Örökös Görög örömök között

2019.03.10. 15:30

Kompakt volt a diákok Odüsszeia-előadása a Vörösmarty színpadán

Tánc, mozgás, mondókák, feszes időmértékes szövegmondás.

Majer Tamás

A Kodolányi Kodócska csoportja az istenek tanácsának munkáját vitte színre. Hermész mögött Poszeidón hívei

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A Vörösmarty Színház Atlantisz programjának részeként Fejér megyei iskolák színjátszói kerültek ismét rivaldafénybe, több mint 350-en. Ez már a program ötödik évada. E héten játszották el háromszor az idei előadást, az Odüsszeiát.

Mint egy témára írt novellaciklust olvasni egy szuszra, olyasféle intellektuális munkát adtak fel a diákok a közönségnek. 14 csoport mutatta be Homérosz eposzának színpadra adaptált változatát, így a befogadóknak újra és újra értelmezniük kellett a színen látott, gyakran változó színházi nyelvet.

Az előjáték során az Arany János EGYMI játszói nejlonból húztak ki színpadot, valamint Odüsszeusz és katonái életét egyaránt beborító, vad, háborgó tengert.

Két korcsoportban osztotta ki a legjobb előadás díjat a zsűri: a Teleki Blanka Gimnázium és Kossuth Lajos Általános Iskola nyert

A Kodolányi Kodócska csoportja az istenek tanácsát kapta feladatul. A piros párt – szónoka Pallasz Athéné – pártfogásába vette Odüsszeuszt, míg a kékek – élükön Poszeidónnal – a hős veszte mellett törtek lándzsát. A fekete pólósokhoz – frakcióvezetőjük a főisten Zeusz – intézték szavaikat. Végül kézfeltartással szavazott a többség: Odüsszeusz hazajöhet! Poszeidón persze, kinek egyszemű küklopsz fiát Odüsszeusz megvakította, nem hagyta ezt annyiban: jöhettek hát a gigászi próbatételek, amelyeken, bár sok társa kilehelte lelkét, a hős keresztülverekedte magát! Ha erővel nem ment, leleményességét használta fegyverül. S azért öröme is akadt, kalandjainak esztendeiben mindenfelé bomlottak érte a nők.

– Öt török öt görögöt dögönyöz örökös örömök között – mondtak vendégszöveg-mondókát a kodolányisok alakította istenek, mintegy összefoglalásként.

A Kodolányi Kodócska csoportja az istenek tanácsának munkáját vitte színre. Hermész mögött Poszeidón hívei
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A Vasvári gimisei is használtak gyerekversikét, parafrazeálva: „Penelopé, gyere ki, ég a házad ideki.” Ezt az otthon maradt, férjét még váró asszonynak kántálták kérői, akik mint a tenger Odüsszeusz alatt, olyan veszélyesek voltak: húst, bort, a nő testét követelték.

A kórusban mondott szövegrészek az egész előadásra jellemzőek voltak, ahogy a tánc és a mozgás is sokszor vitte előre a cselekményt. A szövegmondás sem maradt alul, a Comenius diákjai kiemelkedtek az időmértékes verssorok előadásában.

A Szabolcs Vezér iskola diákjai néhány évtizeddel ezelőtti popslágerekre fűzték fel saját történetrészüket. „Szemedben könnyek, haragszol rám, hogy el kell menjek, nem az én hibám…” Kalüpszó nimfától búcsúzott a görög hős.

Az I. István társulata a Nauszika-epizódot játszotta el. Csoda világ: a bájos lányok lakta idilli vidéken még a nap és hold is ügyes lánykezek közül szökkent az égre – jelezték ezt a kartonból kivágott égitestdíszletek.

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A Széchenyi adta elő, ahogy a leleményes Odüsszeusz átverte az ostoba küklopszot, hogy ne legyen az emberevő eledele. Azért persze evett katonát a rém. Ügyes volt az árnyjáték, ahogyan ezt ábrázolták: a színpad hátsó traktusában, fehér pavilon takarásában falt az óriássá növelt egyszemű. Az agárdiak tréfáltak a korral. A gárdonyi gíroszos, a Wikipedia, a fű is előkerült náluk. Utóbbit Hermész, az istenek hírnöke vetette be Odüsszeuszt segítendő. A második felvonás videóval kezdődött. Az Árpád-iskola egy irodalomórájára ültünk be, ahol olyan érzékletesen mondta el a felelő diák az alvilági epizódot, hogy az megelevenedett a színpadon. A Kossuth iskolásai mutatták be Odüsszeusz találkozását a szirénekkel. A hős embereinek fülét high-tech fejhallgatók óvták a csábító énektől, míg saját maga – hiszen mindenkor mindent tudni, tapasztalni akaró vágy feszítette – kikötözve hallgatta azt. A Teleki elegáns, minimalista előadásrésze csellószóval, tapsjátékkal operált.

A Tóparti jelenetében viszszatértünk Penelopéhoz, Odüsszeusz honába. Itt már kvázi kocsmárosként működött gaz kérői között a feleség. Hiphopos tánckoreográfia jelölte a bizsergő hangulatot.

A Kodolányi Színpadka csoportja és a cisztercisek külön jelenetei egyaránt folytatták a jól megalapozott diszkóérzetet. Tudvalévő, Odüsszeusz hazaérkezett, s miután felfedte kilétét, bosszút állt a kérőkön, árulókon. A masszív dübörgés, a sűrű össztánc illett a vérengzéshez. A zsűri a Teleki- és a Kossuth-iskola előadását értékelte a legjobbnak. Előbbi a közép-, utóbbi az általános iskolák között győzött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!