a ház saját tulajdonában álló műtárgyaiból

2020.05.16. 07:45

„Az Ujházi-képről beszéljél!” – Megnyitották a ASZMH45 című kiállítást

Retrospektív tárlat nyílt A Szabadművelődés Háza üvegfalú kiállítótermében.

Majer Tamás

A megnyitók szűk körében Magyarits András (b1) és Arató Antal (b3) Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Fotó: NAGY NORBERT

A tárlat anyagába a művelődési ház saját tulajdonában lévő festményei, fotókollázsai, faszobrai közül válogatott Perényi László mások mellett Pinke Miklós, Hegedűs 2 László, Horváth János és Miklós János alkotásai közül: ASZMH45 – ez a címe a tárlatnak.

– Ez a ház 45 éve működik, akkortájt kerültem ide én is – Magyarits András, a ház egyik korábbi igazgatója köszöntötte a virtuális tér másik oldalán lévő figyelőket. A csütörtöki megnyitó ugyanis a neten, élőben érte el közönségét. – A kezdetektől szerveztünk kiállításokat – emlékezett vissza Magyarits, aki a nyolcvanas évek elejétől 2003-ig igazgatta az intézményt. – Örülök, hogy a kollégáim továbbvitték ezt a vonalat. Fehérvári alkotók és az országból máshonnan érkező vendégek is rendre kiállítanak itt, Kossuth-díjasok és Kossuth-díj-esélyesek egyaránt – mondta, s átadta a szót a kiállítást megnyitó Arató Antalnak.

A megnyitók szűk körében Magyarits András (b1) és Arató Antal (b3)
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Vagyis inkább adta volna. Arató Antal ugyanis újra hallani vágyta a tárlat egyik központi helyén lévő Ujházi Péter-festmény házba kerülésének történetét. – Az Ujházi-képről beszéljél! – kérlelt Arató.

– Röviden elmondom – engedett Magyarits. – Ezt a képet Péter nyilván eladta valamikor – vagy odaadta? nem tudom már, bár inkább eladta, ha volt esze – a szomszédban lévő pártiskolának. Egyszer csak megszólalt a telefon – még itt dolgoztam mint igazgató –, a vonal végén Haász Erzsébet volt, aki szólt, menjek át a párt­iskolába, ott van Ujházi Péter Fehérvár ostroma és Wathay elhurcolása című képe. Átmentem. Egy üvegfallal kettéválasztott raktárszerű helyiségben volt letámasztva a kép, teleragasztva sajtcédulákkal. Mondtam, ezt elvinném. Csak vigyem, felelték – zárta rövidre Magyarits.

 

Arató Antal nyugtázta, hogy jó helyre került így az Ujházy-kép, majd arról szólt, erősen benne a remény, hogy hamarosan nemcsak kívülről tekintheti meg a kiállítás műtárgyait a közönség, hanem közvetlen kontaktusba is kerülhet velük.

– Esetleg még meg is érinthetik a festményeket, megsimogathatják a szobrokat – mondta, s szerét ejtette megjegyezni, a tapintás alulértékelt a műtárgyak befogadásának etikettjében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!