A lényeg a tudomány

A fehérvári szkeptikus találkozók állandó résztvevője, legutóbb pedig a Darwin-napon tartott előadást arról, hogy sok millió évvel ezelőtt mindannyian egy közös őstől eredtünk. Hraskó Gábor a tudomány embere, küldetésének tartja az áltudományok leleplezését.

– Akkor kezdjük Darwinnal: a honlapján, az X-Aknákon olvastam, hogy a legtöbbünk elfogadja az evolúció tényét anélkül, hogy komolyabb ismeretekkel rendelkezne róla. Ez igaz. De vajon miért van így?

– Nemcsak az evolúcióról, nagyon sok mindenről egyszerűen elhisszük, hogy az úgy van és kész. Autoritás számunkra például a tanárunk, aki így tanította. A honlapon édesapámnak, Hraskó Péternek is szerepel egy cikke arról, hogyan kellene ma természettudományt tanítani. Az oktatás módszere sajnos nem áll messze attól, hogy egy általunk áltudósnak tartott valaki kiáll, elmondja a mondókáját és mivel jó kiállású ember, elhisszük neki, hogy most találta fel a vízzel hajtott autót, vagy egy örökmozgót. Ha már evolúcióról beszélünk: ténylegesen nagyon keveset tudunk arról, mit is jelent a kormeghatározás, mit jelent, hogy a fosszíliák ott vannak a rétegekben – hiszen ezeket sosem tapogatjuk meg, nem utazunk el a Grand Kanyonba csak azért, hogy meggyőződjünk, tényleg megvannak-e a rétegek… Nem elemzünk génszekvenciát, embriológiai fejlődési folyamatokat, s még sorolhatnám. Jó volna, ha a tanítás inkább rámutatna, milyen nehéz egy tudós feladata. Talán kicsit kevesebbet tanulnánk, de az aha! élmény megmaradna az embereknek.

– Az áltudományok egyébként a hagyományos, általánosan elfogadott tudománnyal egy ütemben fejlődnek?

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Nemcsak az evolúcióról, nagyon sok mindenről egyszerűen elhisszük, hogy az úgy van és kész. Autoritás számunkra például a tanárunk, aki így tanította. A honlapon édesapámnak, Hraskó Péternek is szerepel egy cikke arról, hogyan kellene ma természettudományt tanítani. Az oktatás módszere sajnos nem áll messze attól, hogy egy általunk áltudósnak tartott valaki kiáll, elmondja a mondókáját és mivel jó kiállású ember, elhisszük neki, hogy most találta fel a vízzel hajtott autót, vagy egy örökmozgót. Ha már evolúcióról beszélünk: ténylegesen nagyon keveset tudunk arról, mit is jelent a kormeghatározás, mit jelent, hogy a fosszíliák ott vannak a rétegekben – hiszen ezeket sosem tapogatjuk meg, nem utazunk el a Grand Kanyonba csak azért, hogy meggyőződjünk, tényleg megvannak-e a rétegek… Nem elemzünk génszekvenciát, embriológiai fejlődési folyamatokat, s még sorolhatnám. Jó volna, ha a tanítás inkább rámutatna, milyen nehéz egy tudós feladata. Talán kicsit kevesebbet tanulnánk, de az aha! élmény megmaradna az embereknek.

– Az áltudományok egyébként a hagyományos, általánosan elfogadott tudománnyal egy ütemben fejlődnek?

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Nemcsak az evolúcióról, nagyon sok mindenről egyszerűen elhisszük, hogy az úgy van és kész. Autoritás számunkra például a tanárunk, aki így tanította. A honlapon édesapámnak, Hraskó Péternek is szerepel egy cikke arról, hogyan kellene ma természettudományt tanítani. Az oktatás módszere sajnos nem áll messze attól, hogy egy általunk áltudósnak tartott valaki kiáll, elmondja a mondókáját és mivel jó kiállású ember, elhisszük neki, hogy most találta fel a vízzel hajtott autót, vagy egy örökmozgót. Ha már evolúcióról beszélünk: ténylegesen nagyon keveset tudunk arról, mit is jelent a kormeghatározás, mit jelent, hogy a fosszíliák ott vannak a rétegekben – hiszen ezeket sosem tapogatjuk meg, nem utazunk el a Grand Kanyonba csak azért, hogy meggyőződjünk, tényleg megvannak-e a rétegek… Nem elemzünk génszekvenciát, embriológiai fejlődési folyamatokat, s még sorolhatnám. Jó volna, ha a tanítás inkább rámutatna, milyen nehéz egy tudós feladata. Talán kicsit kevesebbet tanulnánk, de az aha! élmény megmaradna az embereknek.

– Az áltudományok egyébként a hagyományos, általánosan elfogadott tudománnyal egy ütemben fejlődnek?

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Nemcsak az evolúcióról, nagyon sok mindenről egyszerűen elhisszük, hogy az úgy van és kész. Autoritás számunkra például a tanárunk, aki így tanította. A honlapon édesapámnak, Hraskó Péternek is szerepel egy cikke arról, hogyan kellene ma természettudományt tanítani. Az oktatás módszere sajnos nem áll messze attól, hogy egy általunk áltudósnak tartott valaki kiáll, elmondja a mondókáját és mivel jó kiállású ember, elhisszük neki, hogy most találta fel a vízzel hajtott autót, vagy egy örökmozgót. Ha már evolúcióról beszélünk: ténylegesen nagyon keveset tudunk arról, mit is jelent a kormeghatározás, mit jelent, hogy a fosszíliák ott vannak a rétegekben – hiszen ezeket sosem tapogatjuk meg, nem utazunk el a Grand Kanyonba csak azért, hogy meggyőződjünk, tényleg megvannak-e a rétegek… Nem elemzünk génszekvenciát, embriológiai fejlődési folyamatokat, s még sorolhatnám. Jó volna, ha a tanítás inkább rámutatna, milyen nehéz egy tudós feladata. Talán kicsit kevesebbet tanulnánk, de az aha! élmény megmaradna az embereknek.

– Az áltudományok egyébként a hagyományos, általánosan elfogadott tudománnyal egy ütemben fejlődnek?

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Nemcsak az evolúcióról, nagyon sok mindenről egyszerűen elhisszük, hogy az úgy van és kész. Autoritás számunkra például a tanárunk, aki így tanította. A honlapon édesapámnak, Hraskó Péternek is szerepel egy cikke arról, hogyan kellene ma természettudományt tanítani. Az oktatás módszere sajnos nem áll messze attól, hogy egy általunk áltudósnak tartott valaki kiáll, elmondja a mondókáját és mivel jó kiállású ember, elhisszük neki, hogy most találta fel a vízzel hajtott autót, vagy egy örökmozgót. Ha már evolúcióról beszélünk: ténylegesen nagyon keveset tudunk arról, mit is jelent a kormeghatározás, mit jelent, hogy a fosszíliák ott vannak a rétegekben – hiszen ezeket sosem tapogatjuk meg, nem utazunk el a Grand Kanyonba csak azért, hogy meggyőződjünk, tényleg megvannak-e a rétegek… Nem elemzünk génszekvenciát, embriológiai fejlődési folyamatokat, s még sorolhatnám. Jó volna, ha a tanítás inkább rámutatna, milyen nehéz egy tudós feladata. Talán kicsit kevesebbet tanulnánk, de az aha! élmény megmaradna az embereknek.

– Az áltudományok egyébként a hagyományos, általánosan elfogadott tudománnyal egy ütemben fejlődnek?

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Az áltudományok egyébként a hagyományos, általánosan elfogadott tudománnyal egy ütemben fejlődnek?

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Az áltudományok egyébként a hagyományos, általánosan elfogadott tudománnyal egy ütemben fejlődnek?

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Az áltudományok egyébként a hagyományos, általánosan elfogadott tudománnyal egy ütemben fejlődnek?

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Az áltudományok egyébként a hagyományos, általánosan elfogadott tudománnyal egy ütemben fejlődnek?

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Mindig azzal nyugtatom magamat, hogy áltudomány mindig létezett. Inkább arról van szó, hogy az áltudomány könnyen szóhoz juthat manapság. Egy tudós nehezebben áll ki megmagyarázni az eredményeit, mert tudja, hogy jól elmagyarázni valamit nehéz. Az áltudósok általában nagyon egyszerű magyarázatokat adnak. Ha megcsinálnak egy örökmozgót, egy nagyon egyszerű kis szerkezetet próbálnak működőként prezentálni. A másik, hogy régen a tudomány a körülöttünk lévő világnak csak egy tenyérnyi területét próbálta magyarázni. Nem tudott hozzászólni a csillagokhoz, mert az az istenek birodalma volt, nem tudott hozzászólni a biológiához, az ember kialakulásához, mert azt meg a vallás tartotta a kezében. Ma már nagy a tudomány területe, egy folyamatosan felfúvódó labdához tudnám hasonlítani. Egyben egyre nagyobb az a felülete is, amely a még ismeretlennel találkozik. Éppen ezek azok a területek, ahol aztán nagyon lehet garázdálkodni.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– A tudomány és az áltudomány folyamatosan elbeszél egymás mellett. Elképzelhetetlen az együttműködés?

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Ez jó kérdés, csak önbecsapás. Biztosan arra gondol, hogy az áltudósok közül többen igen érdekes témákat feszegetnek, viszont én nem aszerint határozom meg az áltudóst, hogy mivel foglalkozik. Vannak kutatócsoportok, amelyek a sci-fi területén mozgó dolgokkal foglalkoznak, tudományos módon. Tegyék, bár szerintem fölösleges húsz évet ölni ilyesmibe, de amígy tudományosan csinálják, a párbeszéd megvan a két ágazat között. A probléma azokkal van, akikkel nincs meg ez a közös nyelvezet. Egy példa: a hidegfúzióról valaki kitalálta, lehetne azt alacsony hőmérsékleten is működtetni. Ez tényleg fantasztikus lenne. A gond csak az, hogy az egész alapja nem a tudomány, inkább a szenzációhajhászás volt – ki is derült, hogy kóklerség úgy, ahogy van. Pedig tudósok csinálták. Szóval nem a személy, nem a téma a lényeg, hanem hogy tudományosan van-e megközelítve, vagy sem.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Beszélhetünk ma az áltudományok reneszánszáról? A televízióból mintha eltűntek volna az ilyen műsorok…

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Filozófiai vonalon például lehetne reneszánszról beszélni, bár a posztmodern, amit én ide sorolok és egyébként teljesen elhibázott irányzatnak tartok, mintha már lecsengett volna. Az áltudományos vonal a filozófiaihoz hasonlóan oldja fel a kommunikációt, például: nekem nem kell letennem egy működő örökmozgót az asztalra, elég ha azt mondom, hogy létezik és működik, kész. Egy kicsit merészebb ugrással a mai politikai életben, a közbeszédben is ezt látom. Egy politikai erő elmond nekünk valamit, egy másik meg totál az ellenkezőjét állítja ugyanarról a dologról. De ez lehetetlen. Gondolkodhatnak különbözőképpen, hogy mi legyen a jobb, vagy a kevésbé jó megoldás, de az nem lehet, hogy például egyszerre vagyunk szegények, meg gazdagok. Kellene, hogy legyen egy közös nyelv. Erre kiváló a tudomány. Olyan értelemben érzek reneszánszt, hogyha a közbeszédben megengedjük a pongyolaságot, akkor az örökmozgó feltalálója is nyugodtan kijelentheti, hogy neki is, meg másoknak is igaza van. Pedig nem.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Egyébként miért nem hihetnének az emberek akkora – pardon – marhaságokban, amekkorákban csak akarnak?

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Hihetnek. Egy pillanatra visszatérve a Darwin-napra, alighogy megszerveztük, az egyik honlapon máris valami materialista gondolatrendőrséggel fenyegettek meg minket… De komolyra fordítva a szót: az értelmiségnek valahol feladata az, hogy olyan gondolkodási mintát adjon az embereknek, ami nem teljesen hülyeség. Általában az jó lenne, ha az emberek nem abszolút elvakultan gondolkodnának. Ha azt mondanánk, hogy higgyen bárki bármiben, gondoljon bárki bármit, egy politikus is hozhatna például a következményeit tekintve káros döntéseket, például környezetvédelmi kérdésekben.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– A nyolcvanas-kilencvenes években még ön is tevékeny eleme volt a környezetvédelemnek, mint a Magyarországi Zöld Párt egyik alapítója…

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.

– Eredetileg biológus vagyok, a környezetvédelem ma már hobbi. Kicsit csalatkoztam benne, megmondom őszintén. Úgy láttam, sok zöld szervezet csak áltudósokból áll. Nem lehet velük értelmesen megbeszélni dolgokat, feketében és fehérben látnak mindent. Ha már nincs több érvük, jönnek a tudományos magyarázatokkal – de alul mindig kilóg a lóláb.


szponzorált tartalom
Süssünk Borbás Marcsival!
EKF 2023
Kásler Miklós: Veszprém minden szempontból jó választás
van munkahely / 14 perce
Csökkent az álláskeresők száma az elmúlt évben
A legkevesebben továbbra is Győr-Moson-Sopron megyében keresnek munkahelyet.
Gyász
"Elcsitult a szív mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te nem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VIRÁG GYÖRGY 2019. március 17-én életének 67. évében örökre megpihent. Temetése 2019. március 22-én 14 órakor lesz a kálozi katolikus temetőben. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. KARÁDY SÁNDOR 95 éves korában elhunyt. Temetése 2019. március 22-én 16 órakor lesz a fehérvárcsurgói katolikus temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SCHMEKK LÁSZLÓ 76 éves korában, 2019. március 2-án elhunyt. Temetése 2019. március 23-án, szombaton 12 órakor lesz a Béla úti temetőben. A gyászoló család
Szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, apósunk, testvérem PAP ISTVÁN 2019. március 4-én elhunyt. Hamvait 2019. március 23-án 10 órakor a Budai úti református templom altemplomában helyezzük örök nyugalomra. 1 szál virággal emlékezzünk! Szívünkben örökké él. A gyászoló család
"Elmentem tőletek nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok nézzetek az égre." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesapám, nagyapánk, dédapánk és apósom PAPP LÁSZLÓ volt táci lakos 88 éves korában elhunyt. Temetése 2019.03.21-én 10:30 órakor lesz a székesfehérvári béla úti temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkíserik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerető édesapánk, MENTE SÁNDOR életének 88. évében elhunyt. Temetése 2019. március 22-én 13 órakor a Sóstói református temetőben lesz. Ezúttal szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak és külön köszönet a Rákóczi úti Szociális Otthon dolgozóinak odaadó munkájáért. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SKULTÉTI LÁSZLÓ 89 éves korában elhunyt. Temetése 2019. március 21-én 16 órakor lesz a zámolyi temetőben. A gyászoló család
"Ő volt a jóság példája, a szeretet mintája. Nem hagyott itt minket, csak előre ment. Szeretete szívünkben örökké él." Emlékezünk BARTHA JÓZSEFNÉ szül. Zab Éva halálának 8. évfordulóján. Férje, József és fiai
"Örök az arcod, nem száll el szavad. Minden mosolyod a szívünkben marad." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, apósunk KISS LÁSZLÓ FERENC életének 71. évében rövid, súlyos, méltóságteljesen viselt betegség után örökre megpihent. Temetése 2019. március 21-én 16 órakor lesz Székesfehérváron, a Béla úti temetőben. Gyászoló család
Köszönetet mondunk minden rokonnak, ismerősnek, akik DÉVÉNYI JÁNOST utolsó útjára elkísérték, nagy fájdalmunkkal együtt éreztek. Gyászoló család
"Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BIRÓ ISTVÁN életének 76. évében örökre megpihent. Búcsúztatása 2019. március 21-én 15 órakor lesz a nádasdladányi temetőben. Kérjük, egy szál virággal búcsúzzanak tőle! Egyben köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Gyászoló család
"Ott pihentek ahol nem fáj semmi, S nyugalmatokat nem zavarja senki. Életetek elszállt, mint a virágillat. De emléketek ragyog, mint a fényes csillag." Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY VILMOS PÁL 75 éves korában hosszantartó betegségben elhunyt. Temetése 2019. március 20-án 9.45-kor lesz -5 évvel ezelőtt elhunyt felesége hamvaival együtt- a Béla úti temető vízbemosásos parcellájában. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS LÁSZLÓNÉ szül. Zólyomi Ilona zámolyi lakos, életének 90. évében örökre megpihent. Temetése 2019. március 22-én 16 órakor lesz a zámolyi református temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy SZABÓ FERENC JÓZSEF a vízügy, majd a kórház dolgozója életének 73. évében elhunyt. Temetése 2019. március 20-án 11.30-kor lesz a Fecskeparti temetőben. Gyászoló család
"Én vagyok a feltámadás és az élet" (Jn. 11, 25) JAKAB LÁSZLÓNÉ szül. Sándor Ágnes Szeretett hozzátartozónk életének 56. évében elhunyt. Hamvait 2019. március 22-én, pénteken, 15 órakor a székesfehérvári Béla úti temetőben helyezzük örök nyugalomra. Köszönjük mindazoknak, akik a szertartáson részt vesznek és gyászunkban osztoznak. Táviratcím: 8000 Székesfehérvár, Kadocsa u. 68. vagy Szepesi u. 27/A E-mail-cím: sanbrig18@gmail.com vagy jalaci@gmail.com
"Elhagytad a házat, amit úgy szerettél, itt hagytál mindent, amiért küzdöttél. Isten szent országában legyen a te hazád, nyugodj békében drága édesapánk." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KŐRÖSI JENŐ FERENC drága férjem, édesapánk, nagyapánk, rokonunk, életének 77. évében Isten akaratában megnyugodva visszatért mennyei atyjához. Temetése 2019. március 21-én, csütörtökön 14 órakor lesz a Béla úti temetőben. Minden külön értesítés helyett. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KIRÁLY ISTVÁNNÉ született Király Erzsébet Székesfehérvár, Temesvári utcai, volt úrhidai lakos 90 éves korában elhunyt. Temetése 2019. március 20-án, szerdán 15 órakor lesz a Sóstói Katolikus Temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Nagy Zoltán a KNYKK Zrt. osztályvezetője 2019.március 1-én 62. életévében elhunyt. Temetése 2019.március 21-én 10 órakor a Csutora temetőben lesz. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Édesanyám REMSEI ISTVÁNNÉ szül. Böhm Erzsébet Székesfehérvár, Alkotás utcai lakos már 7 éve nincs közöttünk. Emlékét szeretettel megőrizzük. Fia és családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ARADI KÁROLY székesfehérvári lakos 78 éves korában elhunyt. 2019. március 22-én 10.30-kor kísérjük utolsó útjára a Sóstói katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatóján megjelennek és megemlékeznek róla. Szerető családja
Állatbarát / 45 perce
Amikor veszélyes a kutya: a gazdának nemcsak jogai, hanem kötelezettségei is vannak
S. Töttő Rita
Személy, kisteher, teher / 50 perce
Három autó karambolozott Pusztaszabolcsnál
Katasztrófavédelem
tokió 2020 / 54 perce
Bemutatták az olimpiai fáklyát
végső nyugalom / 54 perce
Elmetették Koós Jánost
A tőzsde is megérzi / 1 órája
Hackertámadás ért egy alumíniumüzemet
Profiknak és amatőröknek / 1 órája
Ha Lynch megihleti, forgasson vagy kattintson!