A régmúlt ezer ajtajából egy – A százéves székesfehérvári fénykép története

A június 4-i megemlékező lapszámhoz korabeli, helyi anyagot gyűjtve találtunk a Fortepan adatbázisában egy kiváló minőségben feltöltött székesfehérvári fotóra. A képaláírás szerint 1920-ban készült, az iskola I. világháborúban elesett diákjainak és tanárainak emlékére emelt emlékmű előtt. A trianoni lapszámba a kép végül nem került be, mert érződött, hogy a megsárgult felvétel másfelé, távolabbra vezető szálakat rejthet. Megkíséreltük felderíteni elsőként azt, hogy a százéves fotó kiket ábrázol. Ki lehet a ciszterci szerzetes a képen és ki a körülötte elhelyezkedő 84 tíz év körüli, jórészt zubbonyban vagy katonás kabátkában feszítő kisdiák? Akik arckifejezését közelebbről vizsgálva annyi feszült eltökéltség, szomorúság, sőt olykor – e korosztálytól elvileg még idegen – cinikus közöny ötlik a szemünkbe. Nehéz megmondani, hogy helytálló következtetés vagy retrospekció-e, de mintha az I. világháború, a 19-es proletárdiktatúra, a román megszállás és a trianoni országcsonkítás megpróbáltatásai együtt formálták volna ezeket a százéves gyermekpillantásokat – ha nem is közvetlenül, de szüleik, családjaik töredelmein keresztül. A gyereknézésekben mindezek mögött fölsejlik a jellem is. Szinte látni, kik a csínytevők, a stréberek vagy épp a lelkes segítők, a társaikat olykor elnáspángolók – és hogy kik az örök elnáspángoltak.

Rabbi a cisztercieknél

A fotót a Fortepan rendszerébe feltöltő személy összesen kilenc korabeli székesfehérvári képet tett közkinccsé. Köztük a régi városmajorról, az egyetemi szövetség 35-ös diákbáljáról és a Megyeház téren lovon, díszmagyarban feszítő rendőrkapitányról, 1910-ből. Az adományozó neve alapján a közösségi oldalakon kutatva végül találtunk valakit, aki azonos néven, ráadásul székesfehérváriként szerepelt. Megküldtük neki a fotóval kapcsolatos kérdést abban a reményben, hogy személye azonos az adományozóéval. Egy idő után jött a remélt, igenlő válasz, és vele néhány támpont is. Megtudtuk, hogy a szerzetes-tanár jobb könyökénél matrózblúzban és kapucnis fölsőben mosolygó fiúcska Reé Pál, a tanár nevére azonban az adományozó nem emlékezett. Csakhogy a kis Reé Pál 1915-ben született, így a kép nem lehet 1920-ból származó. Váczi Márk várostörténész jóvoltából a kép hátterét adó emlékmű történetével kapcsolatban jutottunk további információhoz. Ebből kiderült: azt 1924. november 9-én avatták föl, a fotó tehát csak ez után készülhetett. A várostörténész hívta fel a figyelmünket arra is, hogy a ciszterci gimnázium korabeli évkönyveinek digitális kópiái a világhálón nyilvánosak.

A régi fotóval felkerestük Orosz Ágostont, a Ciszterci Szent István Gimnázium igazgatóját. Az ő társaságában és útmutatásával vettük szemügyre az egykori évkönyveket. Az igazgató, aki megtisztelően sok időt szánt az előzetes bejelentés nélkül érkező kérdéseink megválaszolására, felhívta figyelmünket az egyes évfolyamok értesítőiben rejlő érdekességekre. Kiderült, a tanévek összefoglalói olykor részletesen beszámolnak egyes aktualitásokról, városi eseményekről is. Megadják továbbá a tanárok névsorát, az általuk az adott évben oktatott tárgyakat, valamint a nyolcosztályos gimnázium, majd 1921-től reálgimnázium évfolyamainak diáklistáját – az év végi zárójegyekkel együtt. Az 1867-es évkönyvből megtudhatjuk, hogy az ötödikes Andrássy György a kiegyezés évében 82 napot hiányzott igazoltan, szorgalma hanyag volt, testgyakorlásból pedig csupán elégséges eredményt ért el. A Magyar Tudományos Akadémia megalapításához 10 500 forinttal hozzájáruló név- vagy talán tényleges rokonára ugyanakkor, az egyéb tárgyakban elért jeles eredményével nem hozott szégyent. A testgyakorlást abban az időben bizonyosan szigorúbban vették, mint ma, mert a kis Andrássy osztálytársai közül az izraelita vallású Lővi Károly nyolcadmagával egyenesen megbukott. Miközben Lővi minden más tárgyból kitűnő értékelést kapott. Itt érdemes megemlíteni, hogy az értesítőkből kiderül: a ciszterciek katolikus iskolájában a hittant a 20. századba lépve minden vallás és felekezet a maga papjától, lelkészétől és rabbijától tanulhatta.

Tanár és diák

Az értesítők olykor – mai szemmel – egészen különös irományoknak is teret adtak. Az 1893-as évkönyv például a Logaritmusok elmélete és alkalmazása című tanulmánnyal indul, nagy pátosszal fejtve ki a száraz elméletet. „Tizenhat századon keresztül mint lidércznyomás súlyosodott a mennyiségtudósokra egy oly nehézség, amelyet habár a legnagyobb elmék is igen sajnosan éreztek, de a melytől [...] nem bírtak szabadulni [...] Végre azonban a tizenhatodik század elején a lángész [...] megteremtette a logarithmus-rendszert, amely egyszerre megszüntette a lidércznyomást, uj és könnyebb módszereket hozott be a mennyiségtani számításokba.”

Nos, a mai gimnazisták közül talán többen is fordítva vannak ezzel, amennyiben életükbe épp a középiskolai logaritmusszámítás hozza el a fent említett „lidércznyomást”. A 127 éves gimnáziumi évkönyv azonban könyörtelen szerzetesi alapossággal halad végig a témán, hogy 33 oldalas összefoglalóját Ereky Alfonz matematikatanár így zárja: „Ezek röviden azon szabályok, melyeknek segélyével minden logarithmusnak megfelelő számot visszakereshetünk.” Innen nézve jobban érthető, hogy a hazai középiskolákból két évtized múltán Neumannok, Tellerek és Wignerek kezdtek sorjázni.

Orosz Ágostonnal a kutakodásban az egyetlen támpontunk a diák neve volt. Reé Pál végül a Ciszterci Rend Székesfehérvári Reálgimnáziumának 113. értesítőjében, az 1925/26-os tanévben bukkant föl az elsősök névsorában, 83 rendes és 11 magántanuló osztálytárs között. Osztályfőnöke Cséplő Pál, a filológiai gyűjtemény őre volt, akitől diákjai latint és magyart tanultak. Cséplőnek e tanév volt a negyedik éve Székesfehérváron, ahová Bajáról érkezett – ám róla fotót nem találtunk, bár bejártuk a gimnázium tágas folyosóin található iskolatörténeti tárolókat is. Ám mivel a csoportképeken a tanulók szabály szerint az osztályfőnököt veszik körül, szinte bizonyos: képünk közepén az elsős Reé Pál Cséplő Pál jobbjáról tekint bizakodva a remélt szebb jövőbe. Mivel az osztálylétszám a második évfolyamra 71 főre csappant, az is eldőlt, hogy a fotó a 25/26-os tanévben készült, vélhetően az iskola fennállásának évfordulóján, november 9-én, ami 1925-ben hétfőre esett.

A főtanácsos titka

Az emlékművet ugyanis, mint Váczi Márk révén megtudtuk, 1924. november 9-én, vasárnap, az iskola fennállásának 200. évfordulóján adták át. Amelyen amellett, hogy megemlékeztek a 200 év nagyhírű diákjairól és tanárairól, feltüntették a világháborúban elesettek neveit is. Ismerve a ciszterciek alaposságát, feltehető, hogy az emlékmű fölállításának gondolata, a közelgő évforduló ismeretében, már az 1900-as évek elején formálódni kezdett. Ki tudhatta azonban, hogy mire a nap eljön, túl lesz a világ egy nagy háborún, a magyarság pedig egy országvesztésen, amelyeket akkor már szintén nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Az 1924/25-ös értesítőben, az avatóünnepségről szólva ez áll: „Amire nem gondoltunk, amire nem készültünk, ünnepségünk a helyi keretekből országos keretűvé nőtt. Országos jellegét nem az a meghatóan kegyeletes tény adta meg, hogy a csonka ország és a megszállt részek csaknem minden tájékáról sereglett a sok öreg diák az Alma Mater ősi falai közé, hanem a nemzeti közvélemény megmozdulása, amely a kétszázados iskola nagy napjából részt követelt magának.” Az iskolához, amelybe tíz évvel korábban még Nagy-Magyarország egész területéről érkeztek diákok, az 1924-es bicentenáriumára hat környező országból kellett érkezniük az öregdiákoknak. Az emlékmű leleplezésére Klebelsberg Kuno is eljött, de már egy nappal korábban, szombaton este megérkezett. Állítólag csillagos, enyhe novemberi este volt, amelyen Prohászka Ottokár megyéspüspök látta vendégül a kultuszminisztert.

Hogy a képünkön szereplő két azonosítottat, a tanárt és diákját később merre vitte tovább a sorsuk, arról szintén sikerült valamicskét megtudni. És e ponton érkezünk el oda, ahol a régi fotó mégis évfordulós aktualitással érintkezik, noha nem az eredetileg hitt trianonival. Negyed századdal a felvétel keletkezése után, hetven esztendővel ezelőtt, 1950. június 17-ének éjszakáján érkeztek meg ugyanis a rendőrség különítményesei a ciszterci szerzetesekért a rendházhoz. A korabeli visszaemlékezéseket később Ács Kajetán szerzetes jegyezte le. Ezt írta: „vasárnapról hétfőre virradó éjszaka 11 óra körül az Iskola utcáról, betört ablakon keresztül a díszterembe jutva 16 rendőr a volt iskolaudvaron keresztül bejutott a Rendházba. […] A rendtársak ajtaján adott jelre egyszerre bezörgettek: „Nyisson ki! Rendőrség!” Mindenkit bevezényeltek Székely Ottokár igazgató szobájába, aki az idős Cséplő Pali bácsival érkezett meg dr. Koronczay József iskolaorvosunktól”. Az ekkor már 75 éves Cséplő Pált a teljesen vak, fekvőbeteg Lakatos Dénes szerzetessel együtt dobták föl a teherautóra, amely az internálótáborba szállította a rendház lakóit. Az elűzött szerzetes és osztályfőnök 1961-ben, 86 éves korában hunyt el Pannonhalmán, ahol végső nyughelyre talált.

A képen az őz szelídségével figyelő tízéves Reé Pál később egész családjával együtt Lórodira magyarosította németes hangzású nevét, mert ez vált javallottá. Pécsett jogot végzett, az osztályidegenség falán átküzdve magát a közigazgatásban kötött ki, és megyei főtanácsosként vonult nyugdíjba 1976-ban. Két évvel később, 1978-ban bekövetkező haláláig, családja pedig a rendszerváltásig titokként őrizte a múltat, hogy azon az 1910-es felvételen Reé István rendőrkapitány díszmagyarban az ő nagyapja – az ő déd- és szépapjuk.