nyugodjon békében!

2021.02.13. 07:45

A túlpartra, BKL-nek – Kollégánkra emlékezünk

Laci 1989-től dolgozott a Fejér Megyei Hírlapnál, ahol az írás mellett tehetséggondozást is végzett a SÉTA rovatban.

Bokros Judit

Fotó: FMH-archív

Az egy hete, mindössze 58 éves korában elhunyt kollégánkra, B. Kiss Lászlóra, újságírói mono­gramja szerint BKL-re, illetve a szellemes, kedves és ironikus prózáiban Mártonként megjelenő alteregóra emlékezünk. Laci 1989-től dolgozott a Fejér Megyei Hírlapnál, ahol az írás mellett tehetséggondozást is végzett a SÉTA rovatban. Rendszeresen írt a gazdasági rovatba, ám irodalommal is foglalkozott, szerkesztette a Provincia című rovatot. A szépirodalomban szegedi egyetemi évei alatt merült el mélyebben, s azt, hogy az az időszak nem múlt el nyomtalanul, Várakozás a kertben című, Fodor András író által szerkesztett verseskötete is bizonyítja. Saját költemények írására a munka és a család mellett később nem igazán jutott ideje, két könyve jelent meg azonban a családos apa örömeit és nehézségeit rögzítő tárcanovellákból, a Márton-­történetekből. Ezekből az írásokból adunk közre kettőt egy vers kíséretében, szeretettel emlékezve kollégánkra, akit szombaton kísérnek utolsó földi útjára.

B. KISS LÁSZLÓ

SZOMORÚ KERT

Sebet ütnek belém most

az utcán forgolódó párok.

A görnyedt kerti széken ülök.

Elcsontosodott bennem a türelmetlenség.

Fölöttem a perceket számolja

leveleivel az öreg almafa.

Ujjaim közt, rá sem figyelve,

egy mályva szirmát sodrom,

mint rövid cigarettát.

– Az égen a megújuló felhők,

akárha jégen, elfutnak perc alatt

borús gondolataim hozzád.

– Ide látszik a túlpart,

gondosan megrajzolt minden

ház, csöndes eső lesz, szomorú

megint.

– Púpos háttal rejti a Bakony,

gyom fölverte szívemben,

üres otthonod.

***

Mártont elfogja a nosztalgia

Hűtlenek lettek hozzá a versek – döbbent rá Márton, amikor megállt a könyvespolc előtt. Pontosabb lett volna persze így: ő lett hűtlen a versekhez. Ahogy elmúlt az ifjúság, úgy koptak ki a rímek és időmértékek az életéből. Kezét végighúzta az ismerős könyvek gerincén, és kissé megütközve fedezte föl, hogy a két kötetes, szürkébe kötött Petőfi összes nem a helyén van. Ez volt az első verseskötete, s évekig a legkedvesebb. Tizenegy- két éves korában kapta, a versekből áradó szenvedély gyerekként is magával ragadta. Lelkesen szavalta A farkasok dalát, az Egy gondolat bánt engemet címűt. Na meg a Szabadság, szerelmet. Szabadság, szeretem – ötlött most eszébe egy autómárka reklámszlogenje. Hát igen, Petőfi azért hat ma is. Akár a folttisztító – A lángszavú poétát a gimnáziumi években Kosztolányi váltotta Márton lelkének piedesztálján. Egyik legjobb barátja ismertette meg a csengő-bongó rímek mesterével, az, aki a sört is megízleltette vele. Márton e kettőben több hasonlóságot talált, mint vélnénk. Mámorítóan hatott rá mindegyik. Dekadensnek tartották magukat, az életet pedig céltalannak. Ehhez az életérzéshez jól illettek A bús férfi panaszai, meg a költő Marcus Aurelius ércszobrához intézett büszke, pogány imája. Akkor egy este, egy baráti sörözés után, amikor föltámadt bennük az ifjúi mehetnék, aminek sohasem tudható pontosan az indítéka, a célja, Márton egy Kosztolányikötetet is magával vitt. A fő utcán, a városi tanács mögött, a lépcső tetejére állva éppen ezt, a „Marcus Aurelius”-t szavalta el. A barátok pedig lelkesen megéljenezték. Az István tér öreg platánja alatt a kora nyári alkonyban Szép Ernőt olvasott. A harmadik gimnáziumot fejezte be akkor, és egy lányra gondolt. Egy féltő, gondos mozdulatára, amelyért belezúgott. Másnap az agárdi strandra is magával vitte a halk szavú, melankolikus poéta kötetét, akinek már a neve is költészet. Azt olvasgatta a füvön heverve, miközben abban reménykedett: valami csodával határos véletlen a lányt is a strandra vezeti. „Este van, egy nappal rövidebb, lásd, újra a fogság és egy nappal az élet is...” Radnóti Hetedik eclogájának sorait sorkatonaként dünnyögte, vállán a betárazott fegyverrel, miközben az őrtoronyból a szögesdrót túlsó felén álló házak villanyfényes ablakait nézte kimondhatatlan vágyakozással. Ekkor megszólalt a zsebében a telefonja. Mint a huzat – a csörgés úgy söpörte ki Márton fejéből a verseket.

***

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!