kitartó ultratriatlonista

2018.10.29. 17:30

Emberfeletti teljesítmény, amit Szabó Zoltán visz véghez

A ráckeresztúri születésű, Százhalombattán élő Szabó Zoltán részt vett Európa egyik legkeményebb ultratriatlon-versenyén, a Swissultrán, melyet a svájci Buchsban rendeztek augusztus végén.

Gajdó Ágnes

Szabó Zoltán a tizedik helyen végzett. A háromhetes svájci versenyre a párja, Margaréta kísérte el Fotó: Szabó Z.

A sportembereknek tíz klasszikus Ironman számot kellett teljesíteniük folyamatosan, azaz 38 kilométer úszás, 1800 kilométer kerékpározás után 422 kilométer futás következett. A szintidőt tizenöt napban határozták meg a szervezők.

Zoltán Ráckeresztúrról indult, általános iskolai tanulmányait követően kőműves lett, három évig dolgozott Németországban. Sportpályafutása tizenegynéhány évvel ezelőtt kezdődött, jelenleg a százhalombattai VUK SE versenyzője. Rendszeresen úszott, focizott, s egy alkalommal kipróbálta a spinninget is. – Az oktatóm látta a kitartásomat, s hívott, menjek velük versenyekre. Először középtávú versenyre neveztem: 1,9 km úszás, 90 km bicikli, 21 km futás volt a feladat. Sikerült teljesíteni, s ez nagyon fölvillanyozott.

Miből áll egy edzés?

– Attól függ, milyen. Ami hosszabb, nem olyan pörgős, az 10-15 km futás, utána 3-4 km úszás, s utána elmegyünk még 80-100 km-t bringázni. Általában Érd, Sóskút, Gyermely felé tekerünk, s Tatabányánál érünk vissza. Edzőm Csomor Erika, aki a hosszú távú triatlonban, az Ironman-távon nagyon profi.

Miért vágtál bele az ultratriatlonba? Nem riasztott, hogy emberfeletti teljesítményre lesz szükség?

– Amikor az ironmanes versenyekre készültem, Gréta lányom és a párom, Margaréta volt a segítőm. Talán hat- vagy nyolcszoros Ironman voltam már, amikor Grétát elvesztettük. Akkor, talán feszültség-levezetésképpen, kezdtem az ultrába belemenni. Öt éve lesz lassan, hogy nincs velünk, nagyon megviselt, ami történt, de próbálok erős maradni. Nem tudok túllépni, de biztos vagyok benne, hogy ő odaföntről segít, hogy bírjam ezeket az irdatlan távokat, a fájdalmat.

Szabó Zoltán a tizedik helyen végzett. A háromhetes svájci versenyre a párja, Margaréta kísérte el
Fotó: Szabó Z.

Fájdalmakban nincs hiány egy-egy versenyen…

– Nincs bizony. Előfordult már, hogy föladtam, mert jelzett a testem, hogy nem bírja. Éjszakánként néhány órát pihenünk csak, s vigyázni kell a koffeintablettával is, nehogy túl sok legyen. A vízhólyag okozta fájdalom már-már normálisnak számít.

Magányos sport ez.

– Mondhatjuk, igen. Én jól elvagyok a gondolataimmal úszás, futás, kerékpározás közben is. Van, aki zenét hallgat futás közben, de engem zavarna. Nagyon kell figyelni, koncentrálni mindenre. A testünk ugyanis előbb csak apró jeleket küld, aztán egyre erőteljesebben figyelmeztet, s ezeket a jeleket meg kell hallani, észre kell venni. Mert hát a fizikai kockázat nem csekély egy-egy ilyen ultratriatlon versenyen.

Harmincnyolc kilométer úszás is része volt a „menünek”
Fotó: Szabó Z.

A Swissultrán is akadtak nehéz pillanatok?

– Előfordult, de megoldottuk. A pécsi Mindum Károllyal és a dunaújvárosi Pötör Zoltánnal együtt hárman voltunk magyarok, rajtunk kívül német, indiai, francia, kanadai, brit és svájci sportolók indultak, összesen tizenöten vágtunk neki a tízszeres távnak. Mindenki segít mindenkinek, ha úgy adódik. A francia sráctól például tigrisbalzsamot kaptam. A háromhetes versenyre Margaréta kísért el, s amikor pihentem, ő olvasta föl a szurkolók üzeneteit. Az járt a fejemben, hogy ha ennyien drukkolnak nekem, nem szabad föladnom, végig kell csinálni.

Mennyi idő alatt sikerült teljesíteni az előírt távot?

– 304 óra 54 perc kellett, hogy célba érjek. Kicsivel több, mint tizenkét nap. A tizedik helyen végeztem.

S mindezt önerőből.

– Igen, nehéz önerőből finanszírozni egy-egy versenyszezont. Főleg, ha tízszeres távokban gondolkodunk. A nemzetközi versenyek nevezési díja sem csekély összeg, s akkor még a táplálék-kiegészítőkről, speciális eszközökről, edzőtáborokról nem is szóltunk. Szurkolókban nincs hiány, nagyon jó érzés, hogy ilyen sokan szorítanak értem. Köszönöm!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!