Burján Zsigmond reményvesztett, de folytatja, mert kell

Ezt a filmet már bemutatták Székesfehérváron is, de hiányérzetem van, mintha nem jutott volna el mindenhova, ahova kellett volna.

– Azt hiszem, jól látja. Ennek a filmnek a forgalmazása elakadt, de úgy is kifejezhetném, hogy meg sem történt a forgalmazás. Az, hogy a Barátság mozi nyolc alkalommal bemutatta, de látták Pécsen is, még nem forgalmazás. Az, hogy egy filmet eljuttassanak a nézőkhöz, egy szakma, azt fel kell építeni, meg kell tervezni. Ezt én nem tapasztaltam.

A mozikban történő vetítés egy dolog, de a film történelmi jellege miatt érdekes lehet, hogy jusson el az alkotás az iskolákba is. Erről a film elkészülésekor beszéltünk is. Eljutott-e a Csak még egyszer előre! az iskolákba?

– A fehérvári tankerület felrakta egy szerverre, és elküldte a letölthetőség címét az iskoláknak. Ha jól tudom, a Rákócziban, a Comeniusban és a Teleki általános iskolában került ez a film bemutatásra. Amiről még tudomásom van, hogy 2020-ban az Óbudai Egyetemen vetítik majd le. Nem hallottam, hogy máshol érdeklődtek volna iránta.

Akkor konkrétabb leszek. Bekerült- e a tantervbe, legalább Fehérváron?

– Vargha Tamás országgyűlési képviselő nemrégiben ígéretet tett, hogy valahol ez a film a hazafias nevelési programba bekerüljön. Nem erőltetném, ha nem kaptam volna megerősítést. Volt egy személyes tapasztalatom a Rákóczi-iskolában történt vetítés után. Egy nyolcadikos kislány annyit mondott: „Ez egy nagyon szomorú film, de már látom, hogy a háború nemcsak a lövészárkokban folyt, hanem itthon is. Most értem, hogy menni kell tovább, és nagyon sokat gondolni a hazára!” Ha egy kislányban ilyen gondolatot vált ki a film, akkor azt vetíteni kell az iskolákban!

Senki nem lehet próféta saját hazájában közhelyen túl, úgy hallottam, hogy Pécsett érdeklődnek a Csak még egyszer előre! című film iránt.

– Igen, a helyi védelmi parancsnokság szervezett egy vetítést, ahova több mint kétszáz hallgató, diák jött el (a terem befogadóképessége szabott korlátot). Elgyengültem, amikor a mozi végén a fiatal közönség felállt, és megtapsolta a filmet.

Ők pécsi diákok, a történet a fehérvári 17-es honvéd gyalogezredről szól. Nem volt számukra közömbös, idegen?

– A vetítés utáni beszélgetésen magam is megkérdeztem tőlük, hogy nem érzik-e túlságosan helyinek, fehérvárinak a históriát. Erre ők feleltek így: „Miért kérdez ilyet? Készít egy csodálatos filmet, aztán ostobaságokat kérdez.” Nem tudják, hol van az oroszlános szobor, de azt mondták a pécsi fiatalok, hogy nekik nem Fehérvárról, hanem a magyarságról szólt a film.

Az a tragikus történet nem ért véget a lövészárkok betemetésével, hanem folytatódott tovább. A háborús tragédiát újabb megpróbáltatások követték. Szétszakítva annak a filmnek a címe, amit most forgatnak.

– Az ezred hazatért, és 1918. november 18-án az oroszlánszobrot felavatják. Ekkor már tombol az őszi rózsás forradalom Magyarországon. A Szétszakítva azokról szól, akik túlélték a nagy háborút, a visszailleszkedésükről a normális életbe, hiszen éveken keresztül gyilkoltak, amit pszichésen nehéz feldolgozni. Aztán itthon jön a kommün, a Vörös Hadsereg, bejönnek a cseh és román csapatok, miközben a magyar tiszti állomány önként áll be a proletárforradalom seregébe, de nem azért mert kommunisták, hanem mert veszélyben a haza. A Lenin-fiúk tönkretesznek minden illúziót, majd ismét betörnek a románok, Fehérvárt sem kímélve. Eközben üldözik az erdélyi magyarságot, akik vagonvárosokban húzzák meg magukat a Dunántúlon. A Szétszakítva című film ezekről szól. Utolsó jelenete, 1920. június 5-e, amikor a 17-es honvéd gyalogezred túlélői egy kocsmában várják a friss újságot…

Aláíródott a békediktátum. Az új filmben Sipos Gyula, a gyalogezred egykori parancsnoka a halottas ágyán fogja meg az ápolónő kezét, akinek a nagyapja szintén a fronton volt, és mesél az ezredről. Ez az összefonódás – megítélésem szerint – a magyarság életben tartásának jelenete, ahol távoli generáció avatja be a fiatalt. Képesek vagyunk-e átadni utódainknak azt az időszakot, 1918–1920-at?

– Hú! Ez nagyon nehéz kérdés. Magam is sokat gondolkozom, van-e értelme bármit is csinálni. (Hosszú hallgatás után szólal meg újra Burján Zsigmond.) – Az első filmben nem hogy sikert nem láttam, de inkább az elhallgattatást éreztem. Itt ülök, és bizony nem látom, hogy a második rész, a Szétszakítva valaha is elkészül. Siklósi Gyula régészprofesszor barátom jut eszembe – aki annyiszor elhallgattatott, aztán halála után olyan sok minden őt igazolta –, azt mondta, ha „Te magad adod fel a terveidet, ne számíts senki másra!” Fogalmam sincs hogyan, de folytatom a film forgatását.

***

Nehéz volt szemben ülni a mindig magabiztos rendezővel, aztán hallgatni, hogy egy-két magánember (Bódis Tamás, Egerszegi Zoltán, Karsai Béla, Deák Lajos, Fiers András, Juhász László) a fehérvári önkormányzat és a Honvédelmi Minisztérium adott támogatást az induláshoz, de sajnos legalább 60 millió hiányzik, mert az ígéretek ellenére a Terror Háza Múzeum főigazgatójától mégsem várható pártolás, de a filmalaptól sem érkezett meg az ígérvény. Tudni kell, egy film sem készülhet támogatás nélkül, a Szétszakítva sem, amely a Csak még egyszer előre! második része. A stáb bizonytalan, az újságíró nem: leközöljük, hátha akadnak segítők. A film támogatását a VULCANUS Közhasznú Alapítvány kezeli a 11600006- 00000000-41297872 számú bankszámlán. Hátha 2020. június 4-én nem más népek nemzeti ünnepével kell majd foglalkoznunk, hanem saját népünk történelmével, a saját filmünket nézve.