A fekvő katonaként ismert fehérvári emlékműből kettő van, az elsőnek leesett a feje

Lovas Andrea egyszerre székesfehérvári és szabadbattyáni, az önkéntes alapon szerveződő Köztérkép (kozterkep.hu) aktív feltöltője.

– Hat évig nagyon intenzíven foglalkoztam az oldallal, néhány nap híján mindennap csináltam a lapot egyrészt mint feltöltő, másrészt négy évig mint szerkesztő, majd főszerkesztő. Csak aztán a munkám olyan fordulatot hozott, hogy nem tudtam minden este bekapcsolódni – mondta. Természetesen azóta is rendre tölt föl új lapokat, és kezeli, frissíti, gazdagítja a már meglévőket. S hogyan kezdődött mindez? Fehérvári épületekkel, fehérvári szobrokkal. Lovas Andrea 1991-ben költözött a királyi városba.

Mennyi szobor mellett jövünk el, és milyen üresek lennének a terek, ha nem lennének ott!

– Siófokon születtem, aztán elkerültünk Marcaliba, Keszthelyre, Moszkvába, Budapestre, Gyömrőre, utána jött Fehérvár. A kislányom, a kisfiam már itt született, itt látták meg a napvilágot, rengeteget mentünk, rengeteget gyalogoltunk. Fehérvár szerintem egy jól bejárható város. Pest meg Moszkva után pláne! Minden megvan benne, ami ideális ahhoz, hogy az ember gyereket neveljen, az uszoda, a hokipálya, a színház… Bár most már nem itt lakunk, de nagyon sok minden köt minket ide.

Itt szavába vágtunk, mert mintha az előbb azt hallottuk volna két magyar város között, hogy Moszkva… – Apukámat kiküldték, és ment vele a család, magántanuló lettem, 3 évig éltünk ott – mondta; ’86-tól ’89-ig. – Moszkva szenzációs! Hatalmas. A most itt mellettünk lévő, fehérvári bíróság épülete ott egy kicsi épületnek számítana. Mi eléggé a belvárosban laktunk, gyalog negyedórára a Vörös tértől. Jó volt, az első munkahelyem a moszkvai magyar nagykövetségen volt.

– Aztán pár év után Pest. Hazaköltöztünk, amikor lejárt a kiküldetés. Akkor már tudtuk, hogy Fehérvár lesz a végállomás.

Andrea ma már családjával Szabadbattyánban él, de ez nem jelent eltávolodást. – Battyán az egyik legközelebb fekvő település, nagyon jó az infrastruktúrája, lényegében a központban lakunk, minden elérhető, hamar beérünk Fehérvárra is. S akkor most már tényleg folytatjuk az épületekkel és a szobrokkal.

– Gyerekkorban indult, mi nagyon sokat mentünk, nagyon sok várban jártam. Közel négyezer magyar vonatkozású vár és várhely van Nagy-Magyarország területén, ezek között vannak földvárak, amelyeknek még a sáncai felismerhetők. Persze vannak ismertebbek, frekventáltabbak, de egy Hölgykő várát – Herend mellett – megmászni térden járós, izgalmas! Vagy ott van a Csikling vára a Bakonyban, ami egy szalonnasütőre hasonlít, viszont elképesztően mély várárka van. Vagy Bátorkő Várpalota fölött! Vagy Zádorvár Pécselynél! – sorolta elragadtatottan a Fejérből indulva nem is túl távoli várakat.

– A szobrok az épített örökség részeként úgy jöttek, hogy kaptunk annak idején ajándékba egy kiadványt, amelyben Márton Jakab festményei vannak az 1920-as évekből Székesfehérvárról. Egy épületet kerestünk, aminek a környezete azóta jócskán megváltozott. Tudtam, hogy jártam benne, tudtam, hogy merre kell keresni. Ott van – mutatott Andrea a zenepavilontól (a Zichy ligetben beszélgettünk) hátra, arra az épületre, ahol ma a törvényszék cégbírósága található. – Egykor Tiszti Pavilon volt. A Tiszti Klub a régi laktanya épületében van, ez volt maga a tiszti épület, a képeslapokon mint Tiszti Pavilon szerepel – mesélte.

– Aztán volt egy kérdéses történet a fekvő katonával kapcsolatban, ami miatt regisztráltam a szoborlapra – akkor még úgy hívták –, és aztán ott ragadtam – mondta; olvasóink tudják, hogy a fehérvári Hősök terén, a bazilika hátoldalán lévő I. világháborús emlékmű része az a bizonyos „fekvő katona”. – Ebből a szoborból nem egy van, hanem kettő, és most a másodikat látjuk. Ugyanis az elsőnek, amikor idehozták, letörött a feje, mert nem volt alátámasztva. A mai napig a kőfaragó kertjében nyugszik Budapesten, ugyanis visszavitték, és ő faragott egy másikat. Ez van nálunk. Kapcsolatba kerültem a dédunokával, ennek köszönhetően derült ki ez a történet, így ragadtam a Köztérképen.

– A célom első körben az volt, hogy a fehérvári szobrokat töltsem fel, aztán kitágult a kör: nemcsak a Fejér megyei, hanem a környező megyei alkotásokra is. Aztán, ami nekem a legfontosabb volt, jöttek sorban Bory Jenő alkotásai. Előzetesen úgy számoltam, hogy majd olyan nyolcvan körüli alkotását lehet feltölteni, de most már meghaladtuk a százat! Sikerült egy olyan Bory-szobrot is megtalálni Berekböszörményben, amiről nem is tudtak itt semmit. Ez a dunapentelei – ma Dunaújváros területén található – szobornak a párja. Az első világháborús emlékművekről azt érdemes tudni, hogy amikor eldöntötték, hogy ezek létrejöjjenek, született egy úgynevezett emlékmű-katalógus, amibe jeles szobrászok készítettek terveket. Egy kikötés volt, hogy ugyanúgy, ugyanolyan formában ugyanaz a szobor nem állhat több településen. Tehát vagy van sapkája a katonának, vagy nincs, vagy van fegyvere, vagy nincs, és így tovább. A fő vonal az azonos, valamelyikből négy-öt is áll, de mindegyik egy kicsit más. Az első világháború után rengeteg emlékművet állítottak, több mint háromezer emlékmű áll – jelen időben! – magyar vonatkozású területeken.

– A dunapentelei és berekböszörményi Bory-szobrokon jól érzékelhető a katalógus-emlékmű: a katona alakja ugyanaz, a ruházata azonban eltérő: a berekböszörményinek hosszabb a ruhája. Eltérő azért is, mert az egyik falban, boltíves háttérrel készült, a másik szabadon álló szoboralak – fogalmazott Lovas Andrea; a dunaújvárosi szobor a Szórád Márton Általános Iskola falába van beépítve.

– Amikor fotóztam a Deák-szobrot a Vendéglátóipari Szakközépiskolában – egy mellszobor van bent, fából készült, Matyi József készítette, 2003-ban avatták, amikor a fehérvári iskola felvette Deák Ferenc nevét –, beszélgettünk az igazgatóhelyettes asszonnyal, aki azt mondta: tényleg, mennyi szobor mellett jövünk el, és milyen üresek lennének a terek, ha nem lennének ott! – idézte föl Lovas Andrea. – Bory Jenő mondta azt egyszer, hogy egy épület akkor van készen, ha felkerülnek rá a szobrászati, művészeti díszek – tette hozzá.