Fel sem merült a második hely a sinatelepiek Ki mit tud? szereplésénél

A nagyjából 400 fős településrész egykori általános iskolájában Orosz Ágostonné Tünde néni az 1976–77-es tanév elején úgy döntött, báb­együttest alapít.

– A Magyar Rádió 1975-ös szilveszteri műsorában Sebő Ferenc összeállításában, Trufa címmel ment le egy igen vidám műsorszám. Ez ihletett meg, és mivel volt kötődésem a bábszínházhoz, úgy döntöttem, létrehozok egy iskolai bábcsoportot. Abban az időben a bábművészet reneszánszát élte, és a báb kiváló eszköz volt arra is, hogy tanítsunk, neveljünk vele – mesélte a tanítónő a kezdetekről. A szakkör népszerűnek bizonyult, első körben 14 tanuló jelentkezett.

– Azért választottam a fakanalat, mert ez az egyik legegyszerűbb eszköz, amelyből báb készíthető. A botos báb könnyen is mozgatható – mesélte Tünde néni, aki arra is jó szívvel emlékszik, hogy a picike iskola rengeteg segítséget kapott a jól menő sinatelepi állami gazdaságtól. Ha kellett, buszt biztosítottak az utazásokhoz, bábtartót készítettek, alapanyagot adományoztak. Tünde néni pedig lelkiismeretesen, szívvel-lélekkel állította össze a bábcsoport műsorait, az énekes játékokat. A szüreti bál című műsor például kifejezetten helyi népszokásokat mutatott be. A gyerekek tehetségesnek bizonyultak, amit a Ki mit tud? is igazolt, hiszen felnőtteket ütöttek ki a döntőben. Pedig kicsik voltak, zömmel harmadik osztályosok, de a legidősebb is csak hetedikbe járt. Honnan jött az ötlet, hogy benevezzenek a megmérettetésre, kérdeztem.

– Nem is tudom, csak úgy belekeveredtünk. Jártunk a környéken különböző fellépésekre, aztán egyszer csak ott találtuk magunkat a járási, majd a megyei versenyeken. De a kezdeti sikerek ellenére sem fordult meg a fejemben, hogy ebből bármi komoly eredmény lehet. A legnagyobb riválisunk a tiszakécskei Szitakötő bábegyüttes volt, akik komoly múlttal báboztak. Mi meg csak odaálltunk a fakanalainkkal meg néhány egyszerű zeneszerszámmal. De ahogy énekeltek, játszottak a gyerekek, az szívből jött – érzékenyült el az idős tanítónő.

– Eredetileg furulyásként csatlakoztam a bábozókhoz, de aztán úgy alakult, hogy aki éppen nem zenélt, az bábozott. A citerát leszámítva nem voltak komoly hangszereink: két kanál, egy dob, furulya, láncos bot meg fésűre borított alufólia – mesélte nevetve Csepű István, a bábcsoport legidősebb tagja, aki hozzátette, a bábokat is ők csinálták fakanálból, seprűből, partvisból, súrolókeféből, szemétlapátból és hasonló hétköznapi tárgyakból.

– Mai szóval élve kreatívkodtunk – csatlakozott a beszélgetésbe Broskó Istvánné Kiss Mária, aki 1977-ben hatodik osztályos volt. – Mivel magunk csináltuk a bábokat, mindenki büszke volt a sajátjára, és vigyázott is rá.

Az éneklés, a kreatívkodás meg a bábozás élvezetes eleggyé állt össze a fiatalok számára, akik örömmel léptek fel mindenhol. Székesfehérvár, Dunaújváros, Zsámbék, Budapest – a pusztai gyerekek számára mind felért egy világutazással.

– Kicsi lámpalázunk persze minden fellépés előtt volt, de igazán sosem izgultunk. Tündi néni pedig mindig olyan lendületes műsorokat állított össze, amelyeket élvezet volt eljátszani. A Ki mit tud? döntőjében előadott Trufa kifejezetten vitte, sodorta magával a hallgatóságot – mondta Csepi László.

A Ki mit tud? döntőjét végül maximális pontszámmal nyerték meg. Akkor meg sem fordult a fejükben, hogy másodikak is lehettek volna. A győzelem óriási fegyvertény volt – egy 60 fős pici iskola diákjai meghódították a magyar nézők szívét. A győzelem tényét igen, de értékét gyerekfejjel persze nem tudták felmérni. Csak évek múltán értették meg igazán.

A bábozók 43 év után találkoztak először. Volt tehát miről beszélni, Tünde nénit pedig kitörő örömmel fogadták.

– Ha valakire 43 év után emlékeznek, az felér egy Kossuth-díjjal – kommentálta a fogadtatását Orosz Ágostonné, aki arra a kérdésre, miért nem indult bábosaival többé komoly, nagy megmérettetésen, így válaszolt: – Nem is vetődött fel soha többet. A Ki mit tud? egyszeri és gyönyörű volt.