A lényeg a tudomány

- Akkor kezdjük Darwinnal: a honlapján, az X-Aknákon olvastam, hogy a legtöbbünk elfogadja az evolúció tényét anélkül, hogy komolyabb ismeretekkel rendelkezne róla. Ez igaz. De vajon miért van így?

- Nemcsak az evolúcióról, nagyon sok mindenről egyszerűen elhisszük, hogy az úgy van és kész. Autoritás számunkra például a tanárunk, aki így tanította. A honlapon édesapámnak, Hraskó Péternek is szerepel egy cikke arról, hogyan kellene ma természettudományt tanítani. Az oktatás módszere sajnos nem áll messze attól, hogy egy általunk áltudósnak tartott valaki kiáll, elmondja a mondókáját és mivel jó kiállású ember, elhisszük neki, hogy most találta fel a vízzel hajtott autót, vagy egy örökmozgót. Ha már evolúcióról beszélünk: ténylegesen nagyon keveset tudunk arról, mit is jelent a kormeghatározás, mit jelent, hogy a fosszíliák ott vannak a rétegekben - hiszen ezeket sosem tapogatjuk meg, nem utazunk el a Grand Kanyonba csak azért, hogy meggyőződjünk, tényleg megvannak-e a rétegek... Nem elemzünk génszekvenciát, embriológiai fejlődési folyamatokat, s még sorolhatnám. Jó volna, ha a tanítás inkább rámutatna, milyen nehéz egy tudós feladata. Talán kicsit kevesebbet tanulnánk, de az aha! élmény megmaradna az embereknek.

- Az áltudományok egyébként a hagyományos, általánosan elfogadott tudománnyal egy ütemben fejlődnek?

- Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

- A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

- Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt - ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

- Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok...

- Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

- Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora - pardon - marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

- Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket... De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

- A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója...

- Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal - de alul mindig kilóg a lóláb.

- Nemcsak az evolúcióról, nagyon sok mindenről egyszerűen elhisszük, hogy az úgy van és kész. Autoritás számunkra például a tanárunk, aki így tanította. A honlapon édesapámnak, Hraskó Péternek is szerepel egy cikke arról, hogyan kellene ma természettudományt tanítani. Az oktatás módszere sajnos nem áll messze attól, hogy egy általunk áltudósnak tartott valaki kiáll, elmondja a mondókáját és mivel jó kiállású ember, elhisszük neki, hogy most találta fel a vízzel hajtott autót, vagy egy örökmozgót. Ha már evolúcióról beszélünk: ténylegesen nagyon keveset tudunk arról, mit is jelent a kormeghatározás, mit jelent, hogy a fosszíliák ott vannak a rétegekben - hiszen ezeket sosem tapogatjuk meg, nem utazunk el a Grand Kanyonba csak azért, hogy meggyőződjünk, tényleg megvannak-e a rétegek... Nem elemzünk génszekvenciát, embriológiai fejlődési folyamatokat, s még sorolhatnám. Jó volna, ha a tanítás inkább rámutatna, milyen nehéz egy tudós feladata. Talán kicsit kevesebbet tanulnánk, de az aha! élmény megmaradna az embereknek.

- Az áltudományok egyébként a hagyományos, általánosan elfogadott tudománnyal egy ütemben fejlődnek?

- Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

- A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

- Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt - ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

- Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok...

- Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

- Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora - pardon - marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

- Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket... De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

- A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója...

- Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal - de alul mindig kilóg a lóláb.

- Nemcsak az evolúcióról, nagyon sok mindenről egyszerűen elhisszük, hogy az úgy van és kész. Autoritás számunkra például a tanárunk, aki így tanította. A honlapon édesapámnak, Hraskó Péternek is szerepel egy cikke arról, hogyan kellene ma természettudományt tanítani. Az oktatás módszere sajnos nem áll messze attól, hogy egy általunk áltudósnak tartott valaki kiáll, elmondja a mondókáját és mivel jó kiállású ember, elhisszük neki, hogy most találta fel a vízzel hajtott autót, vagy egy örökmozgót. Ha már evolúcióról beszélünk: ténylegesen nagyon keveset tudunk arról, mit is jelent a kormeghatározás, mit jelent, hogy a fosszíliák ott vannak a rétegekben - hiszen ezeket sosem tapogatjuk meg, nem utazunk el a Grand Kanyonba csak azért, hogy meggyőződjünk, tényleg megvannak-e a rétegek... Nem elemzünk génszekvenciát, embriológiai fejlődési folyamatokat, s még sorolhatnám. Jó volna, ha a tanítás inkább rámutatna, milyen nehéz egy tudós feladata. Talán kicsit kevesebbet tanulnánk, de az aha! élmény megmaradna az embereknek.

- Az áltudományok egyébként a hagyományos, általánosan elfogadott tudománnyal egy ütemben fejlődnek?

- Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

- A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

- Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt - ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

- Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok...

- Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás