16°
21°

A lényeg a tudomány

A fehérvári szkeptikus találkozók állandó résztvevője, legutóbb pedig a Darwin-napon tartott előadást arról, hogy sok millió évvel ezelőtt mindannyian egy közös őstől eredtünk. Hraskó Gábor a tudomány embere, küldetésének tartja az áltudományok leleplezését.

– Akkor kezdjük Darwinnal: a honlapján, az X-Aknákon olvastam, hogy a legtöbbünk elfogadja az evolúció tényét anélkül, hogy komolyabb ismeretekkel rendelkezne róla. Ez igaz. De vajon miért van így?

– Nemcsak az evolúcióról, nagyon sok mindenről egyszerűen elhisszük, hogy az úgy van és kész. Autoritás számunkra például a tanárunk, aki így tanította. A honlapon édesapámnak, Hraskó Péternek is szerepel egy cikke arról, hogyan kellene ma természettudományt tanítani. Az oktatás módszere sajnos nem áll messze attól, hogy egy általunk áltudósnak tartott valaki kiáll, elmondja a mondókáját és mivel jó kiállású ember, elhisszük neki, hogy most találta fel a vízzel hajtott autót, vagy egy örökmozgót. Ha már evolúcióról beszélünk: ténylegesen nagyon keveset tudunk arról, mit is jelent a kormeghatározás, mit jelent, hogy a fosszíliák ott vannak a rétegekben – hiszen ezeket sosem tapogatjuk meg, nem utazunk el a Grand Kanyonba csak azért, hogy meggyőződjünk, tényleg megvannak-e a rétegek… Nem elemzünk génszekvenciát, embriológiai fejlődési folyamatokat, s még sorolhatnám. Jó volna, ha a tanítás inkább rámutatna, milyen nehéz egy tudós feladata. Talán kicsit kevesebbet tanulnánk, de az aha! élmény megmaradna az embereknek.

– Az áltudományok egyébként a hagyományos, általánosan elfogadott tudománnyal egy ütemben fejlődnek?

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Nemcsak az evolúcióról, nagyon sok mindenről egyszerűen elhisszük, hogy az úgy van és kész. Autoritás számunkra például a tanárunk, aki így tanította. A honlapon édesapámnak, Hraskó Péternek is szerepel egy cikke arról, hogyan kellene ma természettudományt tanítani. Az oktatás módszere sajnos nem áll messze attól, hogy egy általunk áltudósnak tartott valaki kiáll, elmondja a mondókáját és mivel jó kiállású ember, elhisszük neki, hogy most találta fel a vízzel hajtott autót, vagy egy örökmozgót. Ha már evolúcióról beszélünk: ténylegesen nagyon keveset tudunk arról, mit is jelent a kormeghatározás, mit jelent, hogy a fosszíliák ott vannak a rétegekben – hiszen ezeket sosem tapogatjuk meg, nem utazunk el a Grand Kanyonba csak azért, hogy meggyőződjünk, tényleg megvannak-e a rétegek… Nem elemzünk génszekvenciát, embriológiai fejlődési folyamatokat, s még sorolhatnám. Jó volna, ha a tanítás inkább rámutatna, milyen nehéz egy tudós feladata. Talán kicsit kevesebbet tanulnánk, de az aha! élmény megmaradna az embereknek.

– Az áltudományok egyébként a hagyományos, általánosan elfogadott tudománnyal egy ütemben fejlődnek?

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Nemcsak az evolúcióról, nagyon sok mindenről egyszerűen elhisszük, hogy az úgy van és kész. Autoritás számunkra például a tanárunk, aki így tanította. A honlapon édesapámnak, Hraskó Péternek is szerepel egy cikke arról, hogyan kellene ma természettudományt tanítani. Az oktatás módszere sajnos nem áll messze attól, hogy egy általunk áltudósnak tartott valaki kiáll, elmondja a mondókáját és mivel jó kiállású ember, elhisszük neki, hogy most találta fel a vízzel hajtott autót, vagy egy örökmozgót. Ha már evolúcióról beszélünk: ténylegesen nagyon keveset tudunk arról, mit is jelent a kormeghatározás, mit jelent, hogy a fosszíliák ott vannak a rétegekben – hiszen ezeket sosem tapogatjuk meg, nem utazunk el a Grand Kanyonba csak azért, hogy meggyőződjünk, tényleg megvannak-e a rétegek… Nem elemzünk génszekvenciát, embriológiai fejlődési folyamatokat, s még sorolhatnám. Jó volna, ha a tanítás inkább rámutatna, milyen nehéz egy tudós feladata. Talán kicsit kevesebbet tanulnánk, de az aha! élmény megmaradna az embereknek.

– Az áltudományok egyébként a hagyományos, általánosan elfogadott tudománnyal egy ütemben fejlődnek?

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Nemcsak az evolúcióról, nagyon sok mindenről egyszerűen elhisszük, hogy az úgy van és kész. Autoritás számunkra például a tanárunk, aki így tanította. A honlapon édesapámnak, Hraskó Péternek is szerepel egy cikke arról, hogyan kellene ma természettudományt tanítani. Az oktatás módszere sajnos nem áll messze attól, hogy egy általunk áltudósnak tartott valaki kiáll, elmondja a mondókáját és mivel jó kiállású ember, elhisszük neki, hogy most találta fel a vízzel hajtott autót, vagy egy örökmozgót. Ha már evolúcióról beszélünk: ténylegesen nagyon keveset tudunk arról, mit is jelent a kormeghatározás, mit jelent, hogy a fosszíliák ott vannak a rétegekben – hiszen ezeket sosem tapogatjuk meg, nem utazunk el a Grand Kanyonba csak azért, hogy meggyőződjünk, tényleg megvannak-e a rétegek… Nem elemzünk génszekvenciát, embriológiai fejlődési folyamatokat, s még sorolhatnám. Jó volna, ha a tanítás inkább rámutatna, milyen nehéz egy tudós feladata. Talán kicsit kevesebbet tanulnánk, de az aha! élmény megmaradna az embereknek.

– Az áltudományok egyébként a hagyományos, általánosan elfogadott tudománnyal egy ütemben fejlődnek?

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Nemcsak az evolúcióról, nagyon sok mindenről egyszerűen elhisszük, hogy az úgy van és kész. Autoritás számunkra például a tanárunk, aki így tanította. A honlapon édesapámnak, Hraskó Péternek is szerepel egy cikke arról, hogyan kellene ma természettudományt tanítani. Az oktatás módszere sajnos nem áll messze attól, hogy egy általunk áltudósnak tartott valaki kiáll, elmondja a mondókáját és mivel jó kiállású ember, elhisszük neki, hogy most találta fel a vízzel hajtott autót, vagy egy örökmozgót. Ha már evolúcióról beszélünk: ténylegesen nagyon keveset tudunk arról, mit is jelent a kormeghatározás, mit jelent, hogy a fosszíliák ott vannak a rétegekben – hiszen ezeket sosem tapogatjuk meg, nem utazunk el a Grand Kanyonba csak azért, hogy meggyőződjünk, tényleg megvannak-e a rétegek… Nem elemzünk génszekvenciát, embriológiai fejlődési folyamatokat, s még sorolhatnám. Jó volna, ha a tanítás inkább rámutatna, milyen nehéz egy tudós feladata. Talán kicsit kevesebbet tanulnánk, de az aha! élmény megmaradna az embereknek.

– Az áltudományok egyébként a hagyományos, általánosan elfogadott tudománnyal egy ütemben fejlődnek?

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Az áltudományok egyébként a hagyományos, általánosan elfogadott tudománnyal egy ütemben fejlődnek?

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Az áltudományok egyébként a hagyományos, általánosan elfogadott tudománnyal egy ütemben fejlődnek?

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Az áltudományok egyébként a hagyományos, általánosan elfogadott tudománnyal egy ütemben fejlődnek?

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Az áltudományok egyébként a hagyományos, általánosan elfogadott tudománnyal egy ütemben fejlődnek?

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.


invázió a láthatáron
Megritkítják a szúnyogokat a Balatonnál
nationalelf / 30 perce
Kroos és Ter Stegen nélkül vágnak az Eb-selejtezőknek a németek
A Real Madrid és a Barcelona játékosa is sérülés miatt kénytelen kihagyni a következő két meccset.
Gyász
Fájdalommal értesítjük mindazokat, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy VÁCZI ISTVÁNNÉ szül. Fekete Julianna volt móri-szabadbattyáni lakos 86 éves korában elhunyt. Végső búcsút 2019. május 24-én 11 órakor veszünk tőle Móron a Homoki temetőben. A gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy OZSVÁTH BALÁZS az ALBA Volán nyugdíjasa 86 éves korában elhunyt. Temetése 2019. május 25-én 16 órakor lesz az abai temetőben. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik MIHOLITS FERENC temetésén részt vettek, és gyászunkban osztoztak. Gyászolja: felesége, gyermekei és családjaik
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok nézzetek az égre." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS ANKIÓ sárkeresztesi lakos 27 éves korában elhunyt. Temetése 2019. május 24-én, pénteken 16 órakor lesz a sárkeresztesi református temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk és nagypapánk BERECZKY LAJOS az IKARUSZ gyár nyugdíjasa életének 75. évében örökre megpihent. Temetése 2019. május 25-én 15 órakor lesz a lepsényi katolikus temetőben. Gyászmise 2019. május 26-án 8.30-kor a lepsényi római katolikus templomban. Szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy BARKÓCZI ÁRPÁD életének 52. évében elhunyt. Temetése 2019. 05. 22-én 14 órakor a sárkeresztúri katolikus temetőben lesz. Gyászoló család
"Az évek múlnak, de a bánat soha. Az élet bármilyen mostoha, elválni megtanít, de feledni soha." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk SCHMIDT LÁSZLÓ halálának 4. évfordulóján. Szerető felesége, fia és menye.
Bánatos szívvel tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy párom, édesapánk, nagyapánk ifj. BALOGH JÁNOS VTRÉV Kft, ALBA Security, Securitas és POLIAX dolgozója, életének 50. évében elhunyt. Temetése 2019. május 23-án 16 órakor lesz a bodajki temetőben. Búcsúznak tőle: párja, lányai, vejei, unokái, kollégái, barátai és a RÉV szálló lakói.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PART JÁNOS 74 éves korában elhunyt. Temetése 2019. május 22-én 12 órakor lesz a székesfehérvári Béla úti temető, vízbemosásos parcellájánál. Gyászoló felesége
"Küzdöttél, de már nem lehet, csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg kit felednek, örökké él, kit igazán szeretnek." /Kosztolányi Dezső/ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GARAY GÉZA életének 61. évében, súlyos betegségben, 2019. május 7-én elhunyt. Hamvait 2019. május 23-án 16 órakor helyezzük végső nyugalomra Székesfehérváron a Béla úti temetőben. Kérjük a búcsúztatáson megjelenőket, hogy egy-egy szál virággal fejezzék ki együttérzésüket. Gyászoló család "A szeretet soha el nem múlik" /Szent Pál/
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MÓRÉ KÁROLYNÉ életnek 81. évében elhunyt. Temetése 2019. május 24-én 9 órakor lesz Székesfehérváron a Béla úti temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HAJMA LÁSZLÓ életének 72. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2019. május 24-én 14 órakor lesz a székesfehérvári Béla úti köztemetően. A gyászoló család
"Ajkamra nem tudott panaszt csalni, sem kín, sem fájdalom, de a halál legyőzött, nem volt irgalom. Emlékem azért itthagyom köztetek, mindenkitől búcsúzom: Isten veletek!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MIHOLITS FERENC életének 89. évében, hosszantartó betegségben elhunyt. Temetése 2019. május 21-én kedden, 10 órakor a Budai úti altemplom urnatemetőjében lesz. Kérjük, hogy a szertartáson részt vevők, legfeljebb egy szál virággal fejezzék ki tiszteletüket. Gyászolja: felesége, gyermekei és családjaik
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy DR. BERENCZNÉ HLATKY ÉVA váratlanul itt hagyott bennünket. Szűk családi körben helyeztük végső nyugalomba. A gyászoló család
"Egy váratlan percben életed véget ért, mint vihar a rózsát, a halál tépte szét. Hosszú útra mentél, búcsút nem intettél, ha elfáradsz utadon, pihenj meg egy percre, tekints az ittmaradt, bánatos szívekre." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága édesapa, nagypapa NAGY LAJOS életének 79. évében elhunyt. Temetése 2019. május 22-én 14 órakor a Béla úti temetőben lesz. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. BODRI IMRÉNÉ szül. Varga Klára 88 éves korában elhunyt. Temetése 2019. május 23-án 12 órakor a székesfehérvári, Béla úti temetőben lesz. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Búcsúzik: fia, menye, unokái, dédunokái.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KARAFI GYÖRGYNÉ szül. Alapi Éva 70 éves korában elhunyt. Temetése 2019. május 23-án 13.30-kor lesz a Béla úti temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk szüleimre és testvéreimre ID. SZEGEDI MIKLÓS 1916-2010 ID. SZEGEDI MIKLÓSNÉ (Kléber Anna) 1921-2018 IFJ. SZEGEDI MIKLÓS 1942-2013 SZEGEDI BÉLA 1945-2007 Lányuk és családjai
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, Nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SÜMEGI KÁROLY 54 éves korában elhunyt. Temetése 2019. május 24-én 12 órakor lesz a székesfehérvári Béla úti temetőben. Gyászoló család
"Elmentem szeretteim, nehéz volt már élni, kopogok a jó Istennél bebocsátást kérni. Búcsúzom tőletek, nekem így már könnyebb, értem néhanapján ejtsetek egy könnyet." Fájó szívvel tudatjuk, hogy HORVÁTH FERENC az IKARUS Gyár volt dolgozója életének 85. évében csendesen elhunyt. Temetése 2019. május 20-án, hétfőn 14 órakor lesz a sárpentelei temetőben. Egyúttal köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
EP-választás / 36 perce
Orbán Viktor: közös törekvéseinket támogatja, aki a felvidéki MKP-ra szavaz
nagy dobás lesz / 39 perce
Hologramturnéval térhet vissza a hét éve halott énekesnő
Az emberi agyat utánozza / 41 perce
Saját mesterséges intelligencia-chipet fejlesztett az LG
51 perce
Ijesztő, de természetes, ha megtámad minket egy varjú
Hajrá, vidi! / 1 órája
Már csak három nap van a kupadöntőig! Várjátok már?
feol.hu
RECEPT / 1 órája
Egyszerű és gyorsan elkészíthető sütit keresel? Így készíts kókuszgolyót!
Szanyi-Nagy Judit