Hétvége

2014.06.27. 16:39

Egér Ágota meséi: A bátor nyúl

A nap, és a szél sokat dolgozott ezen a nyáron a rigóerdei búzatáblán. Így a határ lassan igazi éléskamrává változott – főleg a rágcsálók számára.

Baranyi Ildikó

Amióta ugyanis a búzát elültették, Emilke minden nap kiment, és csak azt figyelte, hogyan nő kedvenc csemegéje? A szél aranyló búzát lengetett, a kalászban a búzaszemek megértek, és zizegve zörögtek. Finom ropogósak lettek, épp olyanok, ahogyan Emilke szerette. Ám az élet tanít ma valami fontosat a kis hörcsögnek, s talán Neked is. Elmesélem, mi történt.

A búzamező már-már egy tengerre hasonlított: aranyhullámként ringott a búza, bár itt-ott piros pipacsok leskelődtek és versenyeztek a búzavirággal, hogy melyikük nő magasabbra?

Emilke ezen a reggelen is nagy örömmel haladt a kedvenc búzatáblája felé, s odaérve, szinte megnyugodott. Boldogan simogatta meg a kalászokat, magába szívta a búza finom illatát, és befutott a búzaszárak alá.

– Ez mind egyedül az enyém! Itt biztonságban vagyok, és jól el tudok bújni. – bólogatott kis fejével, és kihasználta a kalászok adta hűvöst.

Majd felfutott egy kalászszáron, és jóízűen rágcsálni kezdte a búzamagokat. Addig rágcsált, amíg egészen tele nem lett a hörcsögpocak.

Ekkor úgy érezte, kényelembe helyezi magát kicsit, és pihen. Kis gödröt ásott, majd kis fészket készített magának, és belekucorodott. Nézte a lassan vonuló felhőket, és a ringó búzakalászt.

– Imádom a nyarat! – mondta mosolyogva, és kis szeme lassan becsukódott. Már majdnem elaludt, mikor egyszer csak hallja ám, hogy zizegnek a kalászok. Hörcsög ösztöne arra figyelmeztette, hogy minden idegszálával figyeljen. Próbált láthatatlanná válni, belelapult a vacokba még jobban. Csak félszemmel kukucskált ki a gödörből.

Látja ám, hogy az, aki megzavarta, kisebb termetű, mint egy róka, és nem is túl óvatos, bár attól még lehet veszélyes... Sejtése beigazolódott: nem róka volt az, hanem Karmosmancsos.

A pici hörcsög bizony megijedt. Félelmében felfutott egy kalász szárán, de ekkor jutott eszébe: lehet, hogy épp így látja meg a kandúr. És ez így is volt. A macska véletlenül sétált erre, és bár jó az orra, nem a hörcsög felől fújt a szél. Talán nem is érezte volna meg, így viszont meglátta.

Azonnal felébredt benne a vadászösztön. Rángatni kezdte a kalász szárát, amin Emilke igen csak kapaszkodott ide-oda himbálózva.

– Itt a vég! – csipogta el magát, és ez volt a szerencséje, mert így hallotta meg Nyusz, aki a közelben volt. Az amúgy igen félénk nyuszi rávetette magát a nagy macskára, és cibálta, pofozgatta ahol csak érte, hatalmas hátsó lábával pedig rugdosta. Ez már aztán olyan sok volt a kandúrnak, hogy végül megtépázva elmenekült vissza az erdőbe.

Emil pedig lebátorkodott a kalászról, és elnevette magát:

– Mit műveltél, barátom? Sosem láttalak még ilyennek! – mondta.

– Nem is csináltam még ilyet soha! – ámult el saját magán a nyúl.

Mire leszállt az este, és feljött a hold, Emilke kint ült a fa alatt, és a holddal beszélgetett.

– Na, mit szólsz, hold? Milyen igaz barátom van. Nem is néztem ki belőle. Sosem mondta nekem, hogy ennyire kedvel.

– Soha ne azt figyeld, mit mond valaki, hanem azt, mit tesz. – suttogta a hold. És ez így van!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!