Büki Zsuzsanna és Szentes Ottokár: Korlátok között is korlátlan az alkotási vágy

A két képzőművész, Büki Zsuzsanna és Szentes Ottokár évtizedek óta együtt él és alkot, ráadásul mindketten pedagógusok, így tökéletesen ismerik az e tevékenységekkel együtt járó kihívásokat. Zsuzsanna egy éve nyugdíjas. Ő sokkal nyugodtabban éli a mindennapokat, míg Ottokár még tanít a fehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziumban, ahol az 5–8. osztályos gyerekek óráin személyesen van jelen, a nagyobbaknál pedig digitálisan vezényli le a rajzórákat. Ezért nem mentes a közösségi léttől, amelytől a Covid–19 megjelenése óta azért mindketten igyekeznek minél inkább tartózkodni.

Felkérésre a minap tárlatot rendeztek, kollégák munkáiból is válogattak

Vidéki, a városban amúgy is csak a szükséges mértékben tartózkodó emberként a korlátozások annyira nem viselik meg őket, az viszont rossz érzés, hogy két lányukkal és az unokákkal nem tudják a megszokott módon tartani a kapcsolatot. A személyes találkozás is csak kint, a szabadban megoldható, érintkezés nélkül vagy pedig online, videócset keretében beszélgetnek. Szintén online beszélgetésünk során kiderült: Zsuzsa épp egy kiállításra készül, amelyen meg tudja majd jeleníteni ezt az állapotot is.

– Ugyan nagyrészt a négy fal között tartózkodom, mégsem élem meg ezt rosszul, hiszen interneten tudok kapcsolódni barátokhoz, ismerősökhöz, és alkothatok. Ráadásul vidéki családi házunkban kert is van, ahová bármikor kimehetek. Az viszont igaz, hogy most egyre jobban a falak közé kényszerülök, mégis kapóra jön ez, mert a Lánczos–Szekfű-ösztöndíj révén megvalósuló kiállításom témája a Falak és kapuk címet kapta. A „falak” tematika már évekkel a koronavírus megjelenése előtt megfogalmazódott bennem, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire valós és reális lesz. A falak és a kapuk szimbolikájával régóta foglalkozom, mégis, a falak közé szorulás most még hangsúlyosabban jelenhet meg, új értelmet kaphat. Rejtőzködés, átlátszóság, zártság és nyitottság, ezek a fogalmak foglalkoztatnak az utóbbi időben – mesélte Zsuzsa, aki örül, hogy több mint nyolc év után egyéni tárlatra kapott lehetőséget. Ez persze akkor valósulhat meg a Pelikán Galériában, ha újranyit a kiállítóhely. A művész a rá jellemző, fotóalapú elektrográfiákkal készül, amelyeket kifejezetten a galéria falaihoz tervez, a megszokottnál nagyobb méretben.

E műfajról így vallott:

– Az elektrográfia mostanság elég divatos, korszerű, 21. századi műfaj. A legtöbben csak fotót, számítógépes effekteket használnak; én azon kevesek közé tartozom, akik minimális arányúra csökkentik ezt. Szándékom az, hogy a digitális látvány ridegségét feloldjam, emberibbé, egyénivé tegyem manuális festői és grafikai elemekkel, gesztusnyomokkal. A fotó mellé beleszerkesztem például az akvarelljeim vagy tusrajzaim egy-egy részletét, és törekszem a festőiségre.

Fontosak a csoportos kiállítások

Az ihletet Zsuzsa számára az Ottokárral – vagy akár az unokákkal – tett utazások, az ott gyűjtött motívumok adják. Emellett az idő, annak múlása, az eltűnőben lévő tárgyak ábrázolása is érdekli. Nagyon aktívan vesz részt pályázatokon, és vannak felkérései is. Tavaly nyáron bekapcsolódott a IV. Székesfehérvári Művésztelep grafikai munkájába, részt vett a fehérvári Téli tárlaton. Számára fontosak a csoportos kiállítások, amelyekre műveit beválogatják: legutóbb ilyen volt a Miskolci grafikai triennálé, a Magyar Elektrográfiai Társaság éves tárlata és a kovásznai Kőrösi Csoma-kiállítás. Megtisztelő továbbá, hogy a Parnasszus folyóirat felkérte a Térey János költő emlékére kiadott számukhoz illusztrációk készítésére. Ottokár a szabad alkotó időt tekintve még nem ilyen szerencsés, ám az aktív tanítás mellett is próbál időt nyerni az elmélyüléshez, a festéshez. Erre leginkább hét végén, valamint a hosszabb szünetekben van lehetősége.

– Az utazások engem is feltöltenek. Élményeket gyűjtök, fotózok, s az apró részletek megjelenhetnek a képeimen is. Jellemzően elvont, absztrakt műveket készítek, amelyek egyszerre organikusak és geometrikusak. A játékos, lírai elemek többnyire egy-egy valós látvány sokszorosan átírt változatai. A természet, a táj abszolút inspirál. Volt olyan időszak, amikor úgynevezett „füves képeket” csináltam, tehát konkrétan megjelentek falevelek, -ágak, füvek a festményt borító üveglap alatt. Ezek a frissebb, hagyományos eszközökkel megfestett munkáim alapjaiként is szolgáltak. Mostanában pedig egyszerre dolgozom egy képen belül olajjal és akár akvarellel, s ettől a látványos, nehéz technikával megoldott felületek mellett megjelenik a könnyedség is – tudtuk meg Ottokártól, aki szintén rendszeresen szerepel tárlatokon. Például a Magyar Festők Társasága által szervezett felhívásokra mindig reagál, a Székesfehérvári Művészek Társasága kiállításain rendszeresen szerepel, és Zsuzsával közösen ő is jelen van a budapesti K11 Galéria és az Artézi Galéria nemrég nyílt kiállításán. Utóbbi helyszínen ráadásul nem csupán alkotóként mutatkoznak be, hanem ők a tárlat kurátorai is.

E munkáról így mesélt Ottokár:

– Németh Géza festőművész kért fel bennünket, hogy állítsunk ki az Artéziban néhány fehérvári művésszel együtt. Nagy fejtörést jelentett nekünk Zsuzsival, hogyan szervezzük meg a tárlatot, mi alapján válasszuk ki a résztvevőket a Székesfehérvári Művészek Társaságának tagjai közül. Szerettünk volna valóban kurátori munkát végezni, hogy a képeink mellett a kiállítás is a „mi gyerekünk” legyen. Ezzel persze felvállaltuk a szubjektivitás kockázatát. Így azonban a végül beválogatott tizenöt művész munkáival egy önálló produktum jöhetett létre. Megvolt a „palettánk”, s nekünk kellett eldönteni, hogy arról mely „színeket” választjuk ki a nagy egészhez. A művek és a köztük lévő kontrasztok erősítik egymást, „beszélgetnek” a másikkal, s azt gondolom, sikerült friss, könnyed, változatos anyagot létrehoznunk. Ez január végéig látható a galéria közösségi oldalán. Nyilván nem olyan, mint amikor személyesen vagyunk jelen, és közelről vesszük szemügyre a műveket, ám így is erős a hatás.