Külsőrekecsin

2018.03.18. 07:00

A kereszt nyoma a falon – nehéz csángónak lenni Moldvában

Autózunk a csángó falu felé, és egykor véres csataterek mellett haladunk el. Harcoltunk itt tatárral, törökkel, aztán negyven­kilencben itt küzdöttünk a Nyerges-tetőn áttörő oroszok ellen, akik nem bírtak velünk, mígnem egy román pásztor a hátunkba vezette az ellenséget: az volt a mi Thermopülánk.

Tihanyi Tamás

Szarka Felíciáék háza október 4-én gyulladt ki. Vagy a kémény, vagy elektromos hiba okozhatta a tüzet Fotók: Tihanyi Tamás

Rekecsinhez hét falu tartozik. Ezek közül négy teljesen csángó, a többi háromban vegyes a kép. Külsőrekecsinbe egy szál aszfaltos út vezet be minket, a többi utcát kő- és sártenger borítja. Szarka Felícia hagyományos csángó vacsorával vár.

– Szegény hely volt ez mindig – mondja. – A kommunizmusban kimaradt a falu a kollektivizálásból, minden föld megmaradt magántulajdonban, mindenki magának termelt, senki nem vett semmit, kenyeret sem. Ezért az öregeknek nincs nyugdíjuk, szinte éheznek.

– Akkor miből élnek?

– A gyerekeik segítik őket, és amennyire tudja, a polgármester. De sok a magányos asszony, mert egy időben azt prédikálták a templomban, hogy nem helyes házasodni, így egy életre egyedül maradtak. Öregszik a falu, mert a fiatalok jó része elköltözik Rekecsinbe, a főút mellé. De az még a jobbik eset, mert sokan külföldre mennek dolgozni, s ha vissza is jönnek, már nem itt, hanem Rekecsinben építenek házat. Itt nálunk akadnak olyan utcák, ahol már csak egymás rokonai élnek.

Szarka Felíciáék háza október 4-én gyulladt ki. Vagy a kémény, vagy elektromos hiba okozhatta a tüzet Fotók: Tihanyi Tamás

– Nagyvárosba is költöznek innen?

– Nem, mert a románok közé nem szívesen megy senki. Korábban, 2006-ban az első nyolc osztályig majdnem hatszáz gyermekünk volt az iskolában, mert egy családban akár hét-nyolc, tíz-tizenkét gyermek is született. De ahogy változik a világ, egyre divatosabb itt is az egy-két gyermek.

Szarka Felíciáék háza október 4-én gyulladt ki. A tűzoltók azt mondták, a kémény okozta a tüzet, mások elektromos hibára gyanakodtak.

– A férjem a szőlőben tette a dolgát, mi a kislánnyal már elaludtunk. Szerencse, hogy a férjem ébren volt, mert leállt a tévé, és a csendben meghallotta, hogy valami pattog. Az emelet már égett, és nem volt másra időnk, mint menekülésre. Aztán vissza sem tudtunk többé menni, mindenünk odalett.

Felícia 11 éves kislányával és férjével él, nagyfiuk Angliában, egy konyhán dolgozik. Az asszony a szomszéd Csíkfalu iskolájának tanítónője, szabadidejében a gyermekeknek tanít magyar nyelvet, férje építkezéseken vállal alkalmi munkát. A ház újjáépítése tavasszal kezdődik, jelenleg a polgármester segítségével egy korábban boltként működő házrészt bérelnek. A Baptista Szeretetszolgálat támogatásával tervezik a jövőt, a mi utunkat Fejér megyei összefogás jellemezte: Seregélyesen, a baptista általános iskolában gyűjtést szerveztek, de érkezett adomány a velencei és a pákozdi könyvtáraktól is. Nagy György velencei vállalkozó pedig – már nem először – egy teherautót ajánlott fel a segélyek eljuttatása érdekében, az út költségeit is állta. Tavaly az erdélyi, kommandói leégett iskola miatt tette meg ugyanezt.

Szarka Felícia egy időben a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének alelnöke volt, ő tanítja a gyermekeket magyarra: – Itt minden románul van. Bevezették ugyan a magyart heti négy órában az állami iskolában, de ahhoz a szülőnek kérnie kell a tanfelügyelet jóváhagyását.

–Nem érzik nagyon magukra hagyottan magukat ebben a völgyben?

– Sok szempontból valóban rossz, hogy messze vagyunk mindentől, a várostól, azonban van ebben jó is, mert itt maradt meg a legtöbb hagyomány. Nálunk még megvannak a szőttesek, a népviseletek.

– Maga hogy került ide?

– Másik faluban születtem, de átjöttem óvónőnek. Két év után megismertem a férjemet. Az ő nővérének sok magyarországi kapcsolata volt még az előző rendszerben, jártak hozzá fényképezni, népdalokat, népviseletet gyűjteni. A férjemnél volt a szállásuk, abban a házban, amelyik leégett. Aztán jöttek olyan magyarországiak is, akik foglalkozásokat tartottak a gyerekeknek, az ő révükön kezdtem dolgozni a csángó szövetségben, s kezdtem tanítani a magyar nyelvet.

– Milyen csángónak lenni Moldvában?

– A románok azt mondják, nem vagyunk magyarok, de nálunk maradt meg a legrégebbi, ősi magyar beszéd. Olyan szókincs, amit Magyarországon három generációval ezelőtt, vagy még a középkorban használtak. A gyermekeknek átadjuk a hagyományokat, küzdünk, mert már őket is változtatja a divat. Segít, hogy van Magyar Ház a faluban, ahol minden foglalkozás magyarul zajlik, még ha kiprédikál is ezért minket a pap.

– Hogyhogy? Ő nem csángó?

– De igen, de nem szólal meg magyarul, vasárnaponként a három mise is románul szól, pedig van vagy 60-70 öreg, aki nem tanult meg soha románul. Ha egy magyarországi odamegy hozzá, mindjárt tolmácsért kiált. Engem kiprédikált a magyar nyelv tanításáért, és ezért sokat veszekedtem vele, de a legtöbben úgy állnak előtte, mint a katonák. A férjem Magyarországon dolgozott, a pap azt mondta, az az ördög pénze, nem fogadhatjuk el. De a férjem azt mondta, nem állhatunk meg, mert akkor elveszik minden. Ezért én még tánctáborokat is szerveztem.

– És voltak jelentkezők?

– A világ minden részéről jöttek, akkora sikere volt. Igaz, amikor meglátták, hogy lavórban kell mosakodni, néhányan elmenekültek. Másként főzünk, az út poros vagy sáros, és még lovaink sincsenek, tehenekkel szántunk.

– Figyelik azt, ami Magyarországon történik?

– Csak azt tudom, hogy magyar állampolgár vagyok, tavasszal tettem le az esküt, a férjem is rövidesen az lesz. Fontos, hogy a gyerekeim is magyarok legyenek!

A ház romjai között vagyunk Felíciával. Azt mondja, nem szívesen jön ide vissza. De azt is tudja, élni kell tovább. Mi adja ehhez az erőt? A szét­égett szoba falára mutat, ahol a kormos falon egy fehér kereszt látszik, az a rész, amit nem ért el a füst és a láng. Nem érte el, mert a fakereszt takarta ott a falat, de a feszület maga mégsem égett el.

Csoda ez, mint a csángómagyar megmaradás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!