21°

A lényeg a tudomány

A fehérvári szkeptikus találkozók állandó résztvevője, legutóbb pedig a Darwin-napon tartott előadást arról, hogy sok millió évvel ezelőtt mindannyian egy közös őstől eredtünk. Hraskó Gábor a tudomány embere, küldetésének tartja az áltudományok leleplezését.

– Akkor kezdjük Darwinnal: a honlapján, az X-Aknákon olvastam, hogy a legtöbbünk elfogadja az evolúció tényét anélkül, hogy komolyabb ismeretekkel rendelkezne róla. Ez igaz. De vajon miért van így?

– Nemcsak az evolúcióról, nagyon sok mindenről egyszerűen elhisszük, hogy az úgy van és kész. Autoritás számunkra például a tanárunk, aki így tanította. A honlapon édesapámnak, Hraskó Péternek is szerepel egy cikke arról, hogyan kellene ma természettudományt tanítani. Az oktatás módszere sajnos nem áll messze attól, hogy egy általunk áltudósnak tartott valaki kiáll, elmondja a mondókáját és mivel jó kiállású ember, elhisszük neki, hogy most találta fel a vízzel hajtott autót, vagy egy örökmozgót. Ha már evolúcióról beszélünk: ténylegesen nagyon keveset tudunk arról, mit is jelent a kormeghatározás, mit jelent, hogy a fosszíliák ott vannak a rétegekben – hiszen ezeket sosem tapogatjuk meg, nem utazunk el a Grand Kanyonba csak azért, hogy meggyőződjünk, tényleg megvannak-e a rétegek… Nem elemzünk génszekvenciát, embriológiai fejlődési folyamatokat, s még sorolhatnám. Jó volna, ha a tanítás inkább rámutatna, milyen nehéz egy tudós feladata. Talán kicsit kevesebbet tanulnánk, de az aha! élmény megmaradna az embereknek.

– Az áltudományok egyébként a hagyományos, általánosan elfogadott tudománnyal egy ütemben fejlődnek?

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Nemcsak az evolúcióról, nagyon sok mindenről egyszerűen elhisszük, hogy az úgy van és kész. Autoritás számunkra például a tanárunk, aki így tanította. A honlapon édesapámnak, Hraskó Péternek is szerepel egy cikke arról, hogyan kellene ma természettudományt tanítani. Az oktatás módszere sajnos nem áll messze attól, hogy egy általunk áltudósnak tartott valaki kiáll, elmondja a mondókáját és mivel jó kiállású ember, elhisszük neki, hogy most találta fel a vízzel hajtott autót, vagy egy örökmozgót. Ha már evolúcióról beszélünk: ténylegesen nagyon keveset tudunk arról, mit is jelent a kormeghatározás, mit jelent, hogy a fosszíliák ott vannak a rétegekben – hiszen ezeket sosem tapogatjuk meg, nem utazunk el a Grand Kanyonba csak azért, hogy meggyőződjünk, tényleg megvannak-e a rétegek… Nem elemzünk génszekvenciát, embriológiai fejlődési folyamatokat, s még sorolhatnám. Jó volna, ha a tanítás inkább rámutatna, milyen nehéz egy tudós feladata. Talán kicsit kevesebbet tanulnánk, de az aha! élmény megmaradna az embereknek.

– Az áltudományok egyébként a hagyományos, általánosan elfogadott tudománnyal egy ütemben fejlődnek?

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Nemcsak az evolúcióról, nagyon sok mindenről egyszerűen elhisszük, hogy az úgy van és kész. Autoritás számunkra például a tanárunk, aki így tanította. A honlapon édesapámnak, Hraskó Péternek is szerepel egy cikke arról, hogyan kellene ma természettudományt tanítani. Az oktatás módszere sajnos nem áll messze attól, hogy egy általunk áltudósnak tartott valaki kiáll, elmondja a mondókáját és mivel jó kiállású ember, elhisszük neki, hogy most találta fel a vízzel hajtott autót, vagy egy örökmozgót. Ha már evolúcióról beszélünk: ténylegesen nagyon keveset tudunk arról, mit is jelent a kormeghatározás, mit jelent, hogy a fosszíliák ott vannak a rétegekben – hiszen ezeket sosem tapogatjuk meg, nem utazunk el a Grand Kanyonba csak azért, hogy meggyőződjünk, tényleg megvannak-e a rétegek… Nem elemzünk génszekvenciát, embriológiai fejlődési folyamatokat, s még sorolhatnám. Jó volna, ha a tanítás inkább rámutatna, milyen nehéz egy tudós feladata. Talán kicsit kevesebbet tanulnánk, de az aha! élmény megmaradna az embereknek.

– Az áltudományok egyébként a hagyományos, általánosan elfogadott tudománnyal egy ütemben fejlődnek?

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Nemcsak az evolúcióról, nagyon sok mindenről egyszerűen elhisszük, hogy az úgy van és kész. Autoritás számunkra például a tanárunk, aki így tanította. A honlapon édesapámnak, Hraskó Péternek is szerepel egy cikke arról, hogyan kellene ma természettudományt tanítani. Az oktatás módszere sajnos nem áll messze attól, hogy egy általunk áltudósnak tartott valaki kiáll, elmondja a mondókáját és mivel jó kiállású ember, elhisszük neki, hogy most találta fel a vízzel hajtott autót, vagy egy örökmozgót. Ha már evolúcióról beszélünk: ténylegesen nagyon keveset tudunk arról, mit is jelent a kormeghatározás, mit jelent, hogy a fosszíliák ott vannak a rétegekben – hiszen ezeket sosem tapogatjuk meg, nem utazunk el a Grand Kanyonba csak azért, hogy meggyőződjünk, tényleg megvannak-e a rétegek… Nem elemzünk génszekvenciát, embriológiai fejlődési folyamatokat, s még sorolhatnám. Jó volna, ha a tanítás inkább rámutatna, milyen nehéz egy tudós feladata. Talán kicsit kevesebbet tanulnánk, de az aha! élmény megmaradna az embereknek.

– Az áltudományok egyébként a hagyományos, általánosan elfogadott tudománnyal egy ütemben fejlődnek?

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Nemcsak az evolúcióról, nagyon sok mindenről egyszerűen elhisszük, hogy az úgy van és kész. Autoritás számunkra például a tanárunk, aki így tanította. A honlapon édesapámnak, Hraskó Péternek is szerepel egy cikke arról, hogyan kellene ma természettudományt tanítani. Az oktatás módszere sajnos nem áll messze attól, hogy egy általunk áltudósnak tartott valaki kiáll, elmondja a mondókáját és mivel jó kiállású ember, elhisszük neki, hogy most találta fel a vízzel hajtott autót, vagy egy örökmozgót. Ha már evolúcióról beszélünk: ténylegesen nagyon keveset tudunk arról, mit is jelent a kormeghatározás, mit jelent, hogy a fosszíliák ott vannak a rétegekben – hiszen ezeket sosem tapogatjuk meg, nem utazunk el a Grand Kanyonba csak azért, hogy meggyőződjünk, tényleg megvannak-e a rétegek… Nem elemzünk génszekvenciát, embriológiai fejlődési folyamatokat, s még sorolhatnám. Jó volna, ha a tanítás inkább rámutatna, milyen nehéz egy tudós feladata. Talán kicsit kevesebbet tanulnánk, de az aha! élmény megmaradna az embereknek.

– Az áltudományok egyébként a hagyományos, általánosan elfogadott tudománnyal egy ütemben fejlődnek?

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Az áltudományok egyébként a hagyományos, általánosan elfogadott tudománnyal egy ütemben fejlődnek?

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Az áltudományok egyébként a hagyományos, általánosan elfogadott tudománnyal egy ütemben fejlődnek?

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Az áltudományok egyébként a hagyományos, általánosan elfogadott tudománnyal egy ütemben fejlődnek?

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Az áltudományok egyébként a hagyományos, általánosan elfogadott tudománnyal egy ütemben fejlődnek?

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.


21°
Közepesen felhős
P
22°
Sz
19°
V
15°
H
16°

Hirdetés

Hogyan teremts elméd erejével?- Interjú Baglyas Györggyel
Kőszárhegy
V. Varga József
Hérics: eljött az ideje a szüreti mulatságnak!
Kötetbemutató / 17 perce
Férjekről, feleségekről – új kötet Csóka Judit válogatásában
A meseterapeuta és klinikai szakpszichológus, Csóka Judit a gyógyulásos történetek után ezúttal a férjekről és feleségekről szóló meséket gyűjtötte össze.
Gyász
"Bennünk él egy arc és egy meleg tekintet, Egy simogató kéz, egy végtelen szeretet, Amit tőlünk senki soha el nem vehet." Megemlékezésül VALTER LAJOS volt abai lakos halálának 25. évfordulóján. Szerető családja
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Özv. KOTTYÁN JÁNOSNÉ szül. Kovács Ilona 2018 október 14-én, életének 85. évében örökre megpihent. Temetése 2018. október 20-án 11 órakor lesz a sárszentmihályi református temetőben. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TAKÁCS JÓZSEF zámolyi lakos 65 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2018. október 19-én 10 órakor Székesfehérváron, a Béla úti temető vízbemosásos parcellájában lesz. A gyászoló család
"Úgy ment el, ahogy élt, csendben és szerényen, Megfáradt lelke pihenjen békében." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VARGA GIZELLA 1946-2018 rövid betegség után váratlanul elhunyt. Temetése 2018. október 19-én pénteken, 11 órakor lesz a Sóstói katolikus temetőben. Gyászolják: gyermekei, testvérei és azok családjai
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS ISTVÁN nyugalmazott rendőr zászlós 2018. október 10-én, életének 87. évében örökre megpihent. Temetése 2018. október 20-án 13 órakor lesz az enyingi református temetőben. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SCHWEIGHARDT ISTVÁNNÉ szül: Schweighardt Gizella 87 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2018. október 20-án 14.30 órakor lesz a balinkai temetőben. A gyászoló család
"Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájadalommal tudatjuk, hogy drága jó férjem, édesapánk, nagyapánk, testvérem BODA LÁSZLÓ volt KÖFÉMES dolgozó 62 éves korában, türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt. Temetése 2018. október 19-én pénteken, 14 órakor lesz a kisfaludi temetőben. Külön köszönet a Szent György Kórház Pulmonológiai Osztály orvosainak és ápolónőinek az odaadó önzetlen segítségükért, mellyel az utolsó óráit megkönnyítették. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, SZABÓ SÁNDORNÉ szül. Németh Éva életének 63. évében hosszan tartó súlyos betegségben csendben elhunyt. Temetése 2018. október 19-én 15 órakor lesz a verebi református temetőben. Gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó édesanyánk TURCSÁNYI JÓZSEFNÉ sz. Halmi Mária 73 éves korában elhunyt. Temetése 2018. október 18-án 14.30-kor lesz a Béla úti temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család
Ezúton mondunk köszönetet minden kedves rokonnak, barátnak, ismerősnek, akik drága halottunkat, id. OSZTOTICS JÓZSEFET utolsó útjára elkísérték, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel nagy fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik PREINER JENŐNÉ (sz. Schuller Mária) búcsúztatásán részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
"Csendesen megpihentél, Csillagok közé mentél, Emléked szívünkben, örökké él." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY ISTVÁNNÉ sz. Boros Margit (magyaralmási születésű, székesfehérvári MÁV nyugdíjasa) 83 éves korában elhunyt. Végső búcsút a Sóstói katolikus temetőben veszünk tőle, 2018. október 18-án csütörtökön, 15 órakor. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MÉSZÁROS ZOLTÁN agárdi lakos méltósággal viselt súlyos betegségben elhunyt. Szeretett halottunktól végső búcsút 2018. október 17-én 11:00 órakor veszünk az agárdi temetőben. A gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy STEINER GYÖRGY 70 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2018. október 17-én 9 órakor a Hosszú temető ravatalozójában lesz, majd a Szedreskerti temetőben veszünk tőle végső búcsút. Egyben köszönetet mondunk minden rokonnak, ismerősnek, jóbarátnak, lakótársnak akik a temetésen résztvesznek. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RUHS MAGDOLNA 81 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2018. október 17-én 16 órakor lesz a kápolnásnyéki katolikus temetőben. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy SIMÓKA PÉTERNÉ született Görög Csilla türelemmel viselt hosszú betegség után, 2018. szeptember 27-én elhunyt. Búcsúztatására 2018. október 18-án csütörtökön, 11 órakor, Székesfehérváron a Sóstói református temetőben kerül sor. Kérjük, hogy a szertartáson résztvevők egy szál virággal fejezzék ki az elhunyt iránti tiszteletüket. Köszönettel: a gyászoló család
Szeretettel gondolunk elhunyt TANÁRAINKRA és OSZTÁLYTÁRSAINKRA 50 éves osztálytalálkozónk alkalmából. 1968-ban végzett úrhidai nyolcadikosok
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VARGA LÁSZLÓNÉ szül. Csákberényi Nagy Erzsébet 79 éves korában elhunyt. Temetése 2018. október 16-án 13.30-kor lesz a székesfehérvári Csutora temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS LÁSZLÓNÉ szül. Mazzag Mária 73 éves korában elhunyt. Temetése 2018. 10. 15-én 11 órakor lesz a Csutora temetőben. Gyászmise 2018. 10. 14-én 19 órakor a Szent Imre-templomban. Gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik PAP JÓZSEF búcsúztatásán részt vettek, fájdalmunkban velünk osztoztak. A gyászoló család
újabb felülvizsgálatot igényel / 21 perce
Alba Aréna: a kormány még nem döntött
Osváth Sarolta
Aba / 31 perce
Hatvan éve halt meg Bory József
Palocsai Jenő
Tonnás tömbökre hullanak az ázott levelek / 42 perce
Poklosi Péter tartott rendhagyó történelemórát a Hosszú temetőben
Palocsai Jenő
Közérdekű / 46 perce
Az ünnep miatt változás lesz a hulladékszállításban a megye több pontján
V. Varga József
Hasznos / 57 perce
Mikor lehet égetni Polgárdiban? Mutatjuk!
V. Varga József
őrület / 1 órája
Megdöbbentő fürdőruhadivat jön