Évtizedek múltán is örömet jelent a munka Lévai Ferencnek

– Amikor szenteste előtti napon befejeztük a munkát – addig, ugyanis amíg az idő engedte, mindennap halásztunk –, és sikerrel túljutottunk az év végi mintegy százmilliós forgalom levezénylésén, valamint a vele járó problémák megoldásán, a sok rohanás után végre megpihentem. S miután most a sok tennivaló ellenére sem felejtettem el beszerezni és hazavinni az ünnepekre szánt halat – volt már rá példa, hogy szenteste előtt néhány órával kellett kifognom a tóból a vacsorapisztrángot –, konyhakészen előkészítettem.

A szeretet és az odafigyelés a legnagyobb ajándék

S ezzel be is fejeződtek számomra a főzéssel, sütéssel kapcsolatos teendők, a karácsonyi készülődés idejére ugyanis mindig ki vagyok „tiltva” a konyhából, s legfeljebb a szemét kivitelének nemes feladatát bízza rám a feleségem. De nem is bánom, mert így a karácsonyfa felállításáig jöhetek, mehetek, körbenézhetek a tavak körül. S azért sem neheztelek érte, mert Nóri fantasztikusan jól főz, s mindig meglep bennünket valami új finomsággal. „Kőbe vésett”, hagyományos karácsonyi menü nincs nálunk, állandó finomságként egyedül az ő csodálatos mazsolás, meggyes, mákos bejglije nem hiányozhat, s nem hiányzott az idén sem az ünnepi asztalról – mondja Lévai Ferenc. Bár Halország irányítójától a gasztronómiai tévéműsorok alapján tízezrek tanulták meg a halászlé készítésének tudományát, ez az étel karácsonykor náluk nem mindig része az ünnepi menünek, a családfőnek ugyanis egy tányér hallé után nem nagyon csúszna le a második fogás. Persze, hal nélkül nincs karácsony náluk, valamilyen könnyű halétel, például a kedvenc káposztás harcsa mindig kerül az asztalra. Megadják a módját az ünnepnek, de a sütés- főzést nem viszik túlzásba. Lévai szerint értelmetlen, hogy sok háziasszony órákat tölt a tűzhely előtt, s olyan ételmenynyiséget süt, főz, amelynek talán a harmadát sem fogyasztja el a család. Abból, ami az ünnepek után a kukákba kerül, egy szegény ország talán teljes lakossága jól tudna lakni.

– A karácsony nálunk nem az evés-ivásról szól, hanem arról, hogy együtt vagyunk, s élvezzük az ünnep meghittségét, családi rítusát. A karácsonyfát évek óta a kislányommal, a 14 éves Lilivel díszítjük fel. Ő felelős a dizájnért, az én dolgom a díszek adogatása. A gyertyagyújtás, az ünnepi vacsora és az ajándékok átadása után mindig jót beszélgetünk, másnap pedig a Budapesten élő lányomékkal, és a tündéri Misu unokámmal ülünk asztalhoz. Csak a nagyfiam hiányzott az idén is a családi csapatból, mivel Laoszban él a családjával. Ahogy az ünnepi evés-ivást, úgy az ajándékozást sem viszi túlzásba a Lévai família. A legfontosabb és mindent felülíró meglepetés náluk a könyv. Az ünnep előtti hetekben a család minden tagja beveti magát a könyvesboltokba, s igyekszik megtalálni a megajándékozott érdeklődésének leginkább megfelelő köteteket. A családfő szerint annál, hogy ki milyen értékű ajándékot kap, sokkal fontosabb a szeretet és az odafigyelés, amely úgyis segít megtalálni a megajándékozott szívének kedves meglepetést. A mértéktartó ajándékozás szokását a szülői házból vitte magával Lévai Rétimajorba.

– A szüleim nem dúskáltak az anyagiakban, ezért karácsonyra mindig praktikus ajándékot kaptunk, például kesztyűt, sapkát. Mivel mindkettőt rendszeresen elhagytam, anyám a sokadik eset után azt mondta, legközelebb akkor lesz kesztyűm és sapkám, ha veszek magamnak. Azóta sincs egyik sem. A legnagyobb ajándékot – egy apám által összerakott, kályhaezüsttel lefestett biciklit – 13 évesen kaptam. Arra a boldogságra, amit akkor éreztem, ma is emlékszem. S persze arra is, hogy éjszaka a sötét szobában addig tologattam a bringát, amíg sikerült felborítanom a fenyőfát. A gyerekkori karácsonyfáink gyönyörűek voltak, bár nem voltak rajtuk se csillogó díszek, se szaloncukor – akkoriban nem is lehetett kapni – csupán az év közben kapott és összegyűjtött Sport szeletek sztanioljába csomagolt diók és az édesanyám sütötte habkarikák díszítették. A karácsonyi nyugalom, meghittség után az év vége már a számvetés ideje. – A lassan elfogyó 2019 jó esztendő volt számomra. Elégedett ember vagyok, mivel összhangban van a családi és a szakmai életem. Szerető családom van, a feleségem igazi társam, a gyerekek jól tanulnak, kölcsönös bizalmon alapul velük a kapcsolatunk. A nagylányom Budapest egyetlen halbisztróját vezeti, Feri fiam pedig a laoszi magyar ivadéknevelő telep munkáját irányítja. Az öcsémmel is sokat találkozom. Szakmai téren is van okom az elégedettségre.

Rengeteg élményben volt része

Mert kell-e annál több, mint hogy megvalósíthattam a céljaimat, teljesülhetett kisgyerekkori álmom: halász lettem, s hogy ez a munkaszerelem még évtizedek múltán is igazi örömet jelent a számomra? Semmihez sem fogható például, amit akkor éreztem, amikor nemrég derékig a tó jeges vizében állva terelgethettem a háló felé a kifogásra szánt halakat. Ennek a gyönyörű szakmának köszönhetően rengeteg élményben volt részem, részese lehettem az első hazai temperált vizű halgazdaságban megvalósult csodáknak, bejárhattam a fél világot, s tudom, ahol hal és víz van, ott mindenütt megélnék a tudásomból, mert ehhez igazán értek, s mert erről szól az életem. Az idei év sok szakmai örömet adott. A legnagyobb élmény az volt, amikor a családommal Laoszban jártunk, onnan pedig átruccantunk Vietnamba. Laoszban megnéztük cégem projektjeként létrehozott és részvételével vegyes vállalatként működő első ázsiai magyar ivadéknevelő telepet, amely már az ország 30 százalékát látja el tilápiaivadékkal. A tervek szerint rövidesen létrehozunk egy kiképző központot is, átadva a laoszi gazdáknak azt a rengeteg tudást, ami a halszaporítással, ivadékneveléssel kapcsolatban felhalmozódott nálunk. Vietnammal is jók az Aranyponty szakmai kapcsolatai. Mivel a magyar pontyra ott komoly igény van, egy általunk kidolgozott módszer szerint tavaly 3,5 millió, az idén 6-10 millió ikraszemet szállítottunk ki. Elégedett vagyok azért is, mert jól alakultak a cég eredményei. A hazai halászati ágazat azonban sajnos, nem mondhatja ezt el, miután a nemzetközi versenytársak, a lengyel és a cseh haltermelés erősödése miatt csökkentek az ország exportpiacai.

A termelés mellett a tógazdaság folyamatosan fejleszti a gasztronómiai és turisztikai üzletágát is

A kialakult nehéz piaci helyzet, a fokozódó munkaerőhiány egyre inkább innovációra, integrációra és a feldolgozott termékek arányának növelésére kényszeríti a tógazdaságokat. Bízom benne, hogy a gondokból való kilábalás érdekében a szakma végre össze tud fogni, s néhány gazdaság közösen felépít egy olyan halfeldolgozó üzemet, amely bekapcsolódhat a közétkeztetésbe is. A MAHAL – a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet – célja, hogy 2023-ig hét kilogrammra növekedjen a jelenleg 6,7 kilogrammos fejenkénti halfogyasztásunk. De azért, hogy ez meg is valósuljon, a halat el kell vinni a fogyasztóhoz. Az európai uniós pályázati források segítségével már lehetőség van olyan speciális autók beszerzésére is, amelyek több falut bejárva, helybe viszik a friss, konyhakész halat. Vállalatunk tervezi, hogy jövőre elsőre egyetlen kocsival elindítja a saját projektjét. A halászati ágazatban is mind inkább szorító munkaerőhiány kikényszeríti az innovációt és a gépesítést. Alkalmazkodva a helyzethez, lépésenként haladva kezdtük meg a fejlesztést azzal a céllal, hogy az élő munkaerőt csak ott használjuk, ahol elengedhetetlen. Elsőként a rakodást gépesítettük, majd a cég sorra veszi a haltermelés más elemeit, folyamatait, bízva abban, hogy a modernizáció hatékonyságnövekedést és további minőségjavulást eredményez. A termelés mellett a tógazdaság folyamatosan fejleszti a gasztronómiai és turisztikai üzletágát is. Az utóbbinál még elébe is megy az igényeknek azzal, hogy komfortosabbá teszi a horgászközpontokat, korszerűsíti, bővíti a szálláshelyeket. Lévai Ferenc szerint nem lehet ugyan két nap alatt mindent megváltoztatni, de a kis lépésekkel is nagy sikereket lehet elérni. Ami pedig azt is jelenti, hogy Halország megálmodója, megvalósítója és irányítója, aki – mint mosolyogva mondja – a hetedik ikszet elérve, visszavonhatatlanul középkorú lett, s már csak a következő harminc évre koncentrál – a következő évtizedekben is elégedett ember lehet.