A vírus árnyékában

2021.02.28. 07:10

Ösztöndíj és díjazott zenemű tette szebbé Szabó Dani 2020-as évét

Szabó Dániel Ferenc is azon zenészek közé tartozik, akik a járvány hazai megjelenése óta a felszínen maradásért küzdenek.

Bokros Judit

Szabó Dániel Ferenc jelenleg három zenekarban játszik rendszeresen, és saját szerzeményeket is készít

Fotó: Hinkelmann Alexandra

A székesfehérvári származású dobos a Szabad Színház vezetőjének, Nagy Juditnak a kisebbik fia, s jelenleg Budapesten él és alkot. A tavalyi év számára is igen vegyes volt: miközben nőtt az egzisztenciális bizonytalanság, szakmailag szép sikereket könyvelhetett el. Először is a Mörk zenekarral Fonogram-díjasok lettek, ami igen nagy büszkeséget jelent számára is. Másodszor elnyerte a Lakatos Ablakos Dezső-ösztöndíjat, harmadrészt pedig díjat kapott a Müpa zeneműpályázatán.

Arra törekszik, hogy a jazzt képviselje

– A Lakatos-ösztöndíj azért is volt fontos a számomra, azért pályáztam meg, mert egész pályafutásom során arra törekedtem, hogy leginkább a jazzvonalat képviseljem. Szeretem a rockot, a könnyűzenét, de a jazz közege, az improvizálás sokkal közelebb áll hozzám. Óriási megtiszteltetés, hogy elnyerhettem az ösztöndíjat, az azzal járó pénzösszeg pedig segített az elmúlt évben abban, hogy meg tudjak élni. Mert ugyan volt pár élő koncert, ám ezekkel és az online szereplésekkel együtt csak a töredékét sikerült keresnem annak, amit a korábbi években. Ráadásul tudtam vásárolni néhány hangrögzítéshez szükséges eszközt, amelyek ahhoz kellettek, hogy elkezdjek saját videókat fölvenni és demófelvételeket készíteni. Így többekhez tudok eljutni a közösségi oldalakon, és könnyebben elindulhatok az önálló projektekkel – mesélte Dani, akinek másik nagy élménye volt a Universe is a big dark room című jazz zeneművének a díjazása.

Szabó Dániel Ferenc jelenleg három zenekarban játszik rendszeresen, és saját szerzeményeket is készít. Fotó: Hinkelmann Alexandra

– Az, hogy elkezdhettem önállóan zenét szerezni, szintén az ösztöndíj által juttatott támogatásnak köszönhető, hiszen nem kellett olyan feladatot elvállalni, amit nagyon nem akartam. Időből is több jutott a zeneszerzésre. Már csak azért is öröm a díjazásom, mert olyan művészek döntöttek, mint például Harcsa Veronika vagy Borbély Mihály, akik a műfaj hazai ikonjai közé tartoznak, és akikkel szívesen zenéltem vagy zenélnék együtt. A számot egyelőre nem lehet hallani, mert a megállapodás szerint először csak a Müpa mutathatja be.

Nehéz kreatívnak, inspiráltnak maradni

Dani jelenleg három zenekarban – Mörk, Shinterz, Gyémánt Bálint Trió – játszik rendszeresen. Ezek mellett alkalmi formációkban szerepel, jammel, sok-sok videót oszt meg. Élő fellépésre sajnos még jó ideig nem számít, úgyhogy maradnak az online koncertek, amelyek azért messze nem azt az élményt nyújtják, mint egy igazi fellépés. Ám többet jelentenek a semminél. Nagyon nehéz ebben a helyzetben bármire is készülni, tervezni, és nehéz kreatívnak, inspiráltnak maradni. Tudja, hogy a koncertezés nem mindenkinek létszükséglet, s látja, hogy mások is bajban vannak, ám ő is szeretne megmaradni amellett, amit szívből szeret és tud csinálni – vagyis a dobolásnál, a zenélésnél. Egyelőre még van némi tartaléka, de a következő hónapok még biztosan tartogatnak megpróbáltatásokat. Ráadásul a napokban elkapta a koronavírust, ami eléggé legyengítette, de úgy érzi, hogy a nehezén már túl van.

Most főleg a tanításra, a magánórákra tud számítani anyagilag, ám ezek megtartása is jelent némi kockázatot a Covid miatt. A saját szerzemények mellett Dani a Mörkkel új lemezre készül, és a zenekarral jelen vannak az egyik közösségi oldalon, amelyen keresztül szövegeket, egyéb exkluzív, eddig meg nem jelent tartalmakat osztanak meg, a közönség pedig támogathatja őket.

Akár addig, amíg el nem jönnek a jobb idők…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!