Mentő szakápoló és néptáncos egy személyben

2022.01.16. 08:00

Életmentés és hagyományőrzés alkotja Egyed László életét

Az Ikarus Táncegyüttes oszlopos tagja, a sárkeresztúri néptáncosok vezetője, Egyed László, aki mindezek mellett mentő szakápolóként teljesít szolgálatot a megye déli részén. Szívében a néptánc és a mentőshivatás egyszerre kapott helyet.

Héjj Vivien

Egyed László különleges hivatásokat választott: a néptánc és annak oktatása mellett a mentő hivatásban találta meg önmagát

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Egyed László különleges hivatásokat választott: a néptánc és annak oktatása mellett a mentő hivatásban találta meg önmagát

Forras: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Egészen kiskorod óta szerves része az életednek a néptánc. Hogyan kezdődött?

 

– Ötévesen álltam a Királyi Napok színpada előtt, és mondtam anyának, hogy én is táncolni szeretnék. Akkor beíratott az Alba Regia Művészeti Iskolába, amit el is végeztem, majd még négy évig táncoltam az Alba Regia Táncegyüttesben. Most 23 vagyok, ami azt jelenti, hogy több mint 18 éve táncolok. A művészeti iskolás években nagyon sokat jártunk versenyekre, néptánc-antológiákra, országos koreográfusversenyekre. Amikor később bekerültem a táncegyüttesbe, akkor ez az egész már átértékelődött bennem, azt éreztem, hogy a megszerzett tudást át is kell adni. Akkor már nem a versenyekre és az országos megmérettetésekre vágytam, hanem magát a néptánc szeretetét, a néptánc iránti hivatást szerettem volna erősíteni. Majoros Róbert és Molnár Gábor voltak a mestereim, ők adták meg az alapot, az ő tanításaikból tanítok mind a mai napig.

 

Ha már tanítás: amellett, hogy jelenleg az Ikarus Táncegyüttes oszlopos tagja vagy, magad is oktatsz.

 

– Amikor elkezdtem mentőzni, az egyik fehérvári mentőápoló bajtársam kérdezte, hogy mi a hobbim, mondtam neki, hogy táncolok. Említette, hogy Sárkeresztúron a Kacifánt néptáncegyüttes tánckarvezetőt keres, kérdezte, lenne-e kedvem hozzá. Igent mondtam. Egy kicsit mély víz volt, mert egy csoporton belül tanítok 6 évestől 60 éves korig, de már három éve ott vagyok egy sikeresen fejlődő, egyre színvonalasabb tudással rendelkező, körülbelül 40 fős csoporttal. Helyi és országos rendezvényeken, falunapokon, magánrendezvényeken és a Keresztúr nevű települések találkozóján is rendszeresen részt veszünk.

 

Kezdetben nagy kihívás volt számodra a tanítás?

 

– Eleinte igen. Mindenkivel meg kell találni a közös hangot. Ők nem olyanok, mint egy hivatásos együttes tagjai, akik félreteszik a napi problémákat. Van, amikor a napi gondokkal is együtt kell megbirkóznunk. Valakivel erőteljesebben kell fellépni, valakit meg kell ölelni, és adott esetben le kell nyelni a kritikát. Számomra az is nehéz, hogy nincs női tánckarvezető, ezért a női részt is nekem kell megtanulni és átadni, ami külön felkészülést jelent. Rengeteg háttérmunkát igényel az órákra való felkészülés. Archív felvételek alapján dolgozunk és tanuljuk meg a népcsoportok táncait. Célom, hogy a néptáncot anyanyelvi szinten oktassam. Mottóm, hogy ne csak hasonló, hanem ugyanolyan legyen. Nagyon jó látni, hogy a csoporttagok élvezik a táncot. Nekem nem is kell több. Ha látom, hogy nevetnek, jól érzik magukat, az minden fáradságot visszaad.

 

Beszéljünk arról is, hogy a néptánc mellett főállású mentőként dolgozol. Honnan az indíttatás?

 

– Nagyon szeretek emberekkel foglalkozni és segíteni másokon. Ez gyerekkoromban abban nyilvánult meg – mi Székesfehérváron a Ligetsoron laktunk –, hogy például mindig segítettem az idős néniknek a kiskertek gondozásában. Nem voltam otthon ülő gyerek, egész nap lent voltam, játszottunk a többiekkel, bunkert építettünk. Aztán az általános iskola után egészségügyi szakközépiskolába jártam. A mentőzés igazából poénnak indult, aztán itt ragadtam, most már 3 éve. Sürgősségi ellátás volt az eredeti terv, osztályon vagy intenzív osztályon akartam dolgozni, de az iskolában minket tanító mentőtiszt, Határ Gábor látta, hogy engem a mentő hivatás is érdekel, kérdezte, hogy érettségi után nincs-e kedvem a mentőállomásra jönni. Akkor poénból azt mondtam: „Jó, próbáljuk meg”. Jelentkeztem az Országos Mentőszolgálathoz, fel is vettek Fehérvárra. Elvégeztem a szükséges képzéseket, gyakorló mentőápoló, majd mentő szakápoló lettem. Egy évig Fehérváron teljesítettem kivonuló szolgálatot, jelenleg Sárbogárdon dolgozom a Dél-Fejér megyei mentőcsoporttal. Ami megfogott a mentőzésben, az a hivatástudat. Az egyik mentőtisztünk szavát idézem: együtt érezzük a beteggel a fájdalmat, együtt gyógyulunk vele, együtt kísérjük végig az útján, és együtt halunk meg a beteggel. Ez nekem mindig adrenalint ad, hogy segítsek másokon.

 

Táncolsz, oktatsz és adott esetben életeket mentesz. Hogy tudod mindezt összeegyeztetni?

 

– Szerencsére rugalmas a munkabeosztásom, így ebbe belefér az, hogy hétfőnként az Ikarus Táncegyütteshez menjek, péntekenként pedig a sárkeresztúri csoporttal tudjak dolgozni. Terveim között van a koreográfus szak elvégzése, de ha választanom kellene, az egészségügyet választanám.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!