Hétvége

2009.12.12. 06:27

A család meg a színház - Beszélgetés Bakonyi Csilla színésznővel

Ez a karácsony más lesz, mint a többi Bakonyi Csilla színésznő számára, hiszen családjával úgy döntött: Székesfehérváron vagy a környékén telepszik le. A beszélgetésünkkor még lázasan keresték az új otthont, ahol az idén - reményeik szerint - már a szentestét tölthetik.

Gábor Gina

- Hiszek a sorsszerűségben, nincsenek véletlenek. Miután találkoztunk, minden olyan hirtelen történt, bár nem volt egyszerű, mert én menyasszony voltam. Egy hét alatt kiléptem egy hároméves kapcsolatból, holott akkor még alig ismertük egymást a férjemmel. Én viszont nem vagyok híve a párhuzamos kapcsolatoknak, amit manapság sokan elfogadhatónak tartanak... Öt hónappal később összeházasodtunk, aztán megszülettek a gyerekek. Dani négy-, Lili Dorka két és fél éves - meséli a törékeny fiatal színésznő, aki az átütő sikert Kosztolányi tragikus sorsú hőseként aratta Fehérváron. Ő volt Édes Anna, a kiszolgáltatott cselédlány. A próbák alatt derült ki, hogy Csilla gyereket vár:

- Ezért is emlékezetes számomra az a produkció: különös, amikor az élet és szerep valahol összeér , hiszen Édes Anna is teherbe esik. Furcsa volt megélni, hogy ami nekem örömteli esemény, az Édes Anna számára tragikus fordulatot hoz, csalódással, mélységes megaláztatással. Ez komolyan meg is viselt engem - mondja Csilla, aki azt is elárulja: soha nem féltette a karrierjét, és a babázás miatt sem érezte úgy, hogy bármiről lemaradt volna. Dani születését követően még angyalarcú gyilkost játszott a Popcornban, aztán - Lili Dorka érkezése után - Polly híres szerepét Brecht Koldusoperájában. Egy interaktív mesedarabban - a Zsuzsika hangjában - pedig sokat tanult, hiszen először kellett a színpadon rögtönöznie, reagálnia a gyerekek időnként meglepő beszólásaira. Aztán meglepetés volt, amikor csúnya, ápolatlan, mocskos szájú szolgálólányként láttunk viszont Feydeau bohózatában:

- Kifejezetten szeretek átváltozni, és örülök, hogy a színpadon ezt megtehetem. Végül is talán éppen ezért választottam ezt a pályát. Ha egy szerepre készülök, magamból indulok ki, a saját érzéseimből, emlékeimből, és igyekszem megkeresni azokat a pontokat, amik segítenek abban, hogy a figura helyzetét átérezhessem. Mindig kell valami kapocs, ami engem is a figurához köt, ami segít előhívni a személyiségem rejtettebb oldalát, felépíteni a szerepet. Az idei évadban rettenetesen örültem Varja szerepének Csehov Cseresznyéskertjében. Ez megint más, mint amiket eddig játszottam: a vénlány, aki tele van vágyakozással, de savanyú és megkeseredett, mert felőrlik a hétköznapi, kisszerű anyagi gondok, a kényszerű takarékoskodás. Itt sem kellett messzire nyúlnom: elvégre ma sokaknak komoly fejtörést okoz, mit vállalhat, hogy valóban csak addig nyújtózkodjon, ameddig a takaró ér.

Bakonyi Csillát most újabb szerep várja a stúdiószínpadon. Méghozzá különleges produkcióban: Elektra történetét viszik színre, Szophoklész tragédiája alapján, de teljesen új szöveggel és zenés változatban. A premiert tegnap tartották, mi még a próbafolyamat elején beszéltünk a különleges produkcióról:

- Az biztos, hogy a történet a mai fiatalok nyelvén szólal majd meg. Ezzel a modern változattal a színház szeretné közelebb hozni a klasszikus görög drámákat a nézőkhöz, főleg az ifjabb korosztályhoz. Én Elektra húgát, Chrysotemist alakítom. Érdekesség, hogy ezt a szerepet már eljátszottam szabadtéren, Gorsiumban, a mű eredeti változatában.

Azt reméli, hogy a bemutató után több energiája marad a karácsonyi előkészületekre és az új otthon kialakítására:

- Ha minden jól megy, az új lakásunkban ünnepel a család - mondja a színésznő, aki azt is elárulja: azelőtt természetes volt számára, hogy - ha színésznő akar lenni - Pestre kell költöznie Borsod megyéből. De a nagyváros nyüzsgése ma már kevéssé vonzza. Ugyanakkor elsősorban a gyerekek miatt döntöttek a lakhely-változtatás mellett:

- Szeretnénk könnyebbé tenni számukra az életet, hiszen ők nem ingázhatnak annyit, mint mi. Most még Piliscsaba környékén, Tinnyén van az otthonunk, amit magunk építettünk. Ám azt a családias hangulatot, ami nekünk fontos, bárhol meg lehet teremteni. A férjem szülei Fehérváron élnek, ha ideköltözünk, többet lehetünk együtt. Úgy gondoltuk, minket bárhová is sodor az élet, fontos, hogy legyen a gyerekek számára egy biztos pont: a mamáék. Ők pedig örömmel besegítenek, ha kell. Persze, az édesanyám is gyakran látogat meg minket Borsodból. Már most sokat vagyunk Fehérváron, Danit is egy itteni óvodába írattuk be, Lili Dorkára a nagyszülők vigyáznak, amíg én próbálok. A férjem továbbra is ingázik, hiszen ő budapesti teátrumokban játszik.

Búcsúzóul arról faggatom: számára mi jelenti a sikert?

- Én mindig úgy terveztem, fiatalon leszek anya. A gyerekek születése megváltoztatta az életemet. Húszévesen néha úgy éreztem, rengeteg dolgom van. Utólag azon nevetek: mi volt az a tengernyi elfoglaltság? Mert annak, akinek gyerekei vannak, valóban sok a dolga. Igazi sikerként élem meg tehát, hogy az óvodás Dani és a csupa tűz Lili Dorka csillogó szemmel, szeretettel néz rám, és az anyai teendők mellett folytathatom a színészi pályámat is, ami szintén örömet okoz. A két dolog, ami számomra fontos, egyensúlyban van. Ehhez segítséget is kapok, de én is mindent elkövetek, hogy ez így is maradjon...

Életút:

Bakonyi Csilla színésznő 1979-ben született, és Tiszaújvárosban nevelkedett. 2000-ben végzett a Gór Nagy Mária Színitanodában, majd a Fiatalok Színházában játszott, közben Győrben művelődésszervezői diplomát is szerzett. 2003-ban került a Vörösmarty Színházhoz. Férje Kaszás Mihály színész, gyermekeik: Dani és Lili Dorka

Szeget szeggel (Izabella); Tündérlaki lányok (Sári); Édes Anna (Anna); Popcorn (Scout); Figaró házassága (Almaviva grófné); Plazma (plazmacsaj); Zsuzsika hangjai (Zsuzsika); Koldusopera (Polly); Nyolc nő (Catherine); Cseresznyéskert (Várja); Elektra (Krysothemis)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!