Hú, de utáltuk a vörös salakot! – Interjú Eperjes Károllyal

Volt ő Józsi, a legényanya, Széchenyi, a Hídember, Tutti, a 6:3-ból és a piac királya az Eldorádóban. Az ifjúsági focistából, a színészből Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésszé, mesterré lett Eperjes Károllyal normális dolgokról beszélgettünk: fociról, kéziről, színházról. Arról, hogy milyen dolog fölszentelni egy futballstadiont, milyen erők küzdelméből lesz dráma, s hogy melyik két könyv a kultúra taníthatóságának és továbbadásának alapja.

1972–74-ig Székesfehérváron focizott. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?

– Először is szeretettel üdvözlöm a vidiseket! Különösen az edzőt, Németh Lajos bácsit. Isten éltesse! – kezdte válaszát Eperjes Károly. (Tragikus, e hét kedden, január 29-én, 88 éves korában elhunyt az edző, Németh Lajos. Az interjút pár nappal előtte, pénteken rögzítettük. A mester emléke él.) – Csak egy történet. Megkérdezte édesapám, hogy Mester, a gyerek itt nem kerül be az első csapatba – egyszer játszottam egy előkészületi meccsen az első csapatban –, ne vigyem el? Máshol bekerülne, mondta édesapám. Jaj, ne, tanár úr! Felelte Németh Lajos bácsi. Miért, annyira jó? Kérdezett újra édesapám. Nem, de szeretik. Hangzott a válasz. Én voltam itt a bohóc. Májer Lajcsitól kaptam a nevet, hogy színész, így hívtak engem itt a tarcsiban. Gyerekkorom óta Fradi-drukker vagyok, de a Vidinek is drukkolok. A Vasasnál voltam átigazoláson, mert a nagybátyám ott volt gyúró, és oda kerestek Vidáts helyére egy beállóst, és Vadász Karcsi bácsi el is vitt volna, de annyira lesérültem, hogy három hónapot ki kellett hagynom. Az egész színészi pályával így kerültem kapcsolatba, mert ráértem itt Fehérváron: bementem a megyei művelődési házba (ma Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház). Volt ott egy amatőr színjátszó tanfolyam, és én beiratkoztam rendezőnek. Sokat köszönhetek Fehérvárnak. Most, hogy itt voltam a stadion megnyitóján és a felszentelésén, éppen mondtam Csonginak, Csongrádi Ferencnek: emlékszel, még itt, a vörösön fotballoztunk? Ami most parkírozó. Hú, de utáltuk a vörös salakot! Volt egy vörös, meg szembe vele egy fekete salakos pálya. Azokat utáltuk, senki nem szeretett rajtuk focizni. Nem is tudják a mai focisták, hogy milyen helyzetben vannak itt!

December közepén, a MOL Vidi FC–Ferencvárosi TC mérkőzés előtt szentelte föl az új székesfehérvári stadiont Spányi Antal megyés püspök. Sokan láthatták ezt a gesztust. Mint mondta, itt volt Ön is, hogyan élte meg ezt a pillanatot?

– Szerintem keresztény országban ez a normális. Már csak amiatt is örültem, mert a püspök úrral nagyon jó kapcsolatom van, nagyon örültem, hogy Tóni püspök atya felszentelte. Ha ezen valaki csodálkozna, csak annyit mondok, hogy Spanyolországban a nagy stadionokban kápolna is van, hogy mielőtt fölmennek a pályára a játékosok, imádkozhassanak.

Figyelemmel követte a férfi kézilabda-világbajnokságot? Tizedik helyezett lett Magyarország.

– Nagyon sajnálom, hogy elfogytunk a végére. Ez az erőltetett menet a sok sérüléssel, ki kellett, hogy jöjjön. Ugyanaz a baja a magyar focinak, mint a magyar kézilabdának, a magyar labdajátékoknak, kivéve a nőknél: oxigénhiányos. Gyorsabb a foci és a kézilabda a világban. Utóbbiban nem vagyunk annyira lemaradva, ott van egy generáció, akik most jönnek föl. Majd odaérnek! A korábbi kapitányok, Dujsebajev és Vranjes is fiatalítani akart. Magyarország kicsi ország, nem megy olyan gyorsan a fiatalítás. Nagyon helyesen az új edzői stáb, Csoknyaiék visszanyúltak az öregekhez. Én azért még bízom, hogyha nehezen is, de kivívjuk az olimpiai részvételt. Nagyon jók a fiatalok, majd összeérnek! A másik pedig, hogy a klubokba nem kell annyi külföldit hívni, játszatni kell a mieinket!

Január 11-én volt a Legyetek, jók, ha tudtok! című előadás premierje a Pesti Magyar Színházban. Néri Szent Fülöp atyát alakítja benne. Az áll a színlapon, hogy a jó és a rossz küzdelme indul meg a cselekményben.

– Minden normális színházban a jó és a rossz küzdelmét mutatják be. Mi a dráma? A jónak és a rossznak a küzdelme. A mai világban az nagy baj, hogy relativizálják a rosszat és a jót, így viszont, hogy lesz belőle dráma? Egyébként – tisztelet a kivételnek – az elvtárs után jön a kortárs. A klasszikusokat se kellene aberrálni…

Mennyire testhez álló Önnek az atya szerepe?

– Erőst dolgoztam rajta, hogy ezt a darabot játsszuk. Fehérváron volt egyébként az ősbemutatója. Vajda Kati írta. Nagyszerű! Kozák Andriska íratta magának, amikor itt volt. Isten nyugosztalja! Nagyszerű színész volt. Én ezt a szerepet most Reviczky Gábornak szántam, de Gabi azt mondta, hogy ez annyira a tied, hogy te játszd el! Pedig én Szent Ignácot akartam eljátszani, az alkatilag jobban illik hozzám. Úgy tűnik, hogy okozhat nekem az élet még ilyen meglepetést. Soha életemben nem gondoltam, hogy én ezt valaha eljátszom. Így alakult, nem bánom, nagy ajándék az Istentől meg a kollégáktól.

Fontosnak érzi, hogy a hitét, amit megél, továbbadja?

– Nekem ez kötelező. Minden keresztény ember ezt a feladatot kapta, és én keresztény vagyok. Úgyhogy ez részemről nem kérdés. Bárhol vagyok, keresztényként kell megéljem az életemet.

Mennyire nyitottak az emberek az ilyen, hittel teli előadásokra?

– Úgy látom, hogy nagy szükség van rá. Van egy huszadik századi istenes estem, körülbelül huszonöt éve. Több földrészt is megjárt már, rengetegen jönnek rá, mert – sajnos – ritka. Jobban örülnék, ha többen is tennék ezt. Azért teszik mások is, más színész, művész is megvallja a hitét. Ez nekünk feladatunk. Mindenkinek ez a feladata, a jó munka is egy jó hitvallás. A jó foci is egy jó hitvallás. Egy jó riporteri tevékenység is egy jó hitvallás. Mindenki vall magáról, hogy hol tart, s hogyan képviseli a Teremtőt és a Megváltót!

A Kaposvári Egyetem művészeti karán színésznövendékeket tanít. Őket is e hitvallás szerint oktatja?

– Enélkül nem lehet tanítani, mert ez a kultúra. Azt tapasztalom, hogy ez nem könnyű a mai fiataloknak, mert nagyon kevés alapjuk van hozzá. Fides et ratio, morál és bölcselet. Ez a kultúra. A szívre nevelni kell, az agyra okítani, a kettő együtt a tanítás. Pedagógus gyerek vagyok, a szívre a Biblia nevel, az agyra Arisztotelész Poétikája oktat. Ez az egyetemes kultúra. Ha ezt nem tanítjuk, akkor a gyerekeink barbiek lesznek és schwarzik. Ez a két mű a kultúra taníthatóságának és továbbadásának lényege.