kossuth és görgei

2019.01.13. 07:00

A katonai siker okozta a bukást – Hermann Róbert történésszel beszélgettünk

Kicsit a szakma is elfeledkezett a közelgő Kossuth évfordulóról – nyilatkozta lapunknak Hermann Róbert történész, aki annak is örülne, ha az államférfi szobra, amelyet a nevét viselő térről áthelyeztek, méltóbb környezetet kapna.

B. Kiss László

Hermann Róbert a megyében legutóbb december 30-án, Móron tartott előadást

Fotó: FMH Archív

Tavaly volt Görgei Artúr születésének 200., s idén lesz Kossuth Lajos halálának 125. évfordulója. 1848-49 két emblematikus figuráját sokszor élesen szembeállították egymással. Milyen megítélés alá esik mostanság a viszonyuk? – kérdeztük elsőként Hermann Róbert történészt, a sorsfordító időszak egyik legjobb ismerőjét.

„Dolgozom Görgei Artúr életrajzán is. Abban reménykedem, hogy legkésőbb hatvan éves koromra készen leszek vele.”

– Az újabb kutatások tükrében ma már a történészek többsége úgy látja, kettejük viszonya a szabadságharc időszakában nem írható le politikai ellentétként. Ne feledjük, Görgei alapvetően Kossuth „teremtménye” volt, s abban, hogy Kossuth 1848 őszén a feldunai hadsereg vezérévé nevezte ki, nemcsak Görgei kétségtelen szakmai képességeinek, de politikai megbízhatóságának is komoly szerepe volt. Más kérdés, hogy a császári királyi fősereg támadásának időszakában eltérően értékelték a katonai helyzetet: Kossuth sikereket kért, majd követelt Görgeitől, a tábornok pedig jól látta, hogy egy döntő csatával a serege épségét, s vele a szabadságharc sorsát kockáztatná. 1849 tavaszára minden tekintetben helyreállt közöttük a jó viszony, s a tavaszi hadjárat sikerei többek között ennek is voltak köszönhetőek. Más kérdés, hogy amikor megérkeztek az első hírek a készülő orosz intervencióról, Görgei – érthető módon, de tévesen – úgy vélte, ezt Kossuth provokálta a függetlenség és a Habsburg-ház trónfosztásának kimondásával – holott az orosz intervenciót sokkal inkább Görgei tavaszi katonai sikerei magyarázták. Ettől kezdve egyre távolabb kerültek egymástól, de például 1849 augusztusa elején Kossuth és a kormány Görgei javaslatára már megelégedett volna az 1848-as áprilisi törvények biztosításával is. Az összeomlás után Görgei menekülésre biztatta Kossuthot, mondván, hogy külföldön még tehet a magyar ügyért. Kossuth ugyan ezt azzal hálálta meg, hogy Görgeire hárította a vereségért a felelősséget, s árulónak nevezte; de ezzel voltaképpen a saját politikai túlélését akarta biztosítani, éppen annak érdekében, hogy a külföld elfogadja őt a magyar ügy képviselőjeként. Érdekes módon Görgei 1867 után fokozatosan megbékélt vele, s élete végén úgy nyilatkozott róla, hogy 1848-ban Kossuth volt a nagy ember, ő, Görgei, csak egy buborék volt, akit felvetett az események árja.

– Milyen figyelmet kapott a tavalyi évforduló? A bicentenárium mennyiben változtatta meg a Görgeiről kialakult képet? Egyáltalán, lehet-e még újat mondani a forradalomról és a szabadságharcról?

– A Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos konferenciát rendezett 2018. január 30-án, amelynek előadói nemcsak a tábornok katonai tevékenységével, hanem életének művelődéstörténeti vonatkozásával, kémikusi működésével, ikonográfiájával vagy költészeti recepciójával is foglalkoztak. Konferenciát tartottak az ELTE-n, a Komáromi Napokon vagy a Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnáziumban, külföldön pedig a Prágai Magyar intézetben. A Zrínyi Kiadó megjelentette Görgei válogatott írásait, ezt jómagam rendeztem sajtó alá. A szegedi történész folyóirat, az AETAS egyik száma szintén Görgei életpályájával foglalkozott. Számomra külön jóleső volt látni, hogy az ifjabb történész nemzedék (Kemény Krisztián, Csorba György vagy Solymosi József) milyen új kutatási eredményeket produkált. Valójában nincs olyan korszak, amiről ne lehetne újat mondani. 1848-49-nek különösen nagy és nagyobbrészt mindmáig kiadatlan, s főleg kiaknázatlan forrásanyaga van. Rosonczy Ildikó például újabb és újabb fontos részleteket tárt fel Görgei orosz megítéléséről vagy a fegyverletétel körülményeiről a moszkvai és szentpétervári levéltári anyag alapján.

– Állítottak-e szobrot az évforduló alkalmából a szabadságharc hadvezérének?

– Görgeinek Visegrádon, ahol élete utolsó évtizedeit nagyobbrészt töltötte, két szobrot is állítottak, s a szlovákiai Komáromban is kapott egy teljes alakos szobrot.

Hermann Róbert a megyében legutóbb december 30-án, Móron tartott előadást
Fotó: FMH Archív

– S mi várható a Kossuth évforduló kapcsán, melyre egy, a népszerű közösségi portálon elhelyezett posztjában hívta föl ismerősei figyelmét? Szobra, róla elnevezett utca már számos van…

– Kicsit a szakma is elfeledkezett erről az évfordulóról, holott halálának 100. évfordulóján az akkori emlékbizottságnak még Szabad György professzor, a Magyar Országgyűlés akkori elnöke volt a vezetője. A debreceni Déri Múzeum egy nagyon szép kamarakiállítást rendezett Kossuth és Debrecen kapcsolatáról, amely január 6-án nyílt meg. A VERITAS Történetkutató Intézet tervez egy konferenciát Kossuth és a dualista rendszer viszonyáról, s remélhetőleg a felsőoktatási intézmények, illetve a Kossuth nevét viselő intézmények is megteszik a magukét. Én a magam részéről annak is örülnék, ha a Kossuth térről eltávolított, s jelenleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen felállított, Kisfaludy Strobl Zsigmond által alkotott szobra valamivel méltóbb környezetet, s – például – egy normális talapzatot kapna.

Március 15-öt a rendszerváltás előtt – ellentétben a többi hivatalos ünneppel – őszintén magukénak érezték az emberek, s különösen igaz volt ez a fiatalokra. Manapság mennyire él – Ady szófordulatát használva – az ifjú szívekben 1848-49 emléke? De úgy is kérdezhetném: mennyire nép­szerű érettségi tétel a forradalom és szabadságharc?

– Március 15. romantikája az 1980-1990-es évekhez képest megkopott, a mai fiatalok többségében már nem úgy él, mint a kései Kádár-korban szocializálódott nemzedékekben. Ebben nyilván szerepe van annak, hogy akkoriban az emberek március 15-öt mondtak, de október 23-ra (is) gondoltak, azaz, ez egy alapvetően ellenzéki karakterű ünnep volt. Ugyanakkor az ünnep mégis megőrzött valamit a romlatlanságából – az a fajta egymásra „uszulás”, ami október 23. kapcsán mindig megfigyelhető, március 15-ét nem érinti. Az érettségi tétel népszerűségéről nemigen tudok nyilatkozni, ugyanakkor most már vagy húsz éve nagy népszerűségnek örvend az „Örökségünk 48” című vetélkedő, amely mindhárom középszintű oktatási intézményhálózat diákjainak lehetőséget ad arra, hogy összemérjék ebben a tárgyban a tudásukat. No, és a katonai hagyományőrzés területén is mindmáig a negyvennyolcas csapatok a legnépszerűbbek, s láthatóan az utánpótlással sincs gondjuk.

– Számos könyvet publikált a témáról. Mi az, ami mostanság történészként a leginkább foglalkoztatja?

– Egyszerre több témán is dolgozom. Szerkesztek egy kötetet Zámbelly Lajos 1849-es honvédezredes emlékirataiból és egyéb irataiból, készül egy monográfiám az első, 1848-49. évi népképviseleti országgyűlésről, összeállítottam egy tanulmánykötetet a korábbi írásaimból, s számos egyéb, kisebb felkérésnek is eleget kell(ene) tennem. Emellett folyamatosan dolgozom Görgei Artúr életrajzán. Sajnos, ez utóbbival nem haladok olyan gyorsan, mint szeretném, de abban reménykedem, hogy néhány éven belül, legkésőbb hatvan éves koromra készen leszek vele.

– Végül egy személyes kérdés. Ön fehérvári születésű, itt végezte a középiskolát is. Van-e élő kapcsolata jelenleg a várossal?

– Édesanyám, illetve a feleségem családja itt él, tehát rendszeresen hazajárok. De időnként előadást is tartok, például a Városi Levéltárban, a Vasvári Pál Általános Iskolában, a Horvát Önkormányzatnál, s immáron több éve a Magyar Honvédelem Napja alkalmából rendszeresen beszédet mondok az Összhaderőnemi Parancsnokság ünnepségén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!