2012.05.27. 06:59
Egy tülökért a világot
Ősi pásztorcsalád gyermeke Lendvai Sándor, aki vagy fél évszázaddal ezelőtt, szabadidejében faragta meg azt a tülköt, amely évtizedek óta múzeumi tárgyként várta, hogy végre újra megfújhassa őt igazi gazdája.
A Szent István Király Megyei Múzeum 1967-ben nagyszabású pásztorművészeti kiállítást rendezett. A gyűjtemény egyik legbecsesebb darabja az a kanászkürt volt, amelyen a Lendvai Sándor név szerepelt. A szürkemarha szarvából készült, közel fél méteres tülkön látható gyönyörű mintákat az akkor még tizenéves forma, magyaralmási Lendvai Sándor készítette, aki disznópásztorként Csákberény és Magyaralmás között vigyázott a jószágokra bátyjával együtt.
Nos, azóta hosszú évtizedek teltek el, amíg egy napon a ma már hetvenkét éves Sanyi bácsival újra szembejöttek életének meghatározó, gyerekkori történései: bizony könny szökött a szemébe, amikor két évvel ezelőtt, a Fekete Sas Patikamúzeumban rendezett kiállításon meglátta gyerekkori kanászkürtjét -szimpla műtárggyá átváltozva. Ahogy annak lennie kell, szép leltári számmal, meg felvilágosító felirattal a városi múzeumlátogató ember számára, hogy értse, mit is kell itt kérem látnia...
- Ha még egyszer az életben megfújhatnám, s hallhatnám a régi idők hangját, akkor biz' nagyon boldog lennék - gondolta Lendvai Sándor, s bár vágyát nem foglalta szavakba, Tárnok Ákos, a Kákics együttes, illetve a Los Andinos Zenekar vezetője valahogy mégiscsak meghallotta ezt a szívből jövő sóhajt. Addig járt a múzeum nyakára, hogy végül egy dokumentációs értékű, tülökszóról készülő hangfelvétel erejéig sikerült is kimentenie ezt a szépséget oda, ahová igazán való: Sanyi bácsi kezébe.
Így történhetett, hogy több mint fél évszázad után újra felharsant az a jellegzetes szólam, amellyel a kanászok (persze mindegyik más-más módon cifrázva-alakítva) a régmúltban előre üzentek a falu gazdasszonyainak, "jövök, engedjétek ki az állatokat, hogy kihajthassam őket a mezőre!" Sanyi bácsi persze egy találó, humoros rigmust is tudott a kürtszóhoz: "Hajtsd ki k...a a disznókat, utána a malacokat, hajtsd már ki." És valóban: amikor az ember meghallja a tülök szavát, valahogy tényleg ez a humoros rigmus szól belőle. A semmi máshoz nem hasonlítható hangfolyamot pedig most már egy digitális felvétel is őrzi az eljövendő idők számára.
Lendvai Sándor, aki igazi pásztor családból származott (még a nagyapja is ezzel foglalkozott), 1959-ben, 19 éves korában felhagyott a pásztorkodással, mert - ahogy mondja - akkor már mindenütt parkosítottak a falvakban, a nagyobb háziállatok vagy eltűntek, vagy a téeszbe kerültek, s így a pásztor évezredeken át szükséges munkájára sem volt már igény. Ám az élete nem szakadt el az állatoktól, a téeszben dolgozott sokáig.
És hogy annak idején miként került a kürt a múzeumba? Sándor bátyja, János, nem bírt ellenállni Pesovár Ferenc néprajzkutató kérésének, s az ötvenes évek végén eladta neki. Így lett a mindennapok használati tárgyából egy darab múzeumi tárgy. Ám aki tanúja volt annak, milyen csodálatos ősi rezgések szólaltak meg Lendvai Sándor torkának és tehetségének köszönhetően, az bizton tudja: nem csak Sanyi bácsi szíve vert hevesen.
Bizony, a kürté is.