Hétvége

2017.06.01. 10:14

A szatyrok mint alternatív hangszer alkatrészek

Székesfehérvár - A nagyszerű Ki mit tud?-os szereplésről is sokat mesélt Tárnok Ákos, a Los Andinos és a Kákics zenekarok vezetője a legutóbbi Öreghegyi Dispután.

Bokros Judit

A szatyrok mint alternatív hangszer alkatrészek is többször szóba kerültek azon a beszélgetős, mesélős esten, amelyen az Andok-zenét játszó Los Andinos és a magyar muzsikát húzó Kákics zenekar vezetője, Tárnok Ákos volt a vendég.

A Zámolyon élő zenészt és társait sokan ismerik, szeretik, akárcsak a muzsikát, amelyet játszanak. Fehérvári, Fejér megyei iskolai rendezvények, ünnepségek vendégeiként, helybeli koncerteken sokszor találkozni a 35, illetve 20 éves együttesek tagjaival (ma mások az állandó tagok, mint a kezdetekkor, de ez ennyi idő alatt mondhatni, szinte természetes). Tárnok Ákost Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke kérdezte, elsősorban is arról, hogy alakult meg a Los Andinos, és miként jutottak tovább a régi nagy sikerű versenyen, a Ki mit tud?-on. Ákos nagy lendülettel kezdett bele a történetbe, és élményszerű emlékezésével szinte odavarázsolta hallgatóságát a Ki mit tud? színpada elé.

Előtte azonban megtudhattuk még, hogy a Los Andinos elődje egy diákzenekar volt, amely a Szent István középiskolából nőtte ki magát. Ákos ide járt, s társaival kezdetben Beatles-dalokat énekeltek, halandzsa angolul A kezdő zenei felszerelések kapcsán jött először szóba a szatyor, amelynek segítségével például remek lábdobot sikerült csinálni.

Tárnok Ákos a jó hangulatú esten zenélt is. Balra beszélgetőtársa, Bobory Zoltán
Fotó: Majer Tamás

Ákos már akkor tudta, hogy nem elektromos, hanem akusztikus hangszereken szeretne játszani. A vágya egy pánsíp volt, s édesapjának köszönhetően 1980 karácsonyán kapott is egy hangszert. Ezt Tárnok Gyula Pestről hozta, és utóbb kiderült: igazi perui pánsípról volt szó, amelyből rengeteget szállítottak akkor hazánkba, a dél-amerikai ország adósságának fejében... (Persze, ez csak egy kis százalékot tett ki.)

Szóval Ákos ekkor került először kapcsolatba Peruval, Ecuadorral, Bolíviával. Aztán hallott egy tévéfelvételt, amiben zenéltek, s azt gondolta: ez inka zene, ami egészen elvarázsolta. Kitalálta hát: ilyet kell csinálni a zenekarral. Az ötlethez jól jött, hogy hallottak egy Fehérváron dolgozó chilei emberről, Hugo Romero Navarróról, aki elmondta nekik: valójában Andok-zenét hallottak korábban. Jó barátságba kerültek, és Hugo segített a fiúknak összeszedni a megfelelő hangszereket a zenéhez. Így jött létre a Los Andinos – a nevet is Hugo javasolta, mert azt jelenti: andokiak.

A friss együttes már 6-7 éve játszott, amikor úgy döntöttek, hogy beneveznek az akkori országos tehetségkutatóra, a Ki mit tud?-ra. Az első még komolytalan volt, a második próbálkozáson viszont tovább jutottak. Ez nagyban köszönhető Kneifel Imre karnagynak, a fehérvári Kodály iskola jelenlegi igazgatójának, aki azt a tanácsot adta: szedjék össze magukat. És Ákosék összeszedték. Eljutottak egészen a tévé előtti válogatóig, majd bekerültek az elődöntőbe, mert hitelesnek tartották a zenéjüket, az előadásmódjukat. Innen a közönség juttatta őket tovább a középdöntőbe, és innen is sikerült előrébb lépni a döntőbe. Ekkor már nagyon sokan figyelték őket, szinte egy egész ország drukkolt a sikerükért. A fehérváriak legalábbis biztosan rajongtak, és össze is fogtak.

A döntőben ugyanis egy citerazenekar volt a Los Andinos vetélytársa, a zsűri végül előbbit hozta ki győztesnek. Volt azonban ismét közönségszavazás Amelyen Fehérvár közössége szinte egyként mozdult meg, és közel 40 ezer vokssal a Los Andinos lett a közönségkedvenc.

Innen aztán tulajdonképpen beindult a szekér. Sikerük elsősorban annak volt köszönhető, hogy különleges zenét játszottak, igazi átéléssel, hitelesen, amihez azóta is tartják magukat. Pár év múlva – ugyanazokkal a tagokkal – megalakult a magyar zenét előadó Kákics zenekar is, hogy a magyar népzene szépségét is átadják a közönségnek határon innen és túl.

A két zenekar élete azóta párhuzamosan fut

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!