglalkozott: az ország öt megyéjében, kilenc téeszben dolgozott juhászként. Ma kényszerűségből egy gyár a munkahelye, mert - ahogy mondja - az több kenyeret ad. Ahhoz, hogy saját vállalkozásban foglalkozzék juhászattal, komoly anyagi háttér, felszereltség is kellene.

Manapság hobbiból tart állatokat, és őrzi a régi hagyományokat, hiszen nem csak az állatok körüli teendőkhöz - a fejéshez, az elletéshez, a birkanyíráshoz - ért: ezeket tudni a juhásznak kötelessége. Juhász Imre azonban - ahogy a régiek - ismeri a bőr kikészítésének módját is, és gyönyörű holmik kerülnek ki a keze alól. Azt mondja, nem tudja, de nem is akarja abbahagyni az ősi mesterséget, amelynek ismeri minden csínját-bínját.

Juhász Imre a fehérvári kézművesek Rác utcai épületének udvarán tartott bemutatót a közönségnek. Gépet egyáltalán nem használ, sem a bőr kikészítésénél sem a szabásnál és a varrásnál. Fenti kép: a gambó, amire kiakasztják a nedves bőrt, a hozzáláncolt „alkalmatossággal” pedig puhítják. Balra: Juhász Imre kézműves szemet gyönyörködtető munkái (Fotó: Pati-Nagy Bence)

Juhász Imre a Kézművesek Házának udvarán mutatta be, miként is dolgozik ő a bőrrel. Közben kész termékeiben is gyönyörködhettünk, és rögvest megirigyeltük az általa viselt csudálatos bekecset...

Igaz, kiderült: nem olyan könnyű egy efféle darabot előállítani. Ő ugyan azt mondta, nem titkol előlünk semmit, bátran próbálkozhatunk mi is a bőrműves mesterséggel. Persze, a juhász a bemutatóhoz már előző este felkészült: megszabadított egy birkát a ruhájától.

„Ragaszkodott hozzá, de segítettünk hogy megváljon tőle” - somolygott... Jelezték ezt a finom illatok is: a Rác utcai ház udvarán reggel óta bográcsban főtt az állat húsa. A juhász meg kiterítette a szakszerűen „lehúzott” bőrt: a birka ruháját úgy kell levenni, hogy szem hús ne maradjon rajta.

Látta is, akinek van szeme, hogy Juhász Imre mestere ennek: csak egy finom, „selyemhártya” jelezte: hol tapadt a bőr húshoz... A nyúzás után kimossák a bőrt, hogy tisztább legyen a szőrzet - de ez inkább a nyári időszakra érvényes, amikor könnyen meg is szárad. (Kivétel a hosszú szőrű merinó juh bőre - avatott be bennünket a fortélyokba -, mert azt a mosás előtt másfél centisre le is kell nyírni. Ellenkező esetben a szőrről a szennyeződés egészen a bőrbe „ivódik” a mosáskor. 

Az állat bőrét ezután tartósítani kell, különben rothadni kezd. Ő erre konyhasó és timsó keveréket használ, fele-fele arányban - meg is mutatta, miként kell a kiterített bőr minden részletét egyenletesen átitatni a szerrel. Ezen a ponton közönség soraiból valaki megjegyezte: „olyan, mint az asszonysimogatás...” De a mi juhászunk máris kész volt a pajzán felelettel: „Ja, csak ez hidegebb. Igaz, nem is szól vissza...”

Közben megtudtuk: a téli nyúzás után nem mossa ki a szőrt, csupán a tartósítást végzi el - félreteszi tavaszig, amikor könnyebben szárad.

A bőrt a sózás után úgy kell „hajtogatni”, összetekerni, hogy a só ki ne folyjon belőle, egy-két nap múlva újra megnézzük, hogy mindenütt érte-e a só, és ha nem, pótoljuk... - mutatta a továbbiakat Juhász Imre. Egy hétig legalább állnia kell a konyhasó és timsó keverékében. Ha az ujjunkat ezután belenyomjuk a bőrbe, és látjuk, hogy ennek nyomán a bőr kifehéredik, folytathatjuk a munkát... S ha eddig azt mondtuk a dalt idézve - a juhásznak jól van dolga - nem számoltunk a következő fázissal.

A sózás után kimosott bőrt befogják egy egyszerű „szerkezetbe”, és a gamóval, no meg nem kevés emberi erővel felpuhítják a rostokat. A közönség soraiból többen is megpróbálkoztak ezzel, s bizony a fiatalemberekről a fagyban is gyorsan lekerült a télikabát. A kikészítés végén egy másik szerszám, a kaparó vagy vakaró segítségével „csiszolják” simává, egyenletessé, finom puhává a bőr felületét.

Azután a kézműves mester ehhez már „csak” kiszabja az anyagot, és megvarrja. Juhász Imre ezt utóbbit is kézzel csinálja, nem használ hozzá varrógépet... A régiek azt mondták, és ő maga is vallja: nem is juhász az, aki a maga ruháját nem tudja elkészíteni. Bizony, csinos emberek is voltak a hajdani pásztorok: ez már Kunkovács László fotóművész és néprajzkutató múlt idéző előadásából tudjuk.

Kunkovács fotóin látszik: gyönyörű ruhákat viseltek ezek a büszke tartású, szép emberek, akik közül sokan nem csak az állatokhoz értettek, hanem afféle művészek is voltak: mesterien faragtak, jól énekeltek vagy táncoltak...Ami a pásztorfeleségeket illeti: az ő megjelenésük jóval szerényebb volt. Viszont a hajdani pásztorok nem csak szép, de okos emberek is voltak - derült ki Kunkovács szavaiból. Az asszonytól nem a cifrálkodást várták el, hanem azt, hogy értsen a tej feldolgozásához...