Van helye a verseknek az életünkben?

Legyen költemény, vagy dalszöveg, mondóka, vagy altató, mindegyikre szükségünk van, mert az élet igazi ritmusát erősíti fel bennünk, és tesz a pusztítóval szemben ellenállóbbá. De nemcsak a versnek van állandó helye az életünkben, hanem a prózának is. Úgy hiányzik napilapjainkból az irodalom, mint fuldoklóknak a levegő. Biztos vagyok benne, hogy minden ember igényli az érdekes, szórakoztató, olykor lélekemelő írásokat, a publicisztikákat, amikben egy-egy újságíró bemutatkozhat az olvasóknak egyéni oldaláról. Lehet, hogy arra nincs ideje, energiája az emberek nagy részének, hogy egy könyvet elolvasson, de a járatott napilapban egy novella, elbeszélés, anekdota, netán egy folytatásos regény, könyvismertetés nagyon jól jön a politikai hírek, tudósítások mellett. 

Szeretném továbbá javasolni, hogy a vicc rovat helyett legyen inkább Az olvasó írja rovat. Egyik előnye az lenne, hogy így, a választások előtt ütközhetnének a különböző vélemények, bevonva az olvasókat a közéletbe. Szerintem új előfizetőket is hozna ez a változtatás. A másik előnye, hogy közvetlen információkat lehetne szerezni a megyében zajló életről. 

Nagyon jó lenne, ha legalább hétvégén ismét lenne irodalmi rovat. Olvashatnánk a megyében élő írók, költők egy-egy művét, és akár új tehetségek is felbukkanhatnának ennek révén. 

Jóformán csak a Jó reggelt! alapján szerezhetünk tudomást a lap munkatársainak irodalmi vénájáról, mert a tudósítások a bevett formában elég egyhangúak, egy kaptafára készülnek. Nem vagyok szakember, lehet, hogy a tárgyilagos tájékoztatásnak ez a feltétele, de én leginkább csak a címeket olvasom el, mert úgyis tudom, mi van benne. Mindig a polgármester és az országgyűlési képviselő nyilatkozik, az utca embere a beruházásokkal kapcsolatban szinte soha. Elnézést az okoskodásért! 

A Fejér Megyei Hírlapot és a Magyar Nemzetet járatom. A Hírlap már a családunk része, először „őt” veszem a kezembe. A Magyar Nemzet még nem érte el a Simicska előtti színvonalát. Nem rossz, de nagyon sok a lerágott csont csócsálása, ami sokszor visszatetsző. Léphaft Pál karikatúráit senki nem fogja utolérni, Szörényi László, Végh Alpár Sándor, Seszták Ágnes, Körmendy Zsuzsa és sorolhatnám még tovább, a lap színvonalát nagyon magasra emelték. A régi hírlaposok közül is jó pár nevet tudnék felsorolni. Gábor Gina órakiállításról írt tudósítását még ma is őrzöm.