Betűk, Versek

2020.07.19. 07:35

Könnyekig meghatva ült első kötetének bemutatóján Jámbor Magnetta

Mutatós kis verseskötet szü­letett szép összefogásnak köszönhetően.

Bokros Judit

A szerző könnyekig meghatva ült a bemutatón. Nem éppen hétköznapi – mostanság pedig főleg nem –, hogy idősotthonban tartsanak könyvbemutatót, ráadásul pont egy lakó műveiből. A minap azonban pontosan ez történt a kincsesbányai Platán Idősek Ápolási Otthonában, ahol Jámbor Magnetta Betűk magam­nak című verses­kötetével ismerkedhet­tünk meg.

Az idős hölgy egy kedves és figyelmes ápolónak, valamint széles körű összefogásnak köszönheti, hogy ma kézben tarthatja a mutatós kiadványt – derült ki a lektorként is közreműködő Bakonyi István irodalomtörténész szavaiból. Az ő figyelmét felesége, Tóth Ilona hívta föl a versekre, és ez­után indult a szervezkedés, a könyvkiadás folyamata. A megjelenés számos tá­mogatónak – családtagoknak, barátoknak – köszönhető, és ezért Jámbor Magnetta kimondhatatlanul hálás. A költészettel való kísérletezés már diákként elkezdődött, s az ifjú szerző jelentkezett is verseivel az írószövetségnél, ahol ugyan felfigyeltek képességeire, ám az a kor nem kedvezett annak a költői hangnak. Így Magnetta egy darabig nem próbálkozott, elvégezte viszont a jogi egyetemet, idővel férjhez ment, majd többfelé dolgozott a jogi pályán. Három gyermeket szült, méghozzá három fiút, rájuk igen büszke – derült ki az eseményen, ahol mindhárom gyermek jelen volt.

Jámbor Magnettának ez az első kötete Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Versekkel aztán az 1980-as években jelentkezett újra: megjelent heti- és napilapokban, antológiákban, s irodalmi pályázatokon is könyvelhetett el sikereket. Az első önálló kötetre azonban mostanáig kellett várni. Annál nagyobb az öröm – Magnetta szinte végig könnyekig meghatva ült a bemutatón. Különösen, hogy Cserta Gábor és Cserta Balázs fehérvári zenészek több költeményt megzenésítettek, például az anyára, az apára való emlékezés vagy a fiatalság témaköréből. Kőfalviné Király Magdolna versmondóként és a kötet szerkesztőjeként volt jelen. Ő mesélte nekünk: Magnettával pár éve egy kiállításmegnyitón ismerkedtek meg. Ezután mestere lett az idős költő, hiszen maga is versel. Közös szenvedélyük továbbá a művészet, így kerültek bele a kötetbe illusztrációként festmények, mert ezzel is szeretnék kifejezni azt, mennyire tudják egymást erősíteni a társművészetek.

A könyvben közel kétszáz vers olvasható, például a szerelem, a vallásosság témakörében. Mindent digitalizálni kellett azonban, hiszen Magnettának gépelt versei voltak – tudtuk meg Magdolnától, aki hozzátette, akár még egy kötetre való anyag lenne, novellákból.

A megható eseményen meglepetésként Magnetta legidősebb fia, Németh Viktor is eljátszott gitárjával egy megzenésített verset.

A sorok közt bujkáló humor és játékosság, majd a felemelően lírai gondolatok igazolták azt, ami a kötet ajánlójában szerepel: a szerzőből áradó derű átsegíthet bármiféle elmúlás meg­tapasztalásának nehéz időszakán.

Jámbor Magnetta:

Rítusom rítusa

Testemnek, lelkemnek étele-itala,

életem illata, énekem dallama,

dallamom agyamban lüktető ritmusa,

ritmusunk szédítő, dübörgő vonata...

Örvénylő szívemben kálium-nátrium,

római palota: oszlopsor, átrium,

szivárvány szökőkút cseppjei szememen -

súlytalan testemet tehozzád emelem!

Idétlen ékesség egyszeri sorsomon:

távol is benned él, ébren is álmodom...

Egyszóval mindegy már, hogyan is nevezem

felszállok, keringek, elfúlok, lehullok

s te maradsz szívemben egyedül eleven:

gyönyörű szerelem, egyetlen szerelem.

Bolondság

Kimentem elém a vonathoz -

meghagytam mikor érkezem:

s megvártam magam a vonatnál,

nehogy ne várjon senkisem...

Megvártam magam a vonatnál! -

ugye ez jó húzás nagyon?

- hogy senki nem vár a vonatnál

ezt most már mégsem mondhatom!?

Megvártam magam a vonatnál

s örültem, hogy érkezem!

vigasztaló tudat: ez egyszer

bolonddá önmagam teszem...

Megvártam magam a vonatnál...

ugye jó tréfa volt úgy hiszem

s magam cipeltem botladozva

kettőzötten bolond szívem!

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget