Szellemi tudásával kimagaslott a miniszterek közül Hóman Bálint

Idén már kétszer is megjelent a Hóman Bálint és népbírósági pere című hatszáz oldalas könyv. Az első kiadás háromszáz példányát elkapkodták, ezért követte azt egy ezres újranyomás. Ujváry Gábor történésszel, a kötet szerkesztőjével beszélgettünk a koronázóvárosban egy töris előadása előtt.

Magyarországon bárhol érdemes szót váltani Hóman Bálintról, ám Székesfehérváron különösképpen.

– Hóman Bálint Székesfehérvár szempontjából elsősorban amiatt fontos, mert 1932-től 1945-ig a város országgyűlési képviselője volt, részben ugyanebben az időszakban, 1932-től 1938-ig, majd 1939-től 1942-ig vallás- és közoktatásügyi miniszter is. Egy olyan tárca tulajdonosa, amely az akkori Magyarország minisztériumai közül a legnagyobb állami támogatást kapta. Hóman nemcsak a termetével meg a kiterjedésével – hiszen 184 centi volt, és 130 kiló, úgyhogy tekintélyes megjelenése volt –, hanem a szellemi tudásával is kimagaslott a miniszterek közül, hallgattak rá. Nagyon fontosnak tartom a tudósi mivoltát: abban nagyjából máig egyöntetű a vélemény, hogy a magyar középkorászok közül a legnagyobbak között a helye, de általában a magyar történésztársadalomban is.

Tudományszervező tevékenysége is nagyon fontos. Hiszen 1923-tól 1932-ig a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója volt, amely akkoriban sokkal nagyobb intézmény volt, magában foglalta az Országos Széchényi Könyvtárat, a Néprajzi Múzeumot és a Természettudományi Múzeumot is. Már főigazgatóként is meghatározó volt mint Klebelsberg Kunó miniszter egyik főtanácsadója a közgyűjteményi kérdésekben. Tudós, tudományszervező és szakpolitikus volt, olyan szakpolitikus, aki 1938-tól már nagypolitikai kérdésekbe is beleszólt. Ez utóbbit kellett volna kevésbé tennie, akkor valószínű, hogy ma nem folytatunk vitákat sem a személyéről, sem a munkásságáról.

Mire számíthat a könyv olvasója?

– Maga a kiadvány – egy jelentős, közel százoldalas életrajzi kronológia és számos tanulmány mellett – az 1946-os népbírósági eljárás anyagát hozza, erősen megjegyzetelve, illetve a 2015-ös újratárgyalás anyagát. A bűnösségéről két részletben tárgyaltak. A Budapesti Népbíróság hozta meg az elsőfokú ítéletet. Ott több mindennel megvádolták, kezdve attól, hogy részt vett azon a minisztertanácsi ülésen, amely határozott a Szovjetunió elleni hadiállapot beálltáról – tehát nem hadüzenetről! –, ami szovjet provokációra már megtörtént. Emellett megvádolták azzal is, hogy politikájában szélsőjobboldali célokat követett, s lepaktált a nyilasokkal, ami nem volt igaz. Megvádolták azzal is, hogy mindenféle népellenes intézkedésekhez adta a nevét, ami szintén nem volt igaz. A másodfokú eljárás 1946 augusztusában a Népbíróságok Országos Tanácsa előtt zajlott, ott már kizárólag azzal vádolták, hogy részt vett azon a bizonyos minisztertanácsi ülésen. Ezt összhalmazati büntetésnek tekintve azt mondták, önmagában is kimeríti a háborús bűnösség fogalmát, e gondolat jegyében ítélték élet­fogytiglani fegyházra. Már első fokon életfogytiglanra ítélték, a másodfokú fellebbviteli tárgyalás ezt hagyta jóvá.

A fegyházban is halt meg.

– Igen, 1951-ben a váci fegyházban, amely az akkori magyar börtönök közül a legrosszabb volt. Az ÁVH börtöne volt.

Miért éppen 2015-ben esett úgy a csillagok állása, hogy a bíróság eltörölte ezt az ítéletet?

– Már régebben, az 1980-as évek legvégétől voltak kísérletek a rehabilitálására. Az első ilyen Kosáry Domokos nevéhez fűződik, aki korábban Hóman munkatársa volt a Teleki Pál Tudományos Intézetben. Kosáry a Magyar Tudományos Akadémia elnökeként 1990-től több kísérletet is tett arra, hogy Hóman Bálintot tudományos tekintetben rehabilitálják, tehát vegyék vissza az Akadémia tagjai sorába, és ugyanezt tette az Akadémia egy másik elnöke, Glatz Ferenc is, illetve a kilencvenes évek közepétől több alkalommal Varga István országgyűlési képviselő volt az, aki a parlamentben is szorgalmazta Hóman rehabilitációját. Ezek a kísérletek, különösen az utóbbi, vezettek végül oda – hosszas küzdelmek után –, hogy 2015-ben újratárgyalták a pert, és megállapították, helytelenül határozott annak idején a Népbíróságok Országos Tanácsa.

A jogi rehabilitáció megtörtént, de a tudományos azóta is várat magára.

– Igen, ez érdekes ellentmondás. Az Akadémia mindig arra hivatkozott, hogy amíg a politikai rehabilitáció nem történik meg, amíg a háborús bűntettről hozott határozat fennáll ellene, addig nincs mód visszavenni az Akadémia tagjai sorába. Ez megtörtént, ennek ellenére sem vették vissza, ami annál is furcsább, mert a kommunizmus kiépítésében, az 1945 utáni magyar történelem dicstelen oldalainak működtetésében nagyon fontos szerepet játszó és tudományos téren jóval Hóman Bálint színvonala alatt állók változatlanul a tudományos akadémia tagjai. Sokakat lehetne sorolni, a legjobb példa Lukács György filozófus, aki jelentős tudós volt, de a politikai bűnei nagyobb súlyúak, mint Hóman Bálinté, neki mégsem lett soha semmi baja ebből, az Akadémia tagja maradhatott, miközben ideológiai tekintetben a kommunista rendszer oroszországi, szovjetunióbeli és magyarországi kiépítésében is jelentős szerepe volt.