Szenvedélyük lett a hiphop

2018.11.04. 07:30

A Free Spirit tánciskola növendékei kiválóan szerepeltek Bergamóban is

A fehérvári Free Spirit Dance a belvárosban működik, sok-sok fiatallal.

Bokros Judit

A Passion Gang formáció ezüstérmes csapata. A zsűri egyebek mellett nézte az öltözéket, a zeneválasztást, illetve azt, mennyire vannak szinkronban a mozdulatok a zenével Fotó: tánciskola

A tánciskola vezetője Tóth Barbara, aki harmadik éve indítja útjára a különböző korosztályú csoportokat. Ez idő alatt már sikerült szép eredményeket elérniük, legutóbb a World Dance Talent Cupon vettek részt, Bergamóban.

Több siker is született a Bergamóban rendezett világbajnokságon

– Idén kvalifikáltuk magunkat a zágrábi Európa-bajnokságra, ahonnan az első és a második helyezett juthatott ki az Olaszországban rendezett világbajnokságra. Mivel sikeresen szerepeltünk, részt vettünk a versenyen, s ismét jól teljesítettünk. Csapatban a Passion Gang formációval második helyezettek lettünk, Pauker Barbara szólóban szintén ezüstérmet kapott, ő és a budapesti Keserű Péter pedig első helyezést ért el hiphop és hiphop show kategóriában. Nagyon boldogok voltunk, ez az eredmény igen sokat jelent nekünk. A csapatunk nem régóta táncol együtt, a tagok még nem profik, ám rengeteget fejlődtek – mondta Barbara, aki azért is szeretné minél több versenyre vinni táncosait, hogy azokon inspirálódjanak.

A Passion Gang formáció ezüstérmes csapata. A zsűri egyebek mellett nézte az öltözéket, a zeneválasztást,
illetve azt, mennyire vannak szinkronban a mozdulatok a zenével Fotó: tánciskola

A csoportnak ő készítette a Passion Gang című koreográfiát, huszonegy főre. Hét zenét válogatott össze, olyanokat, amelyek a fiataloknak is tetszenek. A táncban már komolyabb elemek – például emelések – is helyet kaptak, ezekre különórán kellett készülni.

Kihívást jelentett Barbinak, hogy az egyik lány sajnos lebetegedett, így helyette neki kellett beugrania. Egyszerre táncolni és koreografálni nem volt könnyű, de sikerült elég jól megoldani – mutatja ezt az elért helyezés is.

Barbara táncosaival most egy fehérvári rendezvényre ké­szül Hollywood kicsiknek és nagyoknak címmel. Ide is ő ál­modja meg a koreográfiát. Jövőre pedig egy újabb komoly versenyt céloznak meg. Barbi nyáron párjával Los Angelesbe készül, hogy a hiphop hazájából merítsen újabb ihletet.

Kihívás volt, de végig jó hangulatban telt

A végzős gimnazista Sándor Tamara is táncolt a Passion Gang formációban. A fiatal lány kezdettől fogva tagja a tánc­iskolának, ahol nagyon jól érzi magát. Mint megtudtuk tőle: a hiphop szeretetén túl a jó közösség is remek húzóerő. Oktatójuk, Barbi igyekszik közös programokat szervezni, s rendszeresek az élménybeszámolók is. A koreográfiák pedig nem csupán a technikai megvalósításról szólnak, hanem általában van valamilyen történetük is. Ebből azonban mindenki annyit érez meg, ami a számára fontos.

A felkészülés a bergamói világbajnokságra izgalmasan telt. Maga a szereplés kihívás volt, de végig jó hangulat uralkodott. A sportcsarnok, ahol felléptek, megtelt közönséggel, és ez sok erőt adott. Az eredményre büszkék, hiszen további motivációt jelent számukra. Sándor Tamara egyébként jelenleg nem készül táncos pá­lyára, inkább erős hobbinak gondolja a hiphopot, ami egyszerre fá­rasztja le és tölti föl. Most a jövőt tervezi, a továbbtanulásban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!