Számos néphagyomány kötődik Fejér megyében is a farsang időszakához

A farsangi ünnepkör vízkereszttől, azaz január 6-tól hamvazószerdáig tart. A farsangi népszokások a középkorban, elsősorban német hatásra vertek gyökeret hazánkban, maga a farsang szavunk is német eredetű – írja Lukács László, aki a Fejér megyei néphagyományok tudós ismerője. A népszokások zöme farsang utolsó vasárnapjától a hamvazószerdáig tartó négy naphoz kapcsolódott. Hamvazószerda szigorú böjti nap, a húshagyó keddről maradt húsos, zsíros ételeket Válon torkoscsütörtökön ették meg – derül ki a néprajzosnak a Szép napunk támadt című kötetben olvasható írásából. (A kötetbe egyébként a professzor Gelencsér Józseffel közösen gyűjtötte össze, kötötte csokorba megyénk néphagyományait.)

A hagyomány bizony jó, sőt kiváló sorvezetője lehet az életnek

Farsangutója jeles napjaihoz hagyományos ételek kapcsolódtak. Tácon húshagyókedden húslevest főztek, fánkot sütöttek. Sárosdon farsangvasárnapra és húshagyó keddre kocsonyát főztek, fánkot készítettek. A móri németek pedig a farsangvégi napokra ünnepi süteményeket, például kvircedlit, macsakpraclit sütöttek. A kvircedli száraz sütemény, amelyet fából faragott, mintás kvircedlinyomóval díszítettek, és – díszítenek ma is. Kiváló borkorcsolya, amelyre jól csúszik a híres móri ezerjó.

De nem csak ételek kapcsolódtak az év egyes időszakaihoz, azok jellege a lányok viseletében is tükröződött. Idézem Lukács Lászlót: „Bakonycsernyén a farsangi vasárnapokon világos színű kartonruhában, az adventi és a nagyböjti vasár- és ünnepnapokon sötét szövetruhában jártak a lányok. Farsangban újhold első vasárnapján fehér, a másodikon rózsaszín, a harmadikon lila színű kartonruhában mentek a templomba, és ezt viselték délután is. Újhold negyedik vasárnapján tetszés szerinti színű ruhába öltözhettek, felvehették az előző három vasárnapon viselt ruhák közül is valamelyiket.”

Bámulatos, hogy milyen szabályozott volt korábban a falusiak élete! A hagyomány, a szokás biztos kapaszkodót, vezérfonalat jelentett mindenki számára. A cikk szerzőjének Spányi Antal megyés püspök szavai jutnak eszébe e ponton, aki az év vége előtt a szerkesztőségben járva azt is megemlítette, hogy manapság sokan már azt sem tudják, miként kellene megünnepelni a karácsonyt… Bizony, bizony – ezt már mi tesszük hozzá –, bár nem szabad a (meg)szokás rabjává válni, de a hagyomány jó sorvezetője (lehetne) az életnek. A farsang a maszkos alakoskodó, adománygyűjtő népszokások, felvonulások fő időszaka is. Lukács László írásából kiderül: húshagyókedden Székesfehérváron is szokásban volt a farsangi felvonulás. Az ezt megörökítő régi fényképen 24 maszkos alakoskodó látható, akik lovon, kocsin, illetve – egyikőjük – szamárháton ül.

Ma is élő néphagyomány a mohai tikverőzés, amely minden évben százakat vonz a kis faluba. Egész iskolai osztályok keresik fel ilyenkor a települést. Nem csak a szomszédos Iszkaszentgyörgyről, de a megyeszékhelyről is érkeznek diákok. Nyolc-tíz fiú öltözik be ilyenkor álarcba, szalagokkal teleaggatott ruhákba. Ők a bohócok. Ketten lánynak öltöznek, ők gyűjtik az adományokat. A tikverőzés legizgalmasabb mozzanata az, hogy az alakoskodók bekormozzák a lányokat. Időben szólunk tehát! Aki az idei húshagyó kedden Mohára látogat, ne a legszebb kabátját öltse majd magára, mert a kormozást bizony sokszor a ruha is bánja.

A mohaiak szép szokása, hogy manapság fánkkal nem csak a jelmezeseket kínálják meg, de a tikverőzésre érkező iszkaszentgyörgyi osztálytársakat is, ami miatt különösen várják a diákok a kis kiruccanást. Lukács László rendkívül részletgazdag dolgozatából kiderül: az alakoskodás, a tikverőzés a megye más településein is szokásban volt. Így például Pákozdon. Dinnyésen húshagyókedden 5-6 legény öltözött maskarába. Harmonikával, köcsögdudával járták a házakat. Aki nem engedte be őket, annak a háza falát bekenték sárral.

A szokás nemzetiségre való tekint nélkül dívott. A II. világháború előtt a pusztavámi német legények hamvazószerda reggelén ugyancsak maskarába öltözve, bekormozott arccal, farsangi bolondosként vonultak végig az utcán.

A farsang a vidám mulatságok, a bálok időszaka volt régen, és az maradt máig. Ugyanakkor – s ez a mai fiatalok számára, akik leginkább május és szeptember között kötnek házasságot, meglepőnek tűnhet – a lakodalmakat is előszeretettel tartották ekkor. Székesfehérvár parasztpolgársága például – írja Lukács László – egészen az 1950-es évekig a városi kultúrház Szent István termében farsangi batyusbálokat rendezett. Az, hogy a batyubálon ki kivel táncol, nagy jelentőséggel bírt, de úgy is mondhatnánk, üzenet­értéke volt, mert a következő farsangban akár már lakodalom is lehetett a dologból.

A farsangi bált, de magát a farsangot is bőgőtemetéssel fejezték be. A zenészek a nagybőgőt „felravatalozták”, s tréfás gyászbeszéd után „eltemették”, mivel a nagyböjtben tilos volt muzsikálni, bált rendezni, lakodalmat tartani – emlékeztet a néprajzkutató.

Sárbogárdon, az eladósorban levő lányok között volt szokás, hogy a húshagyókeddi orjalevesben megfőzött csont segítségével jósoltak. Az egyik csont a szerelmi házasság, a másik az érdekházasság, a harmadik a vénlányság megtestesítője volt. Aztán mindhármat a kutya elé vetették és amelyiket elvitte, az a sors várt a lányra – idézi egyik adatközlőjét Lukács László.