Frissen Fejérből

2021.10.31. 07:00

Murányi Levente: Én nem akarok már megbocsátani

Murányi Levente ötvenhatos harcos és elítélt újrakezdte volna a forradalmat.

Tihanyi Tamás

„Változatlanul tagja vagyok a Jobbiknak, mert várom, hogy mi fog történni, de Jakab Péterrel én se tudok leülni, beszélgetni, bár régóta ismerem, és elég jóban vagyok vele. Azért tudom őt elfogadni, mert azt mondta, hogy Gyurcsánnyal semmit, legfeljebb becsukni mögötte a cellaajtót és életfogy­tiglant neki. Amit most Jakab tesz, szerintem védekezés a részéről, kényszerhelyzetben van, ő az elnök és azon dolgozik, hogy működjön a párt. Amit csinál, az a politikai hatalomról szól, az életben maradás a tét. Mert gondoljunk bele, hogy jövőre választások lesznek, és nem kerül be a Jobbik az Országgyűlésbe.

Akkor hogyan tovább? Már nem vagyok naprakész a Jobbik politizálásában, csak azt mondhatom, amit kívülről látok. Követem a történéseket, de én a Jobbikban az ’56-os Pesti Srácok Intézetének vagyok a vezetője, de egy asszisztensem sincs hozzá, gyakorlatilag én csinálok mindent. Hívnak az iskolák, múlt héten Győrött voltam, aztán Komáromba mentem, és onnan Hajósra…

Az én történetem 1956. október 23-án délután kezdődött, amikor edzésre mentem a Műegyetemhez, és két év két hónap rabság után, a Gyűjtőfogházból való szabadulással fejeződött be. Az egyetemistákkal mentem át a rádió épületéhez, s ott voltam egészen estig, amikor eldördültek az első lövések. Onnan hazamentem, mert elég szigorú drillben voltam otthon, különösen az anyám részéről. Másnap elmentem a Corvin közbe egy barátommal, ahol be voltunk osztva egy honvédtiszt mellé, egy lakásból dobáltuk a benzines üvegeket. Ott voltam november 4-ig, amikor Pongrátz Gergely megpróbálta a gyerekeket hazazavarni. Az én esetemben ez sikerült: 17 éves voltam akkor. Nem mondom, hogy féltem, mert kamaszkorban az ember nem fél eléggé.

Murányi Levente, az egykori szabadságharcos ma Solymáron él, de szívesen beszél a fiataloknak a forradalomról
Fotó: Tihanyi Tamás

Van egy fegyverem, karabélyom Kiskunmajsán, az ötvenhatos múzeumban, amit eldugtam Jászszentandráson, amikor vége volt a forradalomnak, és még nem tartóztattak le. Apámmal mentünk le a vállalati kocsival. Nagyanyám házánál volt egy gazdasági épület, oda vittem egy rongyba tekerve, még a sofőr se tudta, de még lőszerem is volt hozzá egy dobozban.

Renner Péter zsidó származású volt, őket a háború alatt elhurcolták a németek, de mind a hárman túlélték a lágert. Péter édesanyja azt mondta, menjenek Angliába, ahol él egy barátnője. De Renner apja óriási magyartudattal bírt, és ezt belenevelte a fiába, akiből sütött a nemzeti konzervatív gondolkodás, a hazaszeretet. Péter az első pillanatokról részt vett a szabadságharcban, és ők ketten úgy döntöttek, maradnak. Az anya azt mondta, hogy neki elég volt a barna kommunizmusból, nem akarja átélni a vörös kommunizmust is, ezért ő elment. Péter november 9-ig vett részt a harcokban, majd november 26-án Ausztriába menekült, majd hazatért, megjelent nálam és felkért, hogy szervezzek egy sejtet. Az volt az elképzelés, hogy amikor 1957 márciusában Kádár feloldja a kijárási és gyülekezési tilalmat, kirobbantunk egy újabb forradalmat. Péter visszautazott Bécsbe és tárgyalt az angol követségen egy ügynökkel és 50 darab rádiót rendelt, hogy azzal tudjuk egymással tartani a kapcsolatot. Mai szemmel ez naiv elképzelés volt, de akkor nem így gondoltuk, mert a hangulat az egeket nyaldosta.

Murányi Levente is harcolt a Corvin-közben, ahol ez az ágyú is fegyvere volt a szabadságharcosoknak, s amely ma Fülöp Attila bodajki múzeumában látható
Fotó: Tihanyi Tamás

Sajnos a Kádár-féle hírszerzés beszerveződött a forradalmárok közé. Egy Szabó Miklós nevű gazember már 1946 óta jelentett Bécsből az NKVD-nek és a magyar hírszerzésnek, befújta Pétert is, aztán amikor visszatért, nem lekapcsolták, hanem követték, és így 1957. február 24-én éjszaka a Horn Gyula-féle hazaáruló pufajkások letartóztattak. A katonai kémelhárítási osztályra vittek, és bár rádiót nem kaptunk, Péter kapcsolatfelvétele miatt a hadbíróság ítélt el bennünket. Egy szót sem kérdeztek tőlem a Corvin közről, nem érdekelte őket, a nyomozóm azt mondta, hogy mi harmadszor is a szovjetek vérét akartuk: gondolom negyvenötre, ötvenhatra és a következőre gondolt. A Márciusban Újra Kezdjük szervezése volt a lényeg, az egész bagázst begyűjtötték. Én öt embert szerveztem be, olyan kölyköket, mint én, akikről tudtam, hogy vagy részt vettek, vagy részt vennének a forradalomban. De nem kérdeztek róluk és egy pofont sem kaptam. A vád besorolására tizenhárman maradtunk, mert az ügyvédek igyekezték leválasztani a védenceiket, mert minél távolabb került a vádlott a központtól, annál enyhébb ítéletre számíthatott. Én a hatodrendű vádlott lettem, a hetedrendű is fiatalkorú volt. Kádár részéről életbe lépett egy koncepció, ami arról szólt, hogy minden nagyobb ügyben kellett legyen néhány megtévesztett, mert nem lehet igaz, hogy a szocializmusnak, annak a kiváló rendszernek annyi tudatos ellensége van. Mi ketten lettünk fiatalkorúak a megtévesztettek, így aztán úgy jött az ítélet, hogy halál, halál, életfogytig, tizennyolc év, halál, és aztán jöttem én. Három és fél évet kaptam. Valamelyik szemét liberális, nem jut eszembe a neve, meg is írta később, hogy nem csináltunk semmit. Hát igaz, valóban nem, ha csak a MÚK-ot nézzük, de mégis nagyobb bűn volt, mint hogy lőttem az oroszokra. Első fokon két és fél évet, másodfokon három és fél évet kaptam. Amikor a halálos ítéleteket jóváhagyták, másnap kivégezték őket a Markóban. Na, az mellbe vágott, mert Péterrel barátságban voltam. Meg lehet bocsátani? Nem, és nem is akarok.

Amikor tüntettünk a Biszku Béla házánál, ország­gyűlési képviselő voltam. Én beszéltem másodikként, úgy fejeztem be, hogy higgyétek el, tapasztalatból mondom, nincs szebb dolog a világon, mint kommunistát lőni. Vona ott állt, s csak annyit mondott, hogy na, ezt nem tudtad kihagyni… Mondtam neki, ezt nem, mert így gondolom.

Én a Gyurcsány Ferencet a legaljasabb hazaárulók között tartom számon. Emlékszem, 2006-ban már a lovasrendőrök kiszorítottak bennünket a zsinagóga mellől, lövöldöztek ránk a gázgránátokkal, becsapódtak a falba. Előttem egy nő futott műszőr bundában, ráesett egy darab, ami égett, én oltottam el a bundáját. Emlékszem egy külföldire is, akit úgy megvertek a viperával, hogy majdnem összecsinálta magát. Szemét egy történet volt, tulajdonképpen egy kis ötvenhat, amit azért csinált Gyurcsány, hogy megmutassa, hogy ő ezt is meg meri tenni. Neki az életfogytot kellene kimérni, de az a néger amerikai elnök állítólag megfenyegetett minket, hogy nem szabad bántani. Valószínű, hogy az ő emberük.

Ha nem Orbán Viktorék győznek, az egy nemzeti tragédia lesz, amit nem is tudom, miként lehet majd kiheverni. Egyértelmű, hogy ez a Márki-Zay nevű ember – ismerem, beszélgettem vele –, akinek alapproblémái vannak, nem tud kinőni, mint a parasztgyerek az apja bakancsából. Őt Gyurcsány Ferenc fogja irányítani, akármi történik, ő Gyurcsány csicskája lesz. Ezt pedig el kell kerülni, bárhogyan is, de ez a legfontosabb.”

Frissen Fejérből

A dosszié további cikkei
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!