döbbenetes veszteség

2018.10.14. 11:30

Halálmars és megtöretés – Hadifoglyok százezrei tűntek el a lágerekben

A Nagy Háború magyar hadifoglyait a világ minden részére elhurcolták.

Tihanyi Tamás

„Több esetben szó szerint etnikai tisztogatás történt, egy táborban például több tucat magyar értelmiségit öltek meg”

Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap

Apák, fiúk, testvérek százezrei tűntek el a lágerek bugyraiban: a „Hadifogoly magyarok a Nagy Háborúban” című kiállítás, Major Anita és Margittai Gábor kutatók tárlata november 11-ig látható a pákozdi Katonai Emlékparkban. A megnyitó után Margittai Gábort kérdeztem.

Mennyi idő, kutatás előzte meg azt, hogy a nyilvánosság elé merje tárni ezeket a megdöbbentő adatokat?

– Mondhatjuk, hogy 2012 körül kezdtünk el kutatni egy olyan esemény nyomában, amely kiveszett a társadalom emlékezetéből. Ez a balkáni halálmars és a szardíniai táborok története, amely az első puskalövéskor kezdődött el, és még az 1920-as évek elején is tartott. Olyan döbbenetes veszteségi adatok derültek ki, amelyek érthetetlenné tették a felejtést. A halálmars 85 ezer osztrák–magyar hadifoglyából körülbelül 6 ezren maradtak életben, miután a foglyokat végigterelték Szerbián, Koszovón, Albánián.

Hányan voltak közöttük magyarok?

– Kétharmaduk származott a történelmi Magyarország területéről, azaz nem feltétlenül magyarok, de magyar állampolgárok voltak. A foglyok között etnikai ellentétek feszültek, a magyarok és a német ajkúak a fogolyhierarchia legalján helyezkedtek el, megvetették és verték őket. Okkal gondolhattuk, hogy ha a halálmars története kimaradhatott a történelemkönyvekből, akkor maga a Nagy Háborút követő hadifogság emléke is könnyen erre a sorsra juthat. Megtörténhet ez annak ellenére, hogy Szardíniától Szibériáig, Mexikótól Afganisztánig mindenhol szenvedett honfitársunk. Az Antarktiszt leszámítva minden földrészen raboskodott magyar, és ez szinte hihetetlen.

Hogyan kerülhetett magyar katona Afganisztánba?

– Brit fogságba eshetett például a jeruzsálemi fronton, ahol magyar tüzérek is szolgáltak. De vittek onnan magyarokat Ausztráliába is. A szibériai számok pedig egészen elképesztőek, 2,1 millió osztrák–magyar katona esett orosz hadifogságba, közülük 5–600 ezer lehetett magyar. Nem tudjuk a pontos számokat, és nem is fogjuk megtudni soha.

Meggyőződésem, hogy legalább százezren soha nem tértek haza. Idegenben alapítottak családot, beolvadtak, eltűntek. Sokan soha nem indultak el haza, ráadásul a sztálini időkben, ha akartak volna sem utazhattak. És mivel külföldinek, gyanús idegennek számítottak, nagy számban vitték őket a Gulágra. Nem tudhatjuk, mennyien pusztultak el csak azért, mert hadifoglyok voltak.

Gondolom a személyes tragédiák a hazatértek esetében is folytatódhattak, hiszen sokan idegen gyereket, másik családot, egy új férfit találtak a saját házukban.

– És az új férfi néha egy orosz hadifogoly volt, mint ahogyan erről Móra Ferenc is írt az Ének a búzamezőkről című regényében. De a megtöretés abban is jelentkezett, hogy a hazatértek nagy számban poszttraumás stressz-szindrómában szenvedtek, lelki vagy fizikai betegek lettek örök életükre.

„Több esetben szó szerint etnikai tisztogatás történt, egy táborban például több tucat magyar értelmiségit öltek meg”
Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap

A Dardanelláknál kérdeztem egy török muzeológust, de nem tudta, hogy ott magyar tüzérek is harcoltak. Mi volt az ön számára a legnagyobb meglepetés?

– Az, hogy Szardíniában, egy isten háta mögötti sziget kis mellékszigetén mennyi magyar veszett oda. Találtunk egy kápolnát, ahol vitrinben állították ki a koponyákat és a lábszárcsontokat.

Magyarként őrzik emléküket a helyiek?

– Osztrák–magyarként. Ahogyan mi is azt mondjuk, hogy olaszok, nem teszünk különbséget a szárdok és más nemzetiségek között, holott a Doberdónál és az Isonzónál a magyar katona sokszor olaszul csak alig beszélő szárdokkal küzdött. A szárdok hegyi emberekként kemény harcosok voltak, közülük kerültek ki az elit katonák.

A második világháborúról tudjuk, melyik láger volt a legrosszabb, melyik a még elviselhető. Mi a Nagy Háború hasonló sorrendje?

– Az biztos, hogy a magyar katonák Szerbiában különösen sokat szenvedtek, ez még az 1848–49-es szabadságharcra visszavezethető következmény volt. Ugyanígy roppant nehéznek bizonyult a román fogság is, hiszen mély történelmi gyökerei voltak az etnikai gyűlöletnek. Az oroszok nem voltak kegyetlen rabtartók, de amikor felbomlott a cári birodalom, más világ következett: gyakran csak feltették a kérdést, hogy te fehér vagy, vagy vörös? És ha rossz volt a választ, már főbe is lőtték a szerencsétlent. Sokszor a hadifogoly bajtársak is egymás ellen fordultak. A csehek például valósággal irtották a magyarokat.

Irtották? Nem túl erős szó ez?

– Nem, több esetben szó szerint etnikai tisztogatás történt, egy táborban például több tucat magyar értelmiségit öltek meg a csehek. A dualista rendszerből kiszorult csehek ugyanis nem szerették a magyarokat, ők játszották a sértődött nemzetet a Monarchián belül. Úgy tartották, ők sokkal polgáribbak, inkább megérdemelnék a második pólust. Ráadásul területi igényeik is voltak velünk szemben.

Miként bántak foglyaikkal az olaszok?

– Az olasz fogság a szardíniai viszonyoktól volt szörnyű, mert az olasz néplélekre nem a sanyargatás a jellemző, de a fertőzések, járványok miatt bárhol válhatott pokolivá a helyzet.

Nekem egy második világháborús veterán azt mondta, a franciánál egyik sem volt kegyetlenebb…

– Így volt ez az első világháborúban is, teljesen érthetetlen módon kegyetlenkedtek a francia őrök, s akik nem így tettek, azokat büntetésből kiküldték a frontra.

A halálmars 85 ezer osztrák–magyar hadifoglyából körülbelül 6 ezren maradtak életben
Fotó: Archív

Lehet azt állítani, hogy ami a táborokban történt, előjátéka volt Trianonnak?

– Feltétlenül, hiszen a fogságban a történelmi Magyarország kisebbségei a magyarok és az osztrákok ellen fordultak. De a táborok világa nemcsak Trianon előszobája volt, hanem a második világháborús hadifogságé is, hiszen sok mindent a Nagy Háború idején kísérleteztek ki. Igaz, akkor még nem volt cél az ipari léptékű megsemmisítés, az identitástól, méltóságtól való megfosztás, mindaz, ami később jellemző lett. Kevesen tudják, hogy Auschwitz gyűjtőtábor volt már az első világháború befejezése előtt.

A mi táboraink milyenek voltak?

– Jogos a kérdés. Fontosnak tartottuk, hogy a történelmi igazságosság jegyében ezt is bemutassuk. A Magyar Királyság területén működtek a legnagyobb osztrák–magyar fogolytáborok, és nem mondhatjuk, hogy ezek kevésbé voltak rosszak. Igaz, hogy a magyar táborok viszonylag jól kiépülve működtek, de nálunk is sokan meghaltak, dühöngtek a járványok, és ha lázadás történt, véres kegyetlenséggel következett a megtorlás.

Miként érzi, mennyire sikerült a százéves évforduló kapcsán gazdagítani az ismereteket?

– Büszkén mondhatom, hogy a Szamársziget története kutatásaink nyomán polgárjogot nyert a történelemkönyvekben, és gátat szakítottunk a hadifogság általános bemutatásával is.

Alig van olyan család, amely ne lenne érintett. Önnel mi a helyzet?

– Két dédapám harcolt az olasz fronton, Doberdónál és Isonzónál. Rémesen igazságtalannak éreztük, hogy az egykori hadifoglyok emléke úgy tűnhetett el, hogy szenvedéseiket nem örökítette meg senki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!