Hétvége

2015.01.10. 09:15

Gyógyítani és örömet adni

Székesfehérvár - A Ringató foglalkozások neve egy ideje összeforrt Horváth Irmáéval. Irma Ringató: közös éneklés, mondókázás, zenélés, igazi együttlét. Ám életének van egy másik fontos része is.

Bokros Judit

Az ötvenedik évéhez közelít, de kortalannak tűnik, a testi valón átsugárzik a lelki egyensúly teremtette harmónia. Bizonyára a mindent felszabadító éneklés, zenélés miatt is lehet ez, ám akik jobban ismerik Horváth Irmát, tudják, hogy a zenei nevelés küldetésszerű teljesítése mellett ma már van egy másik, ugyanilyen fontos oldala. A testi, lelki érintés, masszázs révén segíteni másokon. Abban, hogy eljutott e két meghatározó, örömet okozó tevékenységhez, hivatáshoz, nagy szerepük volt megérzéseknek, találkozásoknak, az élet adta lehetőségek felismerésének. S a tanulásnak, a folyamatos önképzésnek derül ki abból, amit eddigi életútjáról mesél.

Az alapokat már a családi háttér megadta, az a közeg, amelyben kisgyermekkorában nevelkedett. Mivel szülei dolgoztak, nagyszüleihez került Csákberénybe. A náluk, falun töltött négy és fél év úgy él benne, mint egy édenkert képei: testvére érkezéséig sokat volt egyedül, énekelt a madaraknak, s maga körül is sok énekszót hallott. Megemlít egy különleges, számára meghatározó emléket:

- Három évesen elérkeztem egy sarkalatos pontra, amikor szinte megjelent előttem egy cél, egy mondat: Oktatni szeretnék, hogy az emberek boldogok legyenek. Ez később, amikor egy multicégnél dolgoztam, felismerésként hatott. Gyerekként óvónő vagy tanárnő akartam lenni, ott volt előttem az édesapám példája is - mondja Irma, aki édesapját olyan pedagógusnak látta, aki nagyon értett a fiatalokhoz. Szigorúsága mellett tisztelte a tanítványait, s ezt lánya azóta is szem előtt tartja, és így fogalmazza meg tanári ars poeticáját: A gyermeki lélek szent.

Irma példaképei Gróh Ilona és Witold Kucharczyk, akiktől a Ringató foglalkozások tartását és a Lomilomi masszázst elsajátította
Fotó: Molnár Artúr

A pedagógus hivatáshoz aztán a szegedi Juhász Gyula Tanítóképző ének-zene-magyar tanári szak elvégzése után vezetett az út.

- A szegedi főiskolai évek előtt oktattam egy évet Csákberényben, amikor újabb felismerés tudatosult bennem: nem alsós, hanem inkább a nagyobb gyermekekkel van dolgom. Később, a főiskola után is visszatértem ide, de akkor már Fehérváron éltünk a férjemmel, s miután megszületett két gyermekünk, ésszerűbb volt itt dolgozni.

A Széna Téri Általános Iskolában kezdett el ének-zenét és magyart tanítani felső tagozatban. Szeretett ott, mégis, hét év után érezte, változtatni kell. Folyamatos egészségi problémákkal, magas vérnyomással küzdött. A váltást - amivel elérkezett a gyógyulás is egy személyzeti vezető állás jelentette egy multicégnél, ahol szintén sokat tanult. Ám, 2006-ban megszületett harmadik gyermekük, így ismét új irányt vett az élete. Ringató.

- Dániellel mentem először Ringatóra, amit akkor Öreghegyen Fiskus Olga tartott, aki az elsők között végezte el a Gróh Ilona által alapított foglalkozás tanfolyamát. A közös éneklés, mondókázás, a hangulat annyira megfogott, hogy egyből utána néztem a képzésnek. Jelentkeztem, megcsináltam a tanfolyamot és először Sárszentmihályon tartottam foglalkozást. Jártam aztán vidéken több helyen is, mert Fehérváron akkor Olgáé volt a Ringató. Ám ő váli, így egy idő után átadta nekem. Kezdetben ment a szórólapozás, nem volt egyszerű, de úgy 2-3 év során kialakult az a rendszer, ami ma is működik. Év közben négy állandó helyszínen tartok foglalkozást Fehérváron, és nagyon hálás vagyok, hogy megadatott ez a lehetőség. Számomra egy csoda, hogy viszonylag szabadon, játszva, egy szőnyegen ülve taníthatok, és mások ezért jönnek el - vallja Irma, aki így teljesíthette ki az általa oly korán megérzett életcélját. Időközben megtanult gitározni, furulyázni is.

Mindemellett pedig ott van a masszázs. És Shiane.

- Úgy gondolom, ha valaki figyel, áramlik az energiával, akkor nyílnak utak. Van egy masszőr barátom, akivel sokat beszélgettem, együtt tanultuk a numerológiát, s egy alkalommal kaptam tőle egy masszázst ajándékba. Ismét úgy éreztem, rátaláltam valamire. Ekkor döntöttem úgy, hogy megtanulom a hawaii Lomilomi masszázst. Ez is erő, energia, amit átadok és közben én is kapok a másik embertől. Jelenlét, együttlét azzal a személlyel, aki hozzám jön és akinek próbálok segíteni mesél Irma, akit Shiane név alatt lehet megtalálni mint masszőrt, numerológust.

E névnek is története van persze, mint Irma körül annyi mindennek, amivel foglalkozik, amiben megnyilvánul ő, akár mint Ringató foglalkozásvezető, akár mint masszőr, akár mint feleség, anya, barát, nő. Sokoldalúságában is egy, és ő is ezt érzi, hogy így teljes, a helyén van, s az, azok veszik körül, akikkel ebben a világban dolga van.

Ám történetének még koránt sincs vége: a gyógyítás útján szeretne tovább járni, de ezt is a hang, a zene révén képzeli el.

Irma iskoláit Székesfehérváron, az akkori Münnich Ferenc, ma Tóvárosi Általános Iskolában kezdte. Majd négy csodálatos, zenével teli esztendő következett a Vasvári Pál Gimnázium ének-zenei képzésén, ahol Kneifel Imre volt az énektanára . Ő beléjük oltotta a népdalok, a népzene szeretetét. Irma ekkor már tudott zongorázni is, tagja volt az Ikarus kórusának, s magánének órára is járt. Utóbbit nem utolsó sorban az otthon, a szülei által szeretett és sokat hallgatott operák miatt tette, 12 éven keresztül. Tehát a muzsika, az éneklés de még a verselés is már korán benne volt az életében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!