Hétvége

2015.06.26. 14:49

Múltidéző - Az ól mellett

Tóth keresztapám áll az ól mellett, s nézi a gömbölyű jó formájú süldőt, ahogy fekszik a lucskos kövezeten megmerevedve, megkékülve.

Fejér Megyei Hírlap

Róza néném is kijön – a konyhaajtón át nézte, ahogy a fia ott áll mozdulatlanul és megérezte, hogyis ne érezte volna meg, hogy ban van – odatipeg, de nem szól, kezét beletörli hosszú kötényébe.

Tóth keresztapám köhint, ránéz az öregasszonyra, csak szemét mozdítja, különben mozdulatlan. Majd lehajol lassan, megnyomkodja a süldő vékonyát, seközben megszólal:

– Ennek vége.

– Jaj fiam, jaj fiam – siránkozik Róza néném, de nem hangosan csak úgy maga elé, mert valami régi, talán veleszületett belső fegyelem arra készteti halkan legyen, a baj így jobban elviselhető.

Kis ideig hallgatnak, csak a verebek raja csipog körülöttük, s egy-egy merész veréb odaugrik egészen közel hozzájuk.

A csendet a férfi töri meg.

– Hozzon valamit.

Róza néném megindul, s kis idő múltán a fészer felől jön újra, valami zsákfélét húz maga után.

– Jó lesz? – kérdi, s nézi a fiát.

– Ennek már minden jó – sóhajt keresztapám.

Betakarják a süldőt, hogy semmi sem látszik belőle.

Elmegyek a doktorért – mondja keresztapám.

– Siess vissza.

Az állatorvos autóval jön, világos divatos szabású öltönyt visel. Fiatal, életerős férfi.

Ne szomorkodjon – fordul Róza nénémhez –, fizet a biztosító.

– Fizet, ha fizet – téblábol az öregasszony... – Fizethet de ez már odavan...

– Megkapják az árát – biztatja tovább az állatorvos.

Róza néném elfordul.

– Megyek – mondja – dolgom van még.

Az állatorvos igazolást ír a biztosítónak, talán egy kicsivel nehezebbnek is veszi a kis süldőt, mint amekkora.

Keresztapám sokáig turkál a zsebében, de végül mégis megleli a test hajladozásától meggörbült pénztárcáját.

– Mennyi jár ezrét, doktor úr?

– Harminc forint.

Tóth keresztapám egy ötvenest ad az orvosnak.

– Akkor hát ez is megvan – mondja.

Az orvos zsebre vágja a pénzt, s elmenőben visszaszól:

– A papírt ajánlva küldje, pár nap aztán itt a pénz.

– Köszönöm doktor úr – mondja keresztapám, s fejével is biccent az elmenő felé.

Keresztapám dörzsöli a szemét, de nem könnyezik, régóta nem tud már sírni – Jaj Istenem, jaj istenem – sóhajt, de mire a fia belép a konyhába, már ott áll a mosogató tál előtt, s nagy gyorsan mossa a tányérokat, sorban, egymás után.

Varga S. József

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!