vidéki sulikban tanít a vidi korábbi csapatkapitánya

2019.11.17. 09:00

Csongrádi Ferenc, a piros-kékek legendája nagy lelkesedéssel oktatja a nebulókat

Az iskolakezdés óta Dégen és Mezőkomáromban tanít testnevelést az egykori 24-szeres válogatott labdarúgó, Csongrádi Ferenc.

Horog László

Válogatott labdarúgó, 1982-es világbajnoki szereplő dolgozik az iskolában – terjedt futótűzként a hír a Mezőföldön, Fejér déli részén, két településen. Déget és Mezőkomáromot kicsivel több mint tíz kilométer, valamint egyetlen falu, Lajoskomárom választja el. A 63 éves Csongrádi Ferenc testnevelőként tevékenykedik a dégi, valamint mezőkomáromi iskolában.

Ma is meggyőződéssel vallja, az 1975–76-os idényben elvették tőlük a bajnoki aranyérmet, ami nekik járt volna

– Tájékozódtam, tudtam, hogy nem csak megyei, országos szinten is hiány van testnevelőkben. Én 2006-ban végeztem a Testnevelési Egyetemen, szakedzőként szereztem diplomát, a futballban tevékenykedtem. Ez a végzettség lehetőséget biztosít arra, hogy testnevelő tanárként is dolgozhatok. Az utóbbi években gyerekfutballistákkal foglalkoztam, a testnevelésórák megtartása nem áll ettől távol, úgy gondoltam, kipróbálom magam ezen a területen is. A nyáron, az iskolakezdést megelőzően egy országos honlapon láttam, hol keresnek testnevelőket, elsőként a dégi igazgatónőt hívtam fel, elmondtam, ki vagyok, milyen képesítéssel rendelkezem. Rendkívül kedvesen fogadott, s mivel a komáromi intézmény a dégi iskola tagiskolája, összehangoltuk az órarendet, így gond nélkül helyt tudok állni mindkét helyszínen.

A távolság nem jelentős.

– Fehérváron élek 1970 óta, lassan ötven éve. Reggelente hét óra előtt indulok, az út háromnegyed óra, hetente háromszor Dégen, kétszer Mezőkomáromban kezdek, egyik helyről autózom át a másikra. Az előbbi településen az 5. osztályoknak minden nap tartok tesiórát, valamint minden korcsoportnak tömegsportot. Profi minden, a tornaterem kicsivel kisebb, mint a méretes kézilabdacsarnok, de az órák megtartására tökéletesen alkalmas, kosárlabdázáshoz megfelelő, ráadásul jól, modern eszközökkel felszerelt csarnok. Az iskola tőszomszédságában van a futballpálya, valamint kézilabdapálya méretű, műfüves létesítmény, tehát kint és bent is kiváló körülmények között tevékenykedhetek. Dégen 150 gyerek tartozik hozzám, Komáromban 30, utóbbi településen mostohábbak a körülmények, egy kisebb tornaszoba áll rendelkezésre, meg betonos, szabadtéri kézilabdapálya, azon dolgozunk, hogy rövidesen felújításra kerüljön. A polgármesterrel már beszéltem, annak idején ugyanabban a székesfehérvári középiskolában tanult, ahol én, igaz, ő pár évvel fiatalabb nálam. Mezőkomáromban csak alsó tagozaton zajlik oktatás, pár éve indult újra a tanítás a korábban bezárt létesítményben.

Nyilván ha teheti, a futballt helyezi előtérbe az órákon.

– Természetesen van tanrend, ezt követni kell, de amikor lehetőség adódik, főleg a tömegsport-foglalkozásokon, a foci kerül előtérbe, nem hazudtolom meg magam. Azért választottam az iskolai testnevelést, mert amikor edzőként felnőttekkel foglalkoztam, volt bőven szabadidőm, szerettem volna kipróbálni magam más területeken is, a gyerekekkel való munkát kimondottan élvezem. Fogékonyak a gyerekek, hallgatnak rám. Igyekszem az órák megtartása mellett egyéb programokat is szervezni, a dégi gyerekek szervezett keretek között megtekinthették a Videoton–Újpest mérkőzést. A klub biztosította a belépőket, egy buszt megtöltöttünk, reményem szerint folytatása következik.

Csongrádi Ferenc (jobbra), a Videoton csapatkapitánya zászlót cserél a Partizan Beograd elleni összecsapás előtt Fotó: FMH-archív

A futballal jelenleg nincs kapcsolata?

– Szakmai tanácsadóként jelen vagyok a MOL Fehérvár FC-nél, ami nem követel rendszeres, egész napos elfoglaltságot, így örülök, hogy mozgásban vagyok, gyerekekkel foglalkozhatok, sportra nevelhetem őket, ami felelősséggel jár.

Két fia van, Márk és Mirkó, akik természetesen anno futballozni kezdtek a Vidiben. A kisebbik abbahagyta, a nagyobbik jelenleg az Egyesült Államokban sportol.

– A kicsi jelenleg kajakozik Fehérváron – otthonosan mozog a vízen –, őt nem igazán érdekelte a foci, ő csak belekóstolt a labdarúgásba. A nagyobbik a Vidi NB III-as csapatáig jutott, majd bemutatkozott az NB II-ben, Gyirmóton. A győri egyetemen egy évet tanult, sport és rekreáció szakon, a nyár elején jött egy lehetőség, hogy Amerikában folytathatná a tanulmányait és a futballt, tavaly ez az egyetem, a Central Methodist University, a CMU Eagles nyerte az országos bajnokságot. Tavaly Gelei Vince és Száraz András szerepelt ott, most Gelei 4. osztályosként még mindig szerepel, a fiam elsős, sokat játszik, három gólt rúgott, belső középpályásként. Húsz meccsből 19 győzelemmel állnak, nagy esélyük van rá, hogy megvédjék tavalyi címüket, ennek aktív résztvevője lehet a fiam. Még két meccsük van a regionális bajnokságban, aztán következik az országos döntő, a hírek szerint Los Angelesben. A két fiam szereti a sportot, ami nem is véletlen, az édesanyjuk is atletizált Győrben.

Az évekkel ezelőtt készült fotón a büszke apa, balra kisebbik fia, Mirkó, jobbra pedig Márk Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

Visszatérve önre. Rendszeres vendég a fehérváriak meccsein a MOL Aréna Sóstóban, tetszik a maiak játéka?

– A Vidi és a Fradi kiemelkedik a mezőnyből, az egymás elleni mérkőzések színvonalas futballt hoznak. De kimondottan jó futballt játszik a Mezőkövesd, néha a Kisvárda is. Azzal, hogy csökkent a létszám, 12 csapatos a mezőny, izgalmasabbak a meccsek, állandó veszélyben vannak a középcsapatok is, a meccsek érdekesebbek lettek, de hogy a színvonal emelkedett, azt nem tudom. Változatlanul hiányolom a magyar játékosokat, bízom abban, hogy eljön az idő, hogy újra hazai futballisták alkotják az együttesek zömét, a Fehérvárban és a többi gárdában is nagyobb szerep jut majd a magyaroknak. Úgy gondolom, a drukkerek is szívesebben néznének helyi játékosokat. Nem tetszik a légiósok arroganciája. Természetesen szurkolok a fehérváriaknak, nagy öröm volt a tavalyi, remek szereplés a nemzetközi porondon, remélem, megszerezzük a bajnoki címet és megnyerjük a Magyar Kupát.

Szeptemberben hunyt el egykori csapattársa, Horváth Gábor. Az UEFA-kupában döntős együttesből az edző, Kovács Ferenc tavaly májusban, a jobbszélső, Májer Lajos pedig 1998 márciusában távozott az élők sorából.

– Gabi kapcsán még nagyon frissek az emlékek. Közel álltunk egymáshoz, barátok voltunk mindannyian, mondhatom, igazi család. Elsőként Matyi távozott, bántóan fiatalon, 42 évesen, tragikus körülmények között. Emlékszem a temetésére. A Piramis, Révész Sanyi volt a kedvence. Ha utaztunk, gyakran Matyi volt a szobatársam. Előzőleg, amikor Fehérvárra kerültünk – ő Sárszentmiklósról, én Apácatornáról – a középiskolai kollégium után felnőtt fejjel munkásszállón laktunk, közös szobában. Nem tudott énekelni, de ha buliban voltunk, mindig rázendített: „tél volt, hó esett és jöttek az ünnepek”. Március elején temettük, a stadion melletti temetőben nyugszik. Amikor mentem a szertartásra, s elindultam otthonról, sütött a nap és hullott a hó. Hátborzongató volt, nem hittem, hogy ilyen lehetséges, az égiek is Matyira gondolnak. Én mondtam a beszédet a búcsúztatáson, járt az agyam, peregtek előttem a közös emlékek, a pályafutásunk közösen zajlott.

Szeptember óta testnevelő tanárként dolgozik Dégen és Mezőkomáromban. A felvétel az utóbbi intézményben készült Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

Együtt szerepeltünk a Vidiben, én egy héttel korábban mutatkoztam be, mint ő. Együtt voltunk utánpótlás-válogatottak, a felnőtt nemzeti együttesbe is szinte egyszerre kerültünk be, én 1976. márciusában, az argentinok ellen mutatkoztam be a 20. születésnapom előtt két nappal, Baróti Lajosnál a Népstadionban, s a két évvel későbbi világbajnok ellen 2-0-ra nyertünk, az ellenfélnél például Kempes, Passarella, Ardiles is pályára lépett. Májerral nem sokkal később szerepeltünk közösen, Jugoszlávia ellen, csereként álltunk be mindketten. Aztán a svájciak ellen Lausanne városában játszottunk, öt videotonos volt a csapatban, 1-0-ra nyertünk, Kovács Laci védett, Nagy III János, Kovács József, Májer és én kezdőként léptünk pályára. Másodikként az edzőnk, Kovács Feri bácsi ment el.

Minden halál értelmetlennek tűnik, az ember arra gondol, ez bekövetkezhetett volna később is. Amikor találkozunk a régi társakkal, mindig hiányzik valaki. Az ember ugyan elfogadja, ez az élet rendje, de mégsem könnyű belenyugodni. A mesterrel nagyon sokat találkoztam, a Vidi meccsein beszélgettünk. Furcsa, az arénában a mérkőzések előtt arra gondolok, jó lenne vele még beszélgetni, viccelődni a régi dolgokon, hiszen ahogy az ő edzői pályafutásának, az én játékoskarrieremnek is a vidis időszak volt a legjobbja. Az 1975–76-os, ezüsttel – elvették tőlünk az aranyat, ami nekünk járt volna – záruló szezonban is ő volt az edző, valamint ő dirigálta a gárdát az 1985-ös, UEFA-kupa ezüstnél is. Horváth Gabi másfél hónapja ment el, nagyon nehéz szavakba önteni. Ma sem könnyű beszélni róla. Néha nem figyelek oda, fogom a telefonom, hogy felhívom, aztán rájövök, már nincs közöttünk. A haláláig napi kapcsolatban voltunk, a kórházban is naponta látogattam. Aznap is voltam nála délután, de kommunikálni már nem tudtunk. Éjfél után hívott a fia Hollandiából, hogy meghalt az édesapja. A többiekkel, a Fehérváron élő csapattársakkal közösen járunk a meccsekre, amikor lehetőségünk van rá, igyekszünk minél több időt együtt tölteni.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget