Hétvége

2008.03.08. 03:26

A vádakkal ellentétben

1944 októberében Pusztavámon legkevesebb 360 zsidó munkaszolgálatos állomásozott. 16-án reggel aztán megjelent 10-12 SS-katona. Hogy ezután valójában mi történt, eddig nem lehetett biztosan tudni. Eddig...

Kovalcsik Katalin

A móri História Klub februári rendezvényén adott elő Polgár Péter Antal helytörténész Nyilasok, SS-ek, volksbundisták - Fejezetek a székesfehérvári népbíróság történetéből címmel. Interjúnk az előadást követően készült.

- Ha jól tudom, nem véletlen a témaválasztás. Mi szolgáltatta az apropót?

- Az előadáshoz az alkalmat az adja, hogy éppen 60 éve, 1948 februárjában kezdődött a móri, Mór környéki svábok kitelepítése. És hogy a címmel való kapcsolat is érthető legyen: a kitelepítéshez egyebek mellett az 1945-ös, úgynevezett népbírósági törvény szolgált alapul, melynek értelmében kollektíve népellenes, háborús bűnösnek nyilvánították a magyarországi svábság jelentős hányadát kizárólag amiatt, hogy beléptek a Volksbundba. A pikantériája ennek a törvénynek egyrészről, hogy olyan cselekedetet nyilvánított bűncselekménynek, mely az elkövetés idején még nem volt az, másrészről, hogy a különböző ügyek ugyan egyénileg kerültek a népbíróságok elé, de az ítéletek mégis kollektíve, sőt futószalagon születtek, ugyan- is csak 1945 őszéig 53 ítélkezési napon 514 ügyben, 516 ember sorsáról döntött a népbíróság!

- Mi vezetett el a népbírósági törvény kimondásához?

- Az első világháború lezárását követően az egyik legmeghatározóbb ideológia a tiszta nemzetállamok létrehozásának gondolata volt Közép-Európában. Ennek megvalósítása a második világégés után - más politikai paraméterekkel - folytatódott. A dolog legfőbb szorgalmazója Eduard Benes csehszlovák elnök volt. A Benes-dekrétumok alapján Magyarországot háborús bűnössé nyilvánították, ami okot adott a felvidéki magyarság kitelepítésére. A csehszlovákiai magyarság letelepítéséhez, illetve a hazai agrárproletariátus földhöz juttatásához terület kellett, helyet kellett tehát csinálni. A hely pedig adva volt a sváb falvakban legalábbis, ha a svábokat onnan kitelepítik. A Magyar Kommunista Párt vezette rendőrség helyi politikai-rendészeti osztályai tehát kiemelték a hadifogságból, innen-onnan hazatérő volt volksbundistákat, német katonákat, akikről azt mondták, hogy magyar állampolgárként beléptek a német hadseregbe, azaz: nemzetárulókká lettek. Az ő bűnösségüket voltak hivatva kimondani a népbíróságok. (A népbíróságok nevüket onnan kapták, hogy kizárólag a bíróság elnöke volt jogvégzett ember, a döntést hozó 5-7 tagú testülete pedig különböző demokratikus pártok delegáltjaiból kerültek ki, azaz laikusok voltak. A bíróság elnökének viszont még szavazati joga sem volt, funkciója kimerült abban, hogy az ítélkezés jogi hátterét biztosította, ismertette a laikus bírókkal, milyen cselekedetekért milyen nemű és mennyi ideig tartó büntetés adható.)

- Fehérváron milyen ügyek történtek?

- Természetesen a fehérvári népbíróságon nem csak a városi, de a környező települések - legfőképp a sváb falvak - ügyeit is tárgyalták. Ezek közül az egyik legérdekesebb eset a Pusztavámon 1944. október 16-án zsidó munkaszolgálatosok ellen végrehajtott tömegmészárlás ügye volt. Erről a tragédiáról számos mendemonda kering azóta is a köztudatban, amiknek miatt a pusztavámi svábságot bűnösnek bélyegezték - kutatásaim alapján mondhatom -, igaztalanul.

1944. október 15-én, 13 óra 10 perckor hangzott el a rádióban Horthy proklamációja, miszerint a háború Magyarország számára véget ért. Pusztavámon ekkor legkevesebb 360 zsidó munkaszolgálatos állomásozott, akiket 12-14 keretlegény őrzött. A legendák szerint lágerben voltak elszállásolva, ez azonban nem igaz, a többség - egy bányabarakkot leszámítva - sváb házaknál lakott, csakúgy, mint a rájuk vigyázó keretlegények. A zsidó munka-szolgálatosok két századból álltak, az egyik kifejezetten értelmiségiekből: orvosokból, gyógyszerészekből, mérnökökből, míg a másik főleg fizikai munkásokból. Mikor meghallották a proklamációt, úgy gondolták, ezzel letudták a katonai szolgálatot - hiszen a munkaszolgálat is az volt -, mehetnek haza. Ám vélhetően a pusztavámi lakosság jóvoltából napközben megtudhatták, hogy a helyi volksbundisták és a Fehérvárról ide vezényelt SS-ek készülhetnek valamire, ezért 15-éről 16-ára virradó éjszaka 80-an, 100-an megszöktek közülük. Érdekes módon az értelmiségiek közül csak kilencen hagyták el a falut. Az teljesen világos, hogy ennyi ember másként nem szökhetett meg, csakis a pusztavámi svábok közreműködésével, akik segítettek nekik, és Csákvár felé a Vértesbe, az erdőbe vezették őket.

16-án reggel aztán a sorakozó alatt megjelent 10-12 SS-katona, és mondták Thermann László tartalékos főhadnagynak, a keretlegények parancsnokának, hogy elviszik a zsidókat. Persze gyorsan kiderült, hogy nincs ki a létszám, úgyhogy az SS-ek felszólították Termannt, hogy kerítse elő a többieket, különben baj lesz. Termann, aki messze nem volt az a fajta kegyetlen keretlegény, akiknek tartani szoktuk őket, bátran kiállt az SS-el szemben, mondván, hogy a munkaszolgálatosok is magyar katonák, és mivel ő magyar tiszt, ő felel értük! Majd biciklire ültette az egyik katonáját, hogy a Bakonysárká-nyon állomásozó munkaszolgálatos törzstől kérjen utasítást, de hozzon is magával valakit, mert ő valójában te- hetetlen az SS-szel szemben. Kurucz, a törzs parancsnoka, akiről azt tartja a legenda, hogy ő volt az, aki menteni próbálta a munkaszolgálatosokat, nem tett semmit, csak annyit üzent: próbálják megőrizni a zsidókat! De hát sokat nem tehettek a jól képzett, felfegyverzett SS-katonák ellen.

Az SS-ek mindeközben erővel elhajtották a zsidókat az akkori bányához. Délben ugyan visszahozták őket, de aztán újra elindultak Bakonysárkány felé, majd elhagyták a falut. Kis idő múlva hallották meg a helyiek a lövöldözést.

A tömeggyilkosság helyét Farkas Józsefné mutatta meg nekem. Akkor ő 8 éves volt, és a gyilkosságot ugyan nem látta, csak azt, ahogy keresztülviszik a zsidókat a falun, de 1947 tavaszán, akkor már 11 évesen az exhumáláskor maga is ott állt a sírgödör mellett. Az édesanyja viszont látta a tömeggyilkosságot is, és gyerekkorában vagy százszor mesélte el neki, mi történt.

Farkas Józsefnéék pár száz méterre laktak onnan, édesanyja a lövések hallatán felkiáltott: Csak nem ezeket a szerencsétleneket lövik agyon? - és futni kezdett a lövések irányába. Mikor odaért, hallotta, ahogy az SS-parancsnok kiabál a többivel: Disznók, nem végeztetek tisztességes munkát, van, amelyik még él! - és közben tarkón lőtte a még megmozdulókat. Ezzel kapcsolatban is élnek a mai napig legendák, ezek közül az egyik, hogy volt, akit élve temettek el, ez nem igaz, a másik, hogy a zsidókkal ásatták meg a saját sírjukat. Farkas Józsefné látta, ahogy átviszik őket a falun, és mint mondja, nem volt náluk semmiféle szerszám. Ugyan-akkor az biztos, hogy az elföldelésben maga az SS vett részt. A munkaszolgálatosoknak, mielőtt megölték őket, le kellett vetkőzniük alsóneműre - nem meztelenre, ez is legenda -, az SS-ek pedig átkutatták a ruháikat, nyilván aranyat, pénzt kerestek. Majd teherautóra rakták a ruhákat, és egy részét Stammler Ferenc házába vitték (a Volksbundnak ott volt helyisége), a másik részét pedig szétosztották a faluban.

Mindennek fél 3-ra vége lett, ezt követően az SS-ek elvonultak. Három nappal ez-után, a magyar királyi csendőrség kiérkezett a helyszínre, vizsgálatot tartott, fotókat készített, majd megállapították, hogy szövetséges németek voltak az elkövetők.

Érdekes módon aztán 1946 őszén, már a népbírósági törvény alapján indulnak hirtelen újabb eljárások, először azon pusztavámiak ellen, akik akkor elfogadtak a zsidóktól elszedett ruhákból.

- Nem tudták a falubeliek, honnan van a ruha. Nem volt gyanús, hogy előbb lövéseket hallanak, majd megjelenik egy teherautó ruhákkal?

- Pusztavám hosszú falu, csak azon a végén hallották a lövéseket. A gyilkosságnak persze elterjedt a híre, de csak másnapra. Ráadásul a ruhák sem voltak sem szakadtak, sem véresek. A vádlottak közül valaki elmondta, hogy ő női cipőt kapott Stammlertől, aki - suszterként - ráadásul máskor is osztott már cipőt a szegényebb sváboknak, és mivel a munkaszolgálatosok csak férfiak voltak, eszébe sem jutott, hogy tőlük szedhették el. (Női cipő vélhetően azért lehetett valamelyiküknél, mert azt el akarta adni, vagy cserélni a helyiekkel.)

Magával a tömeggyilkossággal kapcsolatban pedig 1947-ben lett ügy. Négy volt volksbundista vezetőt: Stammler Ferencet, Skobrák Mártont, Bábli Istvánt és Wagner Pált fogták perbe. Ők már 1944 telén elhagyták Pusztavámot, így távollétükben folyt le az eljárás. Azt, hogy tevőlegesen részt vettek-e a gyilkosságokban, nem lehet tudni, de hogy jelen voltak, az biztos. Ugyanennek az eljárásnak a keretén belül - ha nincs ló, jó a szamár is alapon - a volt magyar keretlegényeket is perbe fogták, köztük természetesen a parancsnokot, Thermannt is. Fejére olvasták, hogy szerepe volt a zsidók lemészárolásában. Ehhez tudni kell, hogy a főhadnagy olyan kapcsolatban volt velük - túl azon, hogy az egyik orvos munkaszolgálatos még a feleségét is gyógykezelte -, hogy a proklamáció beolvasása után odamentek hozzá az orvosszázad képviselői, hogy akkor most mit csináljanak, mit tanácsol, mert ők esetleg megszöknének! És Thermann valóban olyasmit mondott nekik: Urak, mindenki a saját felelősségére elmehet, de szerintem egységben erősebbek vagyunk. Így a diplomás századból szinte mindenki maradt, és sajnos meg is halt. Persze Thermann nem sejthette, hogy megjelennek az SS-ek. Az eljárás folyamán természetesen felmentették, de rajta maradt a bélyeg, csakúgy, mint társain és a pusztavámi svábokon, akik - kutatásaim alapján mondhatom - a vádakkal ellentétben segítettek a szökésnél, és nem tehetők felelősé a munkaszolgálatosok legyilkolása miatt.

- Ha jól tudom, nem véletlen a témaválasztás. Mi szolgáltatta az apropót?

- Az előadáshoz az alkalmat az adja, hogy éppen 60 éve, 1948 februárjában kezdődött a móri, Mór környéki svábok kitelepítése. És hogy a címmel való kapcsolat is érthető legyen: a kitelepítéshez egyebek mellett az 1945-ös, úgynevezett népbírósági törvény szolgált alapul, melynek értelmében kollektíve népellenes, háborús bűnösnek nyilvánították a magyarországi svábság jelentős hányadát kizárólag amiatt, hogy beléptek a Volksbundba. A pikantériája ennek a törvénynek egyrészről, hogy olyan cselekedetet nyilvánított bűncselekménynek, mely az elkövetés idején még nem volt az, másrészről, hogy a különböző ügyek ugyan egyénileg kerültek a népbíróságok elé, de az ítéletek mégis kollektíve, sőt futószalagon születtek, ugyan- is csak 1945 őszéig 53 ítélkezési napon 514 ügyben, 516 ember sorsáról döntött a népbíróság!

- Mi vezetett el a népbírósági törvény kimondásához?

- Az első világháború lezárását követően az egyik legmeghatározóbb ideológia a tiszta nemzetállamok létrehozásának gondolata volt Közép-Európában. Ennek megvalósítása a második világégés után - más politikai paraméterekkel - folytatódott. A dolog legfőbb szorgalmazója Eduard Benes csehszlovák elnök volt. A Benes-dekrétumok alapján Magyarországot háborús bűnössé nyilvánították, ami okot adott a felvidéki magyarság kitelepítésére. A csehszlovákiai magyarság letelepítéséhez, illetve a hazai agrárproletariátus földhöz juttatásához terület kellett, helyet kellett tehát csinálni. A hely pedig adva volt a sváb falvakban legalábbis, ha a svábokat onnan kitelepítik. A Magyar Kommunista Párt vezette rendőrség helyi politikai-rendészeti osztályai tehát kiemelték a hadifogságból, innen-onnan hazatérő volt volksbundistákat, német katonákat, akikről azt mondták, hogy magyar állampolgárként beléptek a német hadseregbe, azaz: nemzetárulókká lettek. Az ő bűnösségüket voltak hivatva kimondani a népbíróságok. (A népbíróságok nevüket onnan kapták, hogy kizárólag a bíróság elnöke volt jogvégzett ember, a döntést hozó 5-7 tagú testülete pedig különböző demokratikus pártok delegáltjaiból kerültek ki, azaz laikusok voltak. A bíróság elnökének viszont még szavazati joga sem volt, funkciója kimerült abban, hogy az ítélkezés jogi hátterét biztosította, ismertette a laikus bírókkal, milyen cselekedetekért milyen nemű és mennyi ideig tartó büntetés adható.)

- Fehérváron milyen ügyek történtek?

- Természetesen a fehérvári népbíróságon nem csak a városi, de a környező települések - legfőképp a sváb falvak - ügyeit is tárgyalták. Ezek közül az egyik legérdekesebb eset a Pusztavámon 1944. október 16-án zsidó munkaszolgálatosok ellen végrehajtott tömegmészárlás ügye volt. Erről a tragédiáról számos mendemonda kering azóta is a köztudatban, amiknek miatt a pusztavámi svábságot bűnösnek bélyegezték - kutatásaim alapján mondhatom -, igaztalanul.

1944. október 15-én, 13 óra 10 perckor hangzott el a rádióban Horthy proklamációja, miszerint a háború Magyarország számára véget ért. Pusztavámon ekkor legkevesebb 360 zsidó munkaszolgálatos állomásozott, akiket 12-14 keretlegény őrzött. A legendák szerint lágerben voltak elszállásolva, ez azonban nem igaz, a többség - egy bányabarakkot leszámítva - sváb házaknál lakott, csakúgy, mint a rájuk vigyázó keretlegények. A zsidó munka-szolgálatosok két századból álltak, az egyik kifejezetten értelmiségiekből: orvosokból, gyógyszerészekből, mérnökökből, míg a másik főleg fizikai munkásokból. Mikor meghallották a proklamációt, úgy gondolták, ezzel letudták a katonai szolgálatot - hiszen a munkaszolgálat is az volt -, mehetnek haza. Ám vélhetően a pusztavámi lakosság jóvoltából napközben megtudhatták, hogy a helyi volksbundisták és a Fehérvárról ide vezényelt SS-ek készülhetnek valamire, ezért 15-éről 16-ára virradó éjszaka 80-an, 100-an megszöktek közülük. Érdekes módon az értelmiségiek közül csak kilencen hagyták el a falut. Az teljesen világos, hogy ennyi ember másként nem szökhetett meg, csakis a pusztavámi svábok közreműködésével, akik segítettek nekik, és Csákvár felé a Vértesbe, az erdőbe vezették őket.

16-án reggel aztán a sorakozó alatt megjelent 10-12 SS-katona, és mondták Thermann László tartalékos főhadnagynak, a keretlegények parancsnokának, hogy elviszik a zsidókat. Persze gyorsan kiderült, hogy nincs ki a létszám, úgyhogy az SS-ek felszólították Termannt, hogy kerítse elő a többieket, különben baj lesz. Termann, aki messze nem volt az a fajta kegyetlen keretlegény, akiknek tartani szoktuk őket, bátran kiállt az SS-el szemben, mondván, hogy a munkaszolgálatosok is magyar katonák, és mivel ő magyar tiszt, ő felel értük! Majd biciklire ültette az egyik katonáját, hogy a Bakonysárká-nyon állomásozó munkaszolgálatos törzstől kérjen utasítást, de hozzon is magával valakit, mert ő valójában te- hetetlen az SS-szel szemben. Kurucz, a törzs parancsnoka, akiről azt tartja a legenda, hogy ő volt az, aki menteni próbálta a munkaszolgálatosokat, nem tett semmit, csak annyit üzent: próbálják megőrizni a zsidókat! De hát sokat nem tehettek a jól képzett, felfegyverzett SS-katonák ellen.

Az SS-ek mindeközben erővel elhajtották a zsidókat az akkori bányához. Délben ugyan visszahozták őket, de aztán újra elindul

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!