Hétvége

2017.04.14. 17:35

A pészách: a szabadság és a tavasz ünnepe

Hétfőn a széder estével kezdődött az egyiptomi kivonulásra emlékező zsidó pészách: az ünnepről Neubart Istvánnal, a Székesfehérvári Zsidó Hitközség elnökével beszélgettünk.

Buthy Lilla

- A pészách a szabadság, a kovásztalan kenyér ünnepe. Régi hagyományoknak megfelelően családi körben, vagy a közösség rendezésében üljük körül a széder esti asztalt. A liturgiai olvasmányainkból pedig kirajzolódik az ókori történelem, amelynek középpontjában a fizikai és a lelki szabadság megteremtője Mózes áll. Izraelben hét napig, a diaszpórában nyolc napig ünneplik a tavasz ünnepét, a pészáchot. Ilyenkor az Egyiptomból való kivonulásról emlékezünk meg: Izrael gyermekeinek Egyiptomban 400 évig kellett volna élniük szolgasorban, ám az Örökkévaló kegyelméből, 210 év után szabadultak.

Neubart István: - Az Egyiptomból való kivonulásról emlékezünk meg
Fotó: Molnár Artúr

Neubart István arról is beszélt: hitük szerint Mózes vezetésével - az Örökkévaló felszólítására -, olyan gyorsan vették kezükbe a vándorbotot, hogy a kenyérnek szánt tészta meg sem kelt, fejükre tették és a Nap készre szárította az útjukon. Ez lett pászka, héber nevén macesz. Az ünnep neve pedig a tíz csapás közül az utolsóból származik: amikor a Teremtő lesújtott az egyiptomiak elsőszülöttjeire, a halál angyala elkerülte az ajtófélfákon a bárány vérével megjelölt zsidó házakat. A pészách jelentése: elkerülés, átugrás.

- A pészáh idején kovászos étel nem lehet a házban. Ne láttassék, ne találtassék - mondja az Írás. Ezért a jeles napokat gondos előkészítés előzi meg. Ki kell takarítani a házból minden kovászos élelmet. Az első két napon széder vacsorát rendezünk az egykori áldozati bárány emlékére - mesélte a hitközség elnöke.

Haszid zsidók kovásszal készült ételek maradékát égetik Budapesten, a Kazinczy utcai zsidó rituális fürdő udvarán a pészách, vagyis az egyiptomi fogságból való szabadulás ünnepe előtt április 10-én. Ebben az időszakban nem fogyasztanak és nem tárolnak kovászos ételt
MTI Fotó: Kallos Bea

A széder tálra szimbolikus ételek kerülnek: tojás, csontos hús, zöldség, torma, hrajszesz (alma és dió keveréke), három pászka. A pászka elkészítéséhez a vizet az előző nap merítik, és ügyelnek arra, hogy a gyúrás és a sütés között 18 percnél kevesebb idő teljen el, mert ezután már érik a kovász. A hagyományokhoz híven széder este a közösség legfiatalabb tagja felteszi a kérdést: Miben különbözik ez az este a többitől? Ezen az estén miért csak kovásztalant ehetünk? Ezen az estén miért csak keserű zöldséget ehetünk? Miért támaszkodunk mindannyian? A kérdésekre Haggada felolvasásával adják meg a választ. A Haggada tartalmazza az Egyiptomi kivonulás, a megszabadulás történetét, amit ilyenkor, az ünnepen újra elbeszélnek - tudtuk meg Neubart Istvántól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!