rajzain generációk nőttek fel

2020.09.05. 15:45

Akit Fehérvár magáénak tekint: Réber László

Születésének 100. évfordulójára emlékeztek a budapesti grafikusnak, akire a koronázóváros is sajátjaként gondol.

Bokros Judit, Korondy Tamás

Kovách Gergő: Sétakirály – a majdani, festett bronzszobor gipszmakettje

Fotó: Kovách Gergő

Réber László 1920. május 21-én született Budapesten. Iskoláit Pécsett végezte. Fiatalon versenyszerűen atletizált, gerelyhajítóként kis híján az olimpiai csapatba is bekerült.

Ismerkedése a rajzzal

A II. világháború utolsó évében szovjet hadifogságba esett, s egy azerbajdzsáni táborban kellett követ törnie, hidat építenie embertelen körülmények között. Leromlott állapota miatt egy ízben kórházba is került, ahol saját örömére rajzolgatni kezdett. Így fedezték fel a katonai táborban rajztehetségét.

Munkássága, elismerései

1949-ben karikaturistaként helyezkedett el a Szabad Szájnál, majd 1951-től két évig a Híradó- és Dokumentumfilmgyár rajzfilmosztályán is dolgozott tervezőként. Itt ismerte meg Almássy Katalin rajzolót, akivel 1953-ban kötött házasságot. A következő évben megszületett egyetlen gyermekük, Krisztina. Az 1950-es, 1960-as években négy önálló karikatúraalbuma jelent meg.

Témáit leggyakrabban a szülő és a gyermek kapcsolatának visszásságai, a vásott kölykök csínytevései vagy az ember hétköznapi gyarlóságai ihlették. Majd öt évtized alatt számos könyvkiadónak dolgozott, és közel négyszáz könyvet illusztrált.

Gyermekkönyvekhez készített rajzain generációk nőttek fel. Sajátos alkotótevékenységét rangos szakmai elismerésekkel jutalmazták itthon és külföldön egyaránt – többek között Munkácsy-díjjal, Szép Magyar Könyv díjjal (ez utóbbit többször is elnyerte), nemzetközi művészkönyv-kiállítások arany- és ezüstérmeivel.

2001. november 2-án hunyt el Budapesten. Halála után a fennmaradt műveinek jelentős részét Székesfehérváron tartják, jelenleg a Hiemer-házban, a Hetedhét Játékmúzeumban.

Kovách Gergő: Sétakirály – a majdani, festett bronzszobor gipszmakettje
Fotó: Kovách Gergő

A Réber-szoborról

A Hetedhét Játékmúzeum Réber100! című emléknapján több résztvevővel beszélgettek arról a Réber László-szoborról, amelynek felállítása már évekkel ezelőtt szóba került. A programot szervező Gärtner Petra művészettörténész, a Vonalba zárt történetek című kiállítás kurátora elmondta: az ötlet régi, és a grafikusművész, illusztrátor már korábban említett lányától, Widengård Krisztinától származik, akinek nagy álma válna valóra azzal, ha fölállíthatnák a szobrot. Ő kereste fel ez ügyben a fehérvári önkormányzatot, és ő talált rá Kovách Gergő szobrászművészre, akinek stílusát megfelelőnek érezte ahhoz, hogy rábízza édesapja alakjának megformálását.

Készült is terv, amelyet ezen az augusztusi emléknapon is bemutattak. A szobor Rébert ábrázolja, de nem a hasonlóság volt az elsődleges szempont, hanem a kutyát sétáltató, koronát tartó alak inkább a grafikusművész szellemiségét, sajátos világát adja vissza. A művet a Jókai utcában, a Hie­mer-ház oldalában helyeznék el a kezdeményezők, s remélik, hogy erre a közeljövőben sor kerülhet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!