Hétvége

2009.06.27. 02:27

Három asztalos egy családban

A család három generációjának egy-egy férfitagja választotta az asztalos-szakmát Szetiéknél. A nagyapa még az ántivilágban szerette meg a mesterséget, fia és unokája a gépesített korszakban is a kézművességet dicséri.

Zsohár Melinda

Lovasberény egyik széles utcájában áll Szeti Ferenc háza, amelynek udvarán kissé zegzugos asztalosműhely őrzi a régi szerszámokat, félszáz esztendős gépeket, s a deszkákat, léceket, amelyek mentül régebben száradnak ott, antul értékesebbek. A két Szeti, apa és fia éppen a lovasberényi katolikusok vagy 200 éves sekrestyebútorán dolgozik, azt újítja fel.

- Órákat gondolkoztam azon, hogyan szedjem széjjel óvatosan, sérülés nélkül - simítja végig Ferenc fia, Szeti Zoltán az ódon tölgyfa szekrényt. - A szegélyeknél található kis kockákat kellett elmozdítani, s mint egy kirakós játék, magától engedett a szerkezet. Édesapámmal felváltva dolgozunk rajta, ki mit szeret jobban, mi áll neki inkább kézre.

Szeti Ferenc 1928-ban született, s még ma is dolgozik, hála Istennek. Kisfaludról költözött a család a 30-as években Lovasberénybe, az édesapa cselédként kereste kenyerét. Rokonok laktak itt, így vettek egy fél házat Szetiék, és napszámosmunkából, részesaratásból tartotta el övéit, két gyermekét a családfő. Ferenc nővére, a 85 éves Szeti Mariska Székesfehérváron él, a fiúág fele azonban Berényben maradt. Mert Ferenc elsőszülött fia, ifjabb Szeti Ferenc a szegedi egyetemen végzett fizikusként, a Videotonban dolgozik, ő is Fehérváron lakik. A kisebbik fiú, Zoltán követte az apját a mesterségben.

- A felvidéki és erdélyi bevonulásokkor többször behívták édesapánkat katonának, szinte gyermekként kellett helytállnom - kanyarodunk vissza az első nemzedékhez Ferenccel. - Villanyszerelőnek készültem, de aztán az asztalosság mellett döntöttem. Földes Károly iparoshoz szegődtem el, s fél év alatt úgy beletanultam a szakmába, hogy konyhabútorokat készítettem, mint az öregebb segédek. 1948-ban álltak össze önként az asztalosok ilyen szövetkezet-félébe, egyszerre harminc ház épült ebben az újonnan megnyitott utcában, ahol a szüleimmel közösen építkeztünk mi is, akkor épült ez ház, amiben ma is lakom. Két évet a Vörösmarty Színházban is dolgoztam karbantartóként, érdekes világot ismertem meg - sorolja Ferenc az állomásokat. Zoltán fia egyszer a Bánk bánban statisztált is, mint Gertrudis fia...

- A műhelyben nőttünk fel, nekem természetes volt, hogy én is asztalos leszek - veszi át a szót Zoltán. Édesapja 1954-ben nősült, Ferenc 1956-ban, Zoltán 1963-ban született. Édesanyjuk sajnos évekkel ezelőtt meghalt, egy kedves özvegyasszony, Hilda a társa az aranykorban Ferencnek.

Zoltán a székesfehérvári 323-as szakmunkásképzőbe jelentkezett, s amikor a tanár a felmutatott asztalosszerszámok neve után tudakozódott, Zoltán felelgetett. Ropánt, slikkgyalu, strájmódli, abszec. A tanár mosolygott, értette a svábos neveken felemlített eszközök nevét, ahogyan Zoltán hallotta az édesapjától. Egyengető gyalu, egyes simító gyalu, párhuzamvonalzó, nyakaló fűrész. Hamar rábíztak komolyabb feladatokat is a tanulóra, aki 1986-tól édesapjával együtt magánvállalkozó.

- S megismétlődött a családi történelem - mondja Zoltán, amíg átöleli lánya, a 18 éves Nóra vállát. - A mi két gyerekünk is a műhelyben nőtt fel, s Nóra ma sem ijed meg, ha gyalulni, szegelni kell lány létére - így a büszke apa. Ifjabb Szeti Zoltán harmadik generációsként követte nagyapját és az apját, hamarosan Németországba indul pénzt keresni. Gyönyörű intarziás munkáit nézegeti itthon a család, s remélik, majd hazatér a vándorlegény .

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!