Mérnök a Vértesalján, aki mesterlövészpuskát tervezett

Mérnökként Földi Ferenc a híres Gepárd mesterlövészpuska tervezője, és a Gepárd fegyvercsalád-fejlesztés volt vezetője annak köszönheti ma már megroggyanó térdeit, csikorgó derekát, hogy százezer alkalommal lőtt a fegyverrel, amely mára legenda lett azok körében, akik ismerik és értik a haditechnikát.

Katonásdi és gépszag

„Egészen kicsi gyerek voltam, és már érdekeltek a fegyverek. Nagymamám házának kertjében játszottunk és csatáztunk egymással, és faragtam magamnak egy Schmeisser géppisztolyt. Persze mindenre hasonlított, csak arra nem, de volt egy facsöve és faléc tárja.

Nagyapám sokat mesélt nekem az Isonzóról és a Doberdóról, valamint az orosz frontról. Az első világháborúban géppuskásként harcolt és három legénységi vitézségi keresztet kapott. Lehet, hogy rosszul vagyok összerakva, de nem szégyellem ma sem, milyen nagy élvezettel hallgattam a történeteit.

Igazából repülni szerettem volna, bár szerintem a korosztályomból mindenki vadászpilóta akart lenni. De apám azt mondta, az kétirányú pálya, mert bármi történik a levegőben, akkor nekem annyi: akkoriban sokan megnyomorodtak a MiG-ekben, ha nem is haltak meg. Apám arra intett, hogy fel kellene készülnöm egy rendes életre. Megegyeztünk, hogy majd akkor döntök, ha elvégeztem a Műegyetemet. Érdekeltek a gépek, és mivel apám a Láng Gépgyárban dolgozott, nyaranta néhány hétig én is ott tettem a dolgom. Nagyon szerettem, élveztem a gépszagot.

Azért stikában elmentem a „reporvosira”, de mire hazaértem, már vártak a szüleim azzal, hogy tudják, hol jártam.

A Haditechnikai Intézet

Miután elvégeztem az egyetemet, már nem akartam pilóta lenni. A kezembe került egy Haditechnikai Szemle című folyóirat, amelyből azóta megvan az összes példány, az elsőtől az utolsóig. Abban olvastam a magyar fejlesztésű AMP-gépkarabélyról, amely a nyugati szakirodalom szerint a legjobban sikerült Kalasnyikov-változat. Megtetszett a Haditechnikai Intézet, mert ott ilyesmivel lehetett foglalkozni.

Egy ismerősöm telefonált az érdekemben. Nagy nehezen beengedtek, felkísértek egy irodába, ahol egy rendkívül mogorva alezredes ült és írt valamit. Voltam sorkatona, tudtam, miként kell viselkedni, hiába volt mérnöki diplomám. Elmondtam, hogy ott szeretnék dolgozni, erre levágta a tollat és legorombított: mit képzelek, az utcáról akarok bejutni a tudomány fellegvárába? Elzavart.

Két év múlva már a Magyar Néphadseregben voltam, a munkavédelmi osztályra kerültem. Nem számított a szakma csúcsának, de felvettek arra, hogy a haditechnikai eszközök biztonságával foglalkozzam, a repülő- és rakétatechnikát leszámítva mindennel. Egy idő után maga a tábornok mondta, hogy ha tovább akarok lépni, nekem onnan el kell mennem. Megkérdezte, hová akarok kerülni, és ragaszkodtam a Haditechnikai Intézethez. Ugyanaz a mogorva tiszt fogadott, de akkor már másként.

A HTI-ben nagyon jó társaságba kerültem. Egerszegi János polgári alkalmazott zseniális ember volt, de a rossz szeme miatt nem lehetett tiszt. Vele nagyon jó kapcsolatom alakult ki, mert egyenesen megmondtuk egymásnak a véleményünket, de elismertük azt is, ha a másiknak van igaza. És kiemelten jó parancsnokaim voltak, akik támogatták az ötleteinket. Akkor már 1987-ben jártunk, forrongott az egész sereg, a tisztikar is, és rájöttünk, ideje volna nekünk valami komolyat csinálni. Mi az, amibe bele tudunk nyúlni? Az közismert volt, hogy a Kalasnyikov, az tabu.

A Gepárd megszületése

Az AKM-gépkarabély a világ legmegbízhatóbb fegyvere, de egy ergonómiai rémálom, mert Kalasnyikov nem azért tervezte, hogy jól érezze magát a katona, hanem azért, hogy minden körülmények között tudja használni. Ez aztán rányomta a bélyegét a fegyver formájára. Én amikor megláttam az M16-ost a katonai propagandaanyagban, rögtön beleszerettem. Azt tudtuk, hogy a Makarov töltényre csak a hülye tervez fegyvert. Beugrott, hogy utánanézzünk, mi az, amiből nincs sok, de biztos, hogy van rá kereslet. A HTI mint tudományos műhely hatalmas külföldi sajtóanyaggal rendelkezett, és az angol Jane’s című haditechnikai kiadványban megtaláltuk, hogy a világ akkoriban mire figyelt: 12,7 milliméteres lőszerre mesterlövész- és rombolópuskákat gyártottak Amerikában, s arra gondoltunk, ezt itthon is meg lehetne próbálni.

Kiderült, hogy mindent tudunk hozzá gyártani, csak csövet nem. Két fegyvergyár volt akkor Magyarországon, a Danuvia és a FÉG. A Danuviánál vonták a csövet, az szóba sem jöhetett, a FÉG kovácsolta a huzagokat a nyers csőbe, az a jobb megoldás, de olyan űrméretben, ami nekünk kellett, nem tudták megcsinálni.

Megnéztük, mi van készen. Kétféle 12,7-es űrméretű cső létezett akkor Magyarországon, a DSK- és az NSZVT-cső, két légvédelmi nehézgéppuska, amiket a T–72-es és a T–55-ös harckocsik tornyára szereltek. Amikor az oroszoktól megkaptuk ezeket a járműveket, egy váltócsövet is adtak minden géppuskához. Kísérleti célra elkértük azt a változatot, az NSZVT-t, ami a T–72-esen volt, mert a krómozása sokat számított a pontosságnál és a lövedék sebességénél. Terveztem hozzá egy csőbefogót, amit egy 57 milliméteres páncéltörő ágyú lövegtalpára szereltünk fel, majd elkezdtem lövöldözni. Azt akartam, hogy legalább olyan jó legyen, mint a Dragunov, de messzebb tudjunk lőni. Úgy kell ezt elképzelni, mintha tíz deka parizer repülne háromszoros hangsebességgel: ez bizony odaüt, amikor megérkezik.

Meghatároztuk a követelményeket: egy ember tudja használni a puskát, és ne rúgjon nagyobbat, mint egy 12/70-es vadászpuska Brenneke lövedékkel, legyen egylövetű és öntöltő. Kipróbáltuk, láttuk, nem lesz rossz, de akkor még kellett hozzá egy csomó minden. Melyik a világ legjobb mesterlövészpuskája? Olyan nincs. Mert egy bizonyos szint fölött ez már emberfüggő. Ritkán esküszik ugyanaz a két mesterlövész ugyanarra a puskára.

Ellövöd, ürítesz, töltesz

A nemzetvédelmi egyetemen a doktorit műszaki alkotás benyújtásával védtem meg: ez volt a Gepárd M1 mesterlövészpuska. Százezernél is több lövést adtam le vele, s ez máig olyan örömöket okoz, hogy alig tudok ülni és nehéz egy éjszakát egyfolytában végigaludnom. De ezerszer inkább ilyen állapotban legyek, mint hogy a könyökömről jött volna le a bőr egy íróasztal mellett.

Miért éppen Gepárd a neve? Imádtam a kommandós regényeket, de fiatal koromban ilyeneket a Nemere írt. Egyik regényében, a Sötétség határán címűben szerepelt egy kommandós csoport, nekik volt Gepárdfej a jelvényük.

A világ legjobbnak tartott mesterlövészpuskái kivétel nélkül egylövetűek. Miért? Ellövöd, kézzel ürítesz, töltesz. Abban az időben jött létre nálunk a rendőrségi kommandó, világhírű lövészeink voltak. Mondták, csak a filmekben van úgy, hogy a srác fekszik a bokor alatt és a huszadik ellenséget lövi le. A valóságban a második után már halott vagy, mert visszalőnek. Abból indultunk ki, hogy egy, maximum két lövést lehet leadni a lőállásban, aztán úgyis pucolni kell: ezért nincs a Gepárdnak tárja, mert minek? A Gepárddal így is tíz másodpercenként lehet leadni 1100 méterre célzott lövést álló alakra. Én 1500 méterig lőttem, 1200 méterig tíz lövésből tízszer eltaláltam az álló alakot.

A lőporgázok belső termikus energiája kezdi el tolni a lövedéket maga előtt, s ha már nem gyorsul tovább, annál már nem kell hosszabb cső. Mi elhittük, hogy az NSZVT-cső hosszát jól kiszámolták az oroszok, tudtuk, hogy a töltőűr végét le kell zárolni, kell mögé tusa is, de benne volt a tervezési célban a lehető legkisebb fegyverhossz megalkotása. Azt hiszem, sikerült.

A fegyvert én terveztem, de a kollégák nélkül persze nem lett volna belőle semmi. Szép József a mai napig a legjobb nagy űrméretű, 12,7/14,5 mm-es öntöltő puskákat tervezi Magyarországon, Tikász Gyula pedig hatalmas lövész. Gyakran ordítottunk egymással, nem hitték el, hogy barátok vagyunk, de ez kellett a munkához. Két évig nem volt se nappalom, se éjszakám, nem jártam jóformán haza sem, éjjel-nappal Táborfalván voltam a lőtéren, s dolgoztunk. Tagadhatatlan érdemei voltak a mintapéldány és az első sorozat legyártásában egy miskolci fegyvermesternek, Fellegi Istvánnak, és Szép Ferencnek, egy nyírbátori cég főnökének, aki szintén nagy fegyverbolond volt, és mögötte állt egy fúrógépgyár teljes technikai bázisa, és nagyszerű minőségben dolgoztak.

Háborúban járva

Gepárdból száz van a Magyar Honvédségben, de tudom, hogy került belőle máshová is. Még a kilencvenes évek hajnalán írt a puskáról a Jane’s Weekly magazin, erre megjelent egy angol vállalkozó azzal, hogy venne egyet. A magyar törvények ezt tényleg nem tiltották, a mai napig lehet vásárolni Gepárdot, csak töltényt nem, azért el kell menni Bécsbe. Tehát az angol vett egyet, s írt egy cikket, hogy 1400 méterről 10 hüvelykes körbe tízszer lőtt a Gepárddal.

Később, a délszláv háború idején egy horvát tiszt elmesélt egy történetet. A szerb orvlövész a templomtoronyból lövöldözte le a gyerekeket és az asszonyokat. Hoztak egy Gepárdot, mögé feküdtek, figyeltek. Megjelent egy tükör, az orvlövész a terepet figyelte, célokat keresett. A horvát lövész alá célzott a Gepárdjukkal és lőtt. A pasast kiütötte a lövedék a tükör alól a falon keresztül, csak azt lehetett látni, hogy a tükör pörögve elrepül.

Hallottam arról is, hogy Elefánt néven megjelent a puska a francia idegenlégióban. Iszlám terroristák ellen vetették be, akik időnként megjelentek nagyképűsködni egy platós dzsippel és egy géppuskával. A légiós gyerekek kivitték a Gepárdot a homokdűnére. Három lövés volt: az elsőtől lehullott a géppuskás, a másodiktól a sofőr, aztán felrobbant az autó. Több mint ezer méterről. Egy ideig nem jöttek a dzsihadisták a környékre sem.

A biztos találat feltétele: kifogástalan minőségű, erre a célra gyártott fegyver, ahhoz való töltény, s akkor már nagyon jól állok. Aztán jön az ember. És végül az Isten. Miért? Minden egyes lövedék érzékeny a légköri viszonyokra. Mert ha keresztszél van, de nem ezer méteren, csak kétszázon valahol, és oldalba kapja a lövedéket, azt már nem lehet kiszámolni, hová megy, az csak duma. Ezért, amikor befekszel a fegyver mögé, már csak ketten vagytok ott: te és az Isten.”