Áldott Húsvét és a bűvös tojás „legendája”

A húsvéti népszokásokban számos olyan elem is fellelhető, amely a kereszténységnél jóval régebbi eredetű. Ilyen húsvéti jelkép a tojás, amelynek az őskor óta mágikus erőt tulajdonítanak. Finn nyelvrokonaink népi eposza, a Kalevala a világ keletkezését például tojásból eredezteti: 
Tojáshéj alsó feléből idelent az anyaföld lett, 
tojáshéj felső feléből magos mennybolt lett odafent, 
sárgájából a tojásnak sziporkázó nap született, 
fehérjéből a tojásnak hala­vány hold keletkezett, 
tojás tarka foltjaiból csupa csillag lett az égen, 
tojás fekete foltjából felleg lett a levegőben. 
(Rácz István fordítása) 

A keresztény szimbolikában a tojás a feltámadó Krisztust jelképezi, de már korábban is hittek bűvös erejében: a magyar honfoglalás előtti avar sírokban tojást, sőt díszített tojáshéjat is találtak. Korábban növényi részek főzetével, forrázásával festették a húsvéti tojást. Székesfehérvár-Felsővárosban vöröshagyma héjának főzetével festették pirosra és sárgára. Szalonnabőrrel kenték be, így szép fényes lett. Sárga színt nyertek a vadalmafa héjából, zöldet a bürökből, kéket a lencse levéből. Viaszolással és karcolással is díszítettek. Előbbinél a mintákat viasszal rajzolták a főtt tojásra, ezt a festék nem fogja be, végül a viaszt letörölték, lekaparták. Karcoláskor a megfestett tojásra karcolták a mintát. Szép formájú egreslevelet is ragaszthattak a tojásra, amivel a levél erezete adta a festékben a tojás mintázatát. 

A húsvéti tojás díszítésének legtöbb ügyességet kívánó módja a patkolt tojás készítése. Ezt az ügyességi játék számba menő munkát elsősorban a kovácslegények ismerték. A törékeny tojáshéj szabályos megpatkolásával azt bizonyították, hogy a kovácsműhelyben végzett nehéz testi munka ellenére is megmaradt kézügyességük, kezük még erre az aprólékos, virtuóz munkára is alkalmas. Közülük leghíresebb volt az 1912-ben született Sallay László sárosdi kovácsmester, akinek munkája adta az ötletet a Magyar Televízió 1976–77-ben megrendezett Tojáspatkoló című hétfordulós népművészeti vetélkedőjéhez. Minket, a vetélkedőn szereplő székesfehérvári csapat tagjait megtanított tojáspatkolásra. Ekkor említette, hogy 1939-ben részt vett a Magyar Királyi Honvédség kárpátaljai bevonulásában. Egy kár­pát­ukrán családhoz szállásolták be, ahol a háziasszonytól kért egy tojást, amelyet rövidesen megpatkolva adott neki vissza. A babonás asszony felkapta a seprűt, és körbekerítette vele a házat: mágikus körrel védte a boszorkánynak tartott magyar katona kovácstól. Sallay László 1984-ben ajándékozott a székesfehérvári Szent István Király Múzeum néprajzi gyűjteményének patkolt tojásokat. Életében több mint 300 tojást patkolt meg. Egészen idős korában is egy lúdtojásra 113 patkót tett, amihez a tojáshéjra 1356 lyukat fúrt, és 678 lágy, könnyen hajlítható ónból készült szeget használt fel. 

A tojás számos húsvéti népszokás szereplője, a komatálküldés, locsolás, korbácsolás és a tojásjátékok során találkozunk vele. Sárbogárdtól délre, Vajtán is szokásban volt a húsvéthétfői komatálküldés. Egy üveg bort és négy piros tojást tettek a komatálra, kendővel takarták be. Vajtán is főként fiatal lányok küldték egymásnak a komatálat a következő vers kíséretében: 
Komatálat hoztam, 
Meg is aranyoztam, 
Szív küldte szívnek, 
Koma küldte komának. 

A komatálat kapó leány kivett egy tojást, és kettőt tett a helyébe, vagy kicserélte az egész tál tartalmát. Ha leány küldött komatálat egy legénynek, s a legény a tál tartalmát kicserélve visszaküldte a leánynak, ezt szerelmi vallomásnak tekintették. 
A burgenlandi magyarok a húsvéthétfői tojásütést még az 1960-as években is gyakorolták. Szombathelyhez közel, a csajtai majorban a mise után két fiú játszotta. Az egyik a tenyerében tartott vagy a földre tett egy piros tojást, amelybe a másiknak egy pénzdarabot kellett belevágnia. Ha a pénz első dobásra élével beleállt, akkor a dobó elnyerte a tojást. 
Fekete István (1900−1970) író somogyi szülőfalujából, Gölléből írta le a húsvéti tojásjátékokat: a kókányolást, a likba vágást és a görgőzést. A likba vágásnál a tojástulajdonos, markába szorítva a tojást, akkora kör alakú nyílást hagyott csak, amelybe egy krajcárost élével így belevághatott egy másik legény. A görgőzést így mutatta be Fekete István: „A játékosok egy-egy tojást tesznek a földre, egy vonalban egymástól jó arasz távolságra, és négy lépésről gördítenek valami nagyobb régi pénzt (kivet az eke néha ilyeneket) a tojások elé. A gördítés alapja egy deszkalap, amelyen a pénz irányt és lendületet kap, s aki eltalál egy tojást, az az övé.” 

Budán, a Gellérthegyen, a Citadella környékén az 1850-es években minden húsvéthétfőn búcsút, népünnepélyt rendeztek, ahol narancs- és tojáshajítást is játszottak. Barabás Miklós 1845-ben életkép-litográfiáján örökítette meg az eseményt. A budaiak tojásticcseléséről Hathalmi Gabnay Ferenc adott hírt a régi századfordulón: „A keményre főtt húsvéti színes tojást összeverik, a kié behorpad, azt a nyertesnek (a horpasztónak) tartozik odaadni. Persze nagy csalafintasággal járnak el, hogy a tojás hegye ellenállóbb a többi részeknél, s ezzel igyekszik a másét oldalba érni.” 
Erdélyben is előfordulnak a húsvéti tojásjátékok. Horváth István Magyarózdi toronyalja című írói falurajzában olvashatjuk: „Az öntöződésért piros tojás járt az öntöző gyermeknek, aki a tojás gyűjtése után törekezni kezdett valamelyik társával, vagyis összecsapták a két tojás végét, s akinek a tojása eltörte a másikét, az elnyerte és megette az eltörött tojást.” 

Ma is él a húsvéthétfői tojásgurítás szokása Bakonykútiban, ahol az iskolás fiúk és lányok a falu melletti, játszásra alkalmas területen, a Nagyhegy oldalán gurítják le a piros tojásokat. A verseny annak eldöntéséért folyik, hogy kié bírja tovább, kié törik össze később. Figyelik, megjegyzik egymás eredményeit. Sikeres gurítás után a lejtő aljából kiabálják egymásnak: „Nem törött el!” A sikeres gurítás titka, hogy a tojást a tenyérből a hegyével kell elindítani, az oldala ugyanis hamarabb bereped. Szüleik a régi szokásnak megfelelően fentről figyelik a játékot. Ők említették, hogy korábban 40-50 gyerek is részt vett a Baglyas hegy oldalán folyó versenyzésben. Győztesnek akkor az számított, akinek a piros tojása nem törött el, és a legmesszebbre gurult. A tojásgurítás szokását a Bakonykútival szomszédos Isztiméren és a mezőföldi Lajoskomáromban is gyakorolják, korábban Lovasberényben és Martonvásáron is élt. 

A Fejér Megyei Népművészeti Egyesület Székesfehérvár-Palotavárosban a Királypark Királydombján rendez tojásgurító versenyeket. 2012 húsvétjára tojásgurításra invitálták a gyerekeket és szüleiket. Pákozdon is zajlik a tojásgurítás a Bogárhalmon, a helyi művelődési ház kezdeményezésére.