Hétvége

2016.12.23. 17:15

Gyergyótól San Franciscóig

Különleges lesz az idei karácsony Enyedi Ágnes, a Népművészet Ifjú Mestere, Junior Prima-díjas népdalénekes számára.

Gábor Gina

Augusztusban keltek egybe zenész párjával, Salamon Somával, és Tordason telepedtek le. Egy parasztházat vásároltak, amit fokozatosan szépítenek: a berendezés ékességei közé tartoznak azok a tárgyak is, amelyeket Kallós Zoltántól kaptak nászajándékba. Ez az első karácsony, amit Ágnes és Soma a tordasi házban tölt együtt a családdal, azután pedig több helyszínen is ünnepelnek: Fehérváron, Martonvásáron, Budapesten is felkeresik a rokonokat.

Enyedi Ágnes az Édesanyám sok szép szava című est fehérvári bemutatóján. Ágnes tanul a zeneakadémián, és tanít a zeneiskolában, közben pedig énekel, új CD-t is tervez Fotó: Molnár Artúr

Enyedi Ágnes három esztendős volt, amikor a családja Erdélyből áttelepült Magyarországra. Ágnes Fehérváron nevelkedett, a Hermann László zeneiskolában kezdett el énekelni tanulni - évekig volt Vakler Anna növendéke -, éppen abban a teremben, ahol ma tanárként foglalkozik a tehetséges diákokkal. S az is természetes volt számára, hogy az idén született, új műsorát Budapest után Fehérváron is bemutatta. Erre a rangos Halmos Béla-pályázat jóvoltából nyílt lehetősége.

Utoljára akkor beszélgettünk, amikor elnyerte a Junior Prima-díjat. Néprajz-angol szakra járt az egyetemre, de már akkor sejtette, hogy az éneklés az ő igazi útja:

- Amikor elvégeztem a bölcsészkart, édesapám megkérdezte: te akkor most angol tanár leszel?" Meglepődött, amikor nemmel válaszoltam. A Tázló meg a Magos együttessel akkor már rendszeresen jártam fellépni, a Magyar Állami Népi Együttesben is meghívott énekesként szerepeltem és szerepelek ma is. Éreztem, az éneklést nem tudnám összeegyeztetni az angoltanári hivatással.

Ezért döntöttem úgy, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatom a tanulmányaimat. Hálás vagyok, hogy a szüleim támogatták a döntésemet - mondja Ágnes, aki másodéves volt a zeneakadémián, amikor a fehérvári Herman zeneiskola felkérte, legyen az iskola tanára:

- Ez megtiszteltetés volt számomra. Diákjaim fiatal felnőttek: zeneművészeti szakgimnáziumba járnak. Magam is rengeteget gazdagodtam a tanítás révén. Igen változatos ez a munka, de úgy érzem, mintha hazajöttem volna... Élt bennem a tanítás iránti vonzalom, hiszen az édesanyám tanár, és az anyai nagyszüleim is pedagógusok voltak - meséli Ágnes, akinek mindig természetes volt, hogy Erdély és Fehérvár egyaránt azt otthont jelenti számára.

Az erdélyi nagyszülőknél, Bonchidán nyaranta hónapokat töltöttek az öccsével. Éppen abban az időszakban, amikor a földműves, állattartó parasztember tele van munkával. Gyerekként bekapcsolódtak hát mindenbe, a szappanfőzéstől a kenyérsütésig...

Ágnes új műsorát az erdélyi gyökerek inspirálták. Nem véletlenül lett az est címe: Édesanyám sok szép szava.

- Gyergyóditróban élt az üknagyanyám, Ádám Joachimné Kurkó Julianna, akinek kedves énekeit hajdanán lejegyezte Albert Ernő. Ezt könyvben is megjelentette a '70-es években a Kriterion: magam is forgattam gyerekként a kötetet. Ám azt csak később tudtam meg, hogy ükanyám énekei hangfelvételen is fennmaradtak. Ő akkor lehetett 95 esztendős, de megvan az a felvétel, amelyen a lánya, az én dédnagyanyám, Márton Ferencné Ádám Teréz is énekel.

Neki szintén csodálatos hangja volt... Egyebek között klasszikus balladákat adtak elő, archaikus szövegeket, régi dallamokat. Az ő dalaik az est kiindulópontjaként szolgáltak, mert persze Bartók Béla és a szintén gyergyói Kelemen László gyűjtéséből is válogattunk, hogy minél sokszínűbb, érdekesebb legyen az összeállítás. Írtam Albert Ernőnek is, jelezve, hogy felhasználom a gyűjtését. Ő - aki betöltötte a nyolcvanat - erre örömmel telefonált nekem, és azt mesélte, olyan szépen énekelt a dédnagyanyám, hogy azt tervezte, visszatér hozzá. Ám erre már nem volt módja, mert korán meghalt, alig múlt 60 éves...

A személyesség mindenesetre igen különlegessé teszi a gyergyói dalokból összeállított műsort, amit Enyedi Ágnes szeretne később CD-n is kiadni. Ágnes ezekből a dalokból is énekelt legutóbbi amerikai útján. Mert az idei, eseménydús esztendőben volt alkalma újra amerikai turnén részt venni. Ezúttal egy kvartettel utaztak, amelyben ő énekelt, Salamon Soma furulyázott, harmonikázott, a szintén fehérvári Zimber Ferenc cimbalmozott, Mihó Attila volt a prímás.

A csapathoz két táncos is tartozott: Berecz István és Bures Réka. Az amerikai magyar közösség nagyon érdeklődik a magyar dalok, táncok iránt. Ágnes pedig - aki néprajzosként gyűjti, énekesként előadja a hagyományokat -, abban is szívesen közreműködik, hogy az ottani magyarok jobban ápolhassák a tradíciókat. San Franciscóban például énekes kurzust is tartott - angolul...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!