Gombóc Artúrt is elkíséri Fehérvárra - Zsurzs Kati játszik, rendez, és három fiú boldog nagymamája

Mindent beleszámítva vagy 13 évig játszott a Vörösmarty Színházban. No és persze, nem csak emlékezetes figurákat formált meg, hanem rendezett is egyebek között olyan fantasztikus, interaktív gyerekelőadásokat hozott létre, amelyekből ma is hiány mutatkozik... Fehérváron elismerés övezte, ezt igazolja a munkatársaktól kapott Vörösmarty-gyűrű, Székesfehérvár Pro Theatro Civitatis Díja és lapunk, a Fejér Megyei Hírlap Aranyalma Díja. Így aztán a Viktória központban arról faggattuk Zsurzs Katit: vajon neki is megdobbant egy kicsit a szíve, amikor a Székesfehérvár táblához ért?

- Amikor annak idején kiderült, hogy fehérvári teátrum akkori igazgatója, Vasvári Csaba nem tart igényt a munkámra, az nem viselt meg annyira. Ez az ő ízlését, véleményét tükrözte, meg hát, ilyen ez a színházi világ, ne csodálkozzunk... Az más kérdés, hogy az én szerepkörömre nem is alkalmaztak senkit, inkább ráadtak egy ősz parókát egy fiatal színésznőre... Ezt igazán nem lehet tudatos társulatépítésnek nevezni . Inkább az volt furcsa érzés, hogy a város, Fehérvár, ahol néhány év után tényleg érezni kezdtem a közönség szeretetét, csak úgy , elengedi azokat a színészeket, akik ide kötődtek. És nem csak engem, hanem a társulat alapító tagjait is ezt valahogy nehezebb volt feldolgozni... Valószínűleg azért, mert én soha vidéki városhoz nem kötődtem ennyire, mindig Budapesten játszottam, ahol legfeljebb átszerződik valaki egy másik színházba, ami nem jelent akkora váltást - mesélte Zsurzs Kati, aki most szabadúszóként dolgozik.

Zsurzs Kati színésznőt  érdeklődve hallgatta a közönség az esten Fotó: Molnár Artúr

- Sokat szerepelek a Játékszínben, ami nagyon szerencsés dolog, mert én igazán csak társulatban érzem jól magam, szeretem, ha valahol számítanak rám. A Játékszínnek ugyan nincs állandó társulata, de mindig eszükbe jutok. Az különösen érdekes, hogy olyan darabokban játszottam ott, amikben Fehérváron is volt alkalmam szerepelni, csak más figurát alakítok. Az Acélmagnóliákban hajdanán a fodrásznő voltam, most, a Játékszínben az anya vagyok. Bemutattuk a Nyolc nőt is, amiben Fehérváron egykor nagymama voltam, a Játékszínben meg Augustine-t osztották rám...

Így aztán most azon derülünk, hogy még a mostani szerepei között is akad, ami a Vörösmarty Színházra emlékezteti. S persze, az is kiderül, a Játékszínben rendezett is, mégpedig mesedarabot, amit hamarosan Székesfehérváron is műsorra tűznek.

- A híres Csukás István-mesét, Gombóc Artúr történetét vittük színre. Ez nem tipikusan interaktív előadás, annál hagyományosabb dramaturgiára épül a produkció, de olyan a látványvilága Kovács Yvette csinálta a színpadképet mintha megelevenedne egy harsogó színű, csudálatos Sajdik-mesekönyv... Jók a dalok, és a a színészek is nagyon szeretik játszani. Jövök is majd megnézni, hogyan fogadja a fehérvári közönség mondja a színésznő, akit ha már a gyerekdarabokról esik szó , a családról is kérdezem. Jól emlékszünk, még javában a Vörösmarty Színház tagja volt, amikor megszületett az első unokája. Most meg kiderül, hogy az unokák száma azóta tovább gyarapodott...

- Hat éve, Fehérváron a Chioggiai csetepatét próbáltuk Csiszár Imrével, amikor megszületett Marci. Nagyon rendes volt tőle, hogy pont jókor érkezett. Próba után rohantam Pestre, a kórházba az esti előadásra meg jöttem vissza Fehérvárra... Marci után született még két unokám, Samu és Benedek. a legkisebb másfél éves. Három fia van ugyanis a nagyobbik lányomnak, aki pedagógus. A kisebbik lányom pedig inkább a művészetek iránt érdeklődik. A férjemmel tehát nem voltunk eddig fiúkhoz szokva, ezért nagyon érdekes ez a váltás. Rendkívül jól szórakozunk, mert a fiúknak egészen mások a reakcióik, mint a lányoknak. És most igyekszünk felkutatni, begyűjteni a fiús játékokat, a fiús mesekönyveket. Ráadásul most az egész család áll a vártán, mert a lányom hat év után szeptembertől visszament tanítani, a másfél éves Benedek pedig éppen eltörte a lábát, ezért be kell osztani, hogy mikor ki van vele, amíg betegeskedik meséli Zsurzs Kati, aki állítja, azért ő következetes, szigorú nagymama, mert három fiúval nem is lehet engedékeny az ember. Vigyázni kell mert különben a gyerekek könnyen megeszik vacsorára. (Ez ugyan szerintünk Zsurzs Katival sosem fordulhat elő hiszen volt alkalmunk megfigyelni, hogyan képes egy interaktív színházi előadáson a színpadról irányítani, foglalkoztatni egyszerre kétszáz gyereket.)

A színésznő mindig is igyekezett ápolni édesanyja Zsurzs Éva emlékét. A neves rendező ma is jelen van az életünkben, hiszen híres és népszerű tévéfilmjei ma is a képernyő elé ültetik a nézőket. Sőt, a televízió régi műsorokra építő nosztalgia-csatornája kifejezetten Zsurzs Éva és pályatársai műveire épít ma is.

- Valóban, folyton ismétlik a filmjeit, de közben mintha nem is vennének tudomást a régi neves televíziósokról. Babiczky László az édesanyám mellett volt adásrendező, régóta ismerem. Vele csináltunk egy könyvet a mamiról. Rengeteg anyagom volt anyámról, cikkek, régi dokumentumok: ezt összegyűjtöttük, Laci pedig riportokat csinált a régi munkatársakkal így született meg a könyv, amivel Babiczky Laci házal , de valahogy nem talál kiadót. A Magyar Televízió sem óhajt ebbe a könyvbe beszállni pedig most még él ez a generáció, akit ez érdekelne, mert jól emlékezik ezekre a tévéfilmekre, és arra a korszakra, amelyekben születtek. Ez a kötet egyúttal kordokumentum is, a televízió hőskoráról...