„Így nem lett semmi bajom A NEMZETI DALBÓL”

2021.02.07. 13:30

Leszkovszki Albin, a sárbogárdi gimnázium nagy hírű pedagógusa sok kiváló ember oktatója

Hogyan lett tanár, hogyan került Sárbogárdra? Elég volt ennyit kérdezni Leszkovszki Albintól, s máris áradt belőle a magyar és a személyes történelem.

Majer Tamás

Fotós: NAGY NORBERT

– Ez egy eléggé isten háta mögötti hely. Az embereken ez nem látszik, az emberek nem isten háta mögöttiek! – kezdte Sárbogárdról szólva. – Itt ugyanolyan emberi nívó van, mint akár Budapesten. Mikor idekerültem 1958-ban, a 63-as út még földút volt. A gimnázium akkor már jó kis suli volt, később szerintem kiváló lett. Sok kiváló ember végzett ott, és ez azóta is tart.

Hogyan lett tanár, hogyan került ’58-ban Sárbogárdra?

– Én az irodalomnak bolondja voltam. Olyan helyre mentem egyetemre, ahol irodalommal lehet foglalkozni. Akkor még nem tudtam, hogy ebből az lesz, hogy tanár leszek. Debrecenben végeztem, ’56-os ember vagyok. Ez azt jelenti, hogy a forradalmat mint egyetemista éltem át. Debrecenben korábban elkezdődött a forradalom, mint Budapesten. Bementünk az egyetemre, mondták, hogy tüntetünk. Jó! Akkor már olyan levegő volt. Ezt nem tudom egy mai embernek elmagyarázni, hogy mit jelent az, olyan levegő volt. Elindultunk szépen, talán hatos sorokban. Útközben sokan csatlakoztak, jöttek az emberek. Ez egy hatalmas tüntetéssé vált. Az egyetem kint van a Nagyerdőben. Mire beértünk a városba, valaki kitalálta, hogy menjünk a pártbizottság elé. Ott volt egy nagy tömeg, gimnazisták is jöttek. A fél város ott volt. Elkezdtek taszigálni engem, hogy mondjam el a Nemzeti dalt. Azért engem taszigáltak, mert kétszer egymás után megnyertem az egyetemi szavalóversenyt.

„Ő már a fogolytáborban meg a lövészárokban biztosan reménykedett, hogy majd magához öleli a fiát…”

S hogy volt, elmondta?

– Elmondtam, persze. Elmondtam a Nemzeti dalt a pártbizottság erkélyéről.

Ebből nem lett gondja-baja később?

– A rendszerváltozás után az apám, aki megjárta a gulágot… Ő tagja volt a kommunista pártnak, de nála antikommunistább embert én nem ismertem. Neki volt egy kis vezető állása, a külföldi raktárt vezette a Budafoki Zománcedénygyárban. Ott dolgozott apám, aztán katona lett, hadifogságba került. Ő a fegyvert az amerikaiak előtt tette le a Rajnánál. Kaptak egy menlevelet: menjetek haza az asszonyhoz, a gyerekekhez! Jöttek szépen vissza, nem tudom, hogyan… Vonat nem volt. A szovjet zónában megállították őket. Mutatták a menlevelet. Sutty! Eltépték. Ott bevagonírozták őket, és a Szovjetunióban ébredtek föl mint foglyok. Mi nem tudtunk erről otthon semmit, anyám és a két gyerek; van egy húgom. Azt se tudtuk, él-e az öreg. Ő ott lehúzott két és fél évet. Papírgyárat építettek. Utat építettek. Az apám olyan volt, hogy főnököt csináltak belőle mindenhol, ilyen típus volt. Mikor visszajött a fogolytáborból, visszalépett a pártba.

Miért?

– Ez az… Azt mondta nekem: meglátod, szét fog esni a birodalom, ott a munkavezetők nem csinálnak mást, csak körülülik a tüzet, és köpködik a tökmagot, és mindegyik azt figyeli, hogy mit lop haza magának műszak után. Elültetik a krumplit a kolhoztagok, és ugyanők éjjel kilopják, hogy legyen krumplijuk. Szét fog esni! Szét is esett. Ő meg is érte, hogy szétesett. Ezek után – kérdeztem őt a rendszerváltás után, amikor már lehetett erről egyáltalán beszélni – miért lépett vissza a pártba? Azt mondta: na, figyelj… ’56 után, amikor a párt szinte nullára csökkent, behívták a pártirodába. Na, Leszkovszki elvtárs, a következő a helyzet: a maga fia Debrecenben mint egyetemista ezt-azt elkövetett. Magára a pártnak szüksége van. Maga törölheti a fiának az összes sarát, de ehhez vissza kell lépnie a pártba. Így nem lett semmi bajom a Nemzeti dalból. Nem csak a Nemzeti dalt mondtam el. Van egy község, ahol én csináltam forradalmat egyetemistaként. Ez érdekes. Mondjam?

Leszkovszki Albin, a sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium nagy hírű pedagógusa, sok kiváló ember oktatója Fotók: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Igen.

– Nem tudom, melyik falu volt. Mögöttünk jött egy teherautó katonákkal. A forradalom katonáival. Valahol megálltunk. A reflektor a mi autónk felé világított. Löködtek, hogy beszéljek. Mint versmondó. Én ott beszéltem mint harmadéves egyetemista, nem tudom, hogy hogyan beszéltem. Nem tudom, hogy pontosan mit mondtam. Valami olyasmit, hogy emberek, itt most új világ jön, vége a téesznek, önök saját maguk fognak gazdálkodni. Meg kell választani a község vezetését, neveket kérek! Mondták, hogy Kiss Tamás. Meg is választották. A gyűlés után odajött egy ember és mondta, hogy mi félünk ám a rendőrségtől, azok fegyveresek, azok nem fognak nyugodni. Van egy teherautónyi katona velünk, feleltem, le kell fegyverezni a rendőrséget, és akkor talán nyugalom lesz. A vezetőséget, amelyet megválasztottak, mondanom se kell, utána bebörtönözték, engem nem. Bár én nem írtam alá semmit, én ott nem voltam senki, én egy ember voltam, egy diák, aki pofázik. Tehát ilyen dolgaim voltak, és ezeket törölték, nem lett semmi bajom.

Hogy került Sárbogárdra?

– Ez se olyan sima ügy. Mondták, hogy Szolnokon szükség van egy ilyen kulturális emberre a tanácsnál. Ez már ’56 után volt. Elmentem Szolnokra. A vezetők első kérdése az volt, mi a véleményem ’56-ról. Azt mondtam, hogy az egy forradalom volt. Nem tudom, hogy még miket beszéltem, az ember memóriája rövid. Kis idő múlva kaptam egy levelet, hogy az önnel kapcsolatos elgondolásaink érvényüket vesztették, önre nem tartunk igényt. Én Fehérváron jártam gimibe. Ciszter diák voltam. Ott átéltem az államosítás sokkját. Egy papok által vezetett, pap tanárok által fenntartott gimnáziumból hirtelen egy bolsevik fészek lett. El tudja ezt képzelni?

Nehéz, regényélményeim segítenek benne.

– Összeolvasztották az állami gimnáziumot meg a cisztert. A régi tanárainkról nem tudtunk semmit, azt se, hogy élnek-e vagy halnak. Jöttek szegény világi tanárok, fiatalok is meg régiek is. Ott olyan változás történt, kivert a veríték ott, az új kollégiumban. Gyűlés! Valamelyik nagyfej, nagymenő beszédet tartott: Elvtársak! Stb. Kiejtette ezt a szót, hogy Sztálin, a kollégium felpattant, a társai felpattantak, akik már átneveltek voltak: Éljen Sztálin! Hozzá ütemes taps. A kollégiumi gyűlésben elkezdett üvölteni a diákság, hogy éljen Sztálin. Engem kivert a veríték, hogy mi ez?!

Sárbogárdon, a családi ház teraszán; nem földes ma már az út, nem földes ma már a szoba

Hol vagyunk most időben?

– 1948-ban államosították a gimnáziumot. Apám is ekkoriban jött meg a hadifogságból. Nem ismertem meg. Jött a kollégiumi nevelő – még a ciszteres időkben –, hogy Albin, kint vár az édesapád az udvaron. Kimentem, egy ismeretlen ember állt ott, hátratett kézzel nézte a színes üvegbetéteket. Nem ismertem föl az apámat.

Hány év után?

– Három. Ahogy megváltozott, két és fél év gulág. Szürke volt az arca, kopaszra volt nyírva. Gyönyörű haja volt pedig. Egy tönkrement ember. Az apám ott állt. Talán látta rajtam, hogy megijedtem. Éreztem, hogy látja, hogy megijedtem. Ő már a fogolytáborban meg a lövészárokban biztosan reménykedett, hogy majd magához öleli a fiát… Ez most megtörtént, de én szorongtam, egy kicsit szinte nem is tudtam, hogy ki ez. Tudtam, mert aztán rájöttem, az arcvonások ismerősek voltak… No tehát Szolnok után elmentem Fehérvárra mint volt fehérvári diák. Az oktatási osztályon azt mondták, Fehérváron magyar szakos tanár nem kell, telítettség van, hanem Előszálláson most ment el egy tanár, ott szükség volna rám. Előszállás, általános iskola, ott letanítottam egy hónapot. Jött a fekete autó egyszer Fehérvárról, hogy szükség volna rám Sárbogárdon, mert egy kolléganő férjhez ment, és elment a gimnáziumból, ott most üresedés van, kellene egy magyartanár. Hát így kerültem ide. Volt nálam egy lavór – apám, mint mondtam, zománcgyári ember volt – meg a ruháim. Az albérletünk: Kalácska Lacival – nagyon kiváló tanár, sokat tanultam tőle – laktam egy szobában a Takács néninél. Földes szobában laktunk, télen megfagyott a lavórban a víz. Betörtük a jeget, és úgy mosakodtunk. Remélhető, hogy azok az útfejlesztések, amelyekről mostanság a hírek szólnak – a 63-as és az M8-as –, ezt az elhanyagolt, elárvult régiót feldobják, fellendítik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!