Kincsek a Fejér Megyei Hírlap archívumából: Grosz Imréné felismerte magát

Politechnikaórán vettek részt az akkor még Május 1. Téri Általános Iskola néven működő intézmény 6. osztályos diákjai, akik – ahogy az fotónkon is látható – feszült figyelemmel hallgatták tanáruk, Sztára György okítását, aki épp a fafaragás rejtelmeibe vezette be a kisdiákokat. Az 1962-ben készült képet néhány hete közöltük lapunk hasábjain, s kértük olvasóinkat, jelentkezzen, aki felismeri magát vagy ismerősét. Grosz Imréné, vagy ahogy akkori osztálytársai ismerték, Kovács-Nagy Krisztina azonnal felismerte egykori osztálytársait – és persze saját magát. 

– A fotó készítésének pillanatára is emlékszem, Kabáczy Szilárd bácsi – akkoriban nekünk ő bácsi volt – fényképezett bennünket. Többször eljött a suliba, évnyitón, évzárón, úttörő- és kisdobos­avatáson is sokszor láttuk. Tulajdonképpen semmi különös apropója nem volt a fotó készítésének, csupán megörökítette, hogy miként tanulnak a diákok. Itt épp a fafaragásról tanultunk, bár megmondom őszintén, nagy részét a fiúk csinálták, amikor pedig nekik kellett főzni, hímezni, abban mi, lányok segítettünk nekik – emlékezett Grosz Imréné, aki Sztára Györgyöt, vagy ahogy ők hívták, Gyuri bácsit fantasztikus polihisztorként említi. Mint mondta, Gyuri bácsi fizikát, éneket és politechnikát tanított, mindemellett kórust is vezetett. Személyében egy nagyon sokoldalú, kedves oktatót ismertek meg. 

– Negyvenketten voltunk az osztályban, évfolyamonként három osztály volt akkoriban, hasonló létszámokkal. Ötödik osztályig külön tanultak a fiúk és a lányok, ötödikben koedukálták az osztályokat. Mi orosz tagozatosok voltunk, mindennap tanultuk a nyelvet. Még arra is emlékszem, hogy a kép készítésekor épp virágkarót faragtunk. Ez az óra az iskola mögötti épületben volt, az udvarról nyílt a politechnikaterem. Amikor a lányok faragtak, a fiúk főztek. Olyan is volt, hogy kalapácsnyelet kellett készítenünk, persze akkor is segítettek a fiúk. Mindig kisegítettük egymást, de a tanárok szemet hunytak felette, tudták, hogy a lányok nagy része sosem fog kalapácsnyelet készíteni. A képen látható politech­nikaórán népi motívumos virágkarót kellett alkotnunk. A tanár úr megmutatta, mi fa­rigcsáltunk, és a végén kifestettük. Sokáig meg is volt nálunk otthon, anyukám még le is tűzte a virág mellé – idézte fel az általános iskolás éveket, hozzátéve, nagyon jó osztályközösség voltak, s a jó kapcsolat máig fennmaradt. 

– Nemrég volt az 55 éves osztálytalálkozónk, aki csak tudott, eljött. Többekkel ma is tartom a kapcsolatot, ha találkozunk, mindig nagyon jól elbeszélgetünk. Sokan közülünk egyetemre mentek később, én magam a Külkereskedelmi Főiskolán végeztem, habár az esélytelenek nyugalmával felvételiztem, vidékieket ritkán vettek fel akkoriban. Angol–német szakra jártam, az iskola után visszajöttem Fehérvárra, férjhez mentem, és a Videoton külkereskedelmi osztályán dolgoztam, államközi kapcsolatokkal foglalkoztam – mesélt a felnőtt évekről Grosz Imréné, aki egykor munkája mellett másodállásban idegenvezetőként is dolgozott, s olyannyira beleszeretett az utazások világába, a hosszabb-rövidebb kiruccanások szervezésébe, hogy végül ebben a közegben találta meg hivatását. Mindeközben felnevelt három gyermeket, ma pedig már büszke nagymama.