Hétvége

2011.04.16. 02:27

A Marosszéki táncokra már egymásra találtak

A Hermann László Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola rendezésében az idén útjára indult Ad Libitum Kamarazenei Estek hétfői harmadik koncertjére két, a székesfehérvári zenebarátok által igen kedvelt muzsikust vártunk: a plakátok Kertesi Ingrid ének- és Holics László zongoraművész kortárs zenei estjét hirdették.

Szabó Balázs

(Egyébként nem csak hangversenyeink mindig örömmel látott vendégei ők: az elmúlt években mindketten hosszabb-rövidebb ideig a zeneiskola tanáraiként is tevékenykedtek, e minőségükben is sokat téve zenei életünk színvonalának emelkedéséért.) Sajnos, az operaház ezúttal közbeszólt (gyaníthatóan a fantom keze is benne volt a csúf cselszövésben...): Kertesi Ingrid egy halaszthatatlan főpróba miatt az utolsó pillanatban kénytelen volt lemondani fellépését. Minden tiszteletünk Holics Lászlóé, aki e váratlan bonyodalom ellenére is vállalta a szereplést, s villámgyorsan átalakítva a programot, pompás zongoraesttel lepett meg bennünket. (Ráadásul még az eredetileg tervezett kortárs zenei paletta koncepcióját is sikerült nagyjából-egészéből megmentenie.)

A zongoraművész által igen lendületesen és hatásosan konferált koncert így egy nagyszabású Liszt-művel, az Obermann völgyével indult, amelyet érzékeny formálással, finom harmóniakezeléssel játszott Holics László. A Liszt-bicentenáriumot köszöntő opuszhoz stílusában, nyelvezetében közvetlenül kapcsolódott a második szám, Kodály reprezentatív zongoraműve, a Marosszéki táncok. Holics Lászlónak nagy sikerű repertoárdarabja ez a kompozíció: most is fölényes virtuozitással, rengeteg színnel-ízzel, választékos artikulációval adta elő. (Nem hallgathatom el, hogy a művésznek sajnos nem volt alkalma a koncert előtt kipróbálni a zongorát: a Liszt-darabban néhol még hallhatóan kóstolgatta is a zeneiskola sajnos nem túl jó minőségű hangszerét. A Marosszéki táncokra azonban már érezhetően egymásra találtak .)

Kodály után természetesen Bartók következett: a poétikusan tolmácsolt Három csíkmegyei népdal, a virtuózan odatett Ostinato, végül a Szvit (op. 14). Érzésem szerint ez utóbbi kompozíció még nem egészen sajátja Holics Lászlónak: persze kifogástalanul pontos, jól felépített interpretáció volt ez is, de a karakterek megragadásában mégis volt-lehetett egy kis hiányérzetünk: ez a mű súlyosabb, keményebb, drámaibb muzsika annál, ahogyan a művész azt hétfőn megmutatta nekünk.

A Bartók-darabok után az est túlzás nélkül a szenzáció erejével ható zárószáma már valóban kortárs zene volt: Dubrovay László Faust, az elkárhozott című, sajnos még bemutatójára váró balettzenéjéből a Faust és Margit szerelmi találkozását festő tétel a szerző által készített zongoraparafrázisa. Dubrovay-ról tudható, hogy a hangszerelés valódi nagymestere, de hogy ilyen Liszt-, Debussy-, Ravel-áthallásokban gazdag, szenzációs zongoraletétet is tud alkotni! S nem csak a partitúra ragyogó, de magával ragadó a romantika átszellemült, nagy keringőzenéit idéző muzsika is, amely keresve sem találhatott volna méltóbb szószólóra a szerzővel igen jó, személyes kapcsolatot ápoló Holics Lászlónál - briliáns produkciója joggal váltotta ki a közönség lelkes vastapsát. A nyitószámra rímelve Liszt Desz-dúr Consolation-ja csendítette ki a pompás hangversenyt.

Zárásként egy anekdota: Bartók egy zeneakadémiai növendéke egy alkalommal betanulta a Marosszéki táncokat, majd előjátszotta a szerzőnek. Az utolsó előtti oldal félelmetesen virtuóz állásainak előadása nem sikerült valami fényesen, s a szerencsétlen ifjonc rögtön elnézést is kért a mestertől, mondván: a szóban forgó szakasz játszhatatlan. Nem játszhatatlan, csak tudni kéne zongorázni! - dörrent Kodály rendreutasító kritikája. Bartók tanítványa segítségére sietett: Én sem tudom lejátszani! - jelentette ki szerényen. Mert te sem tudsz zongorázni! - érkezett azonnal a Bartókot hangos nevetésre indító, barátian csipkelődő replika.

(Egyébként nem csak hangversenyeink mindig örömmel látott vendégei ők: az elmúlt években mindketten hosszabb-rövidebb ideig a zeneiskola tanáraiként is tevékenykedtek, e minőségükben is sokat téve zenei életünk színvonalának emelkedéséért.) Sajnos, az operaház ezúttal közbeszólt (gyaníthatóan a fantom keze is benne volt a csúf cselszövésben...): Kertesi Ingrid egy halaszthatatlan főpróba miatt az utolsó pillanatban kénytelen volt lemondani fellépését. Minden tiszteletünk Holics Lászlóé, aki e váratlan bonyodalom ellenére is vállalta a szereplést, s villámgyorsan átalakítva a programot, pompás zongoraesttel lepett meg bennünket. (Ráadásul még az eredetileg tervezett kortárs zenei paletta koncepcióját is sikerült nagyjából-egészéből megmentenie.)

A zongoraművész által igen lendületesen és hatásosan konferált koncert így egy nagyszabású Liszt-művel, az Obermann völgyével indult, amelyet érzékeny formálással, finom harmóniakezeléssel játszott Holics László. A Liszt-bicentenáriumot köszöntő opuszhoz stílusában, nyelvezetében közvetlenül kapcsolódott a második szám, Kodály reprezentatív zongoraműve, a Marosszéki táncok. Holics Lászlónak nagy sikerű repertoárdarabja ez a kompozíció: most is fölényes virtuozitással, rengeteg színnel-ízzel, választékos artikulációval adta elő. (Nem hallgathatom el, hogy a művésznek sajnos nem volt alkalma a koncert előtt kipróbálni a zongorát: a Liszt-darabban néhol még hallhatóan kóstolgatta is a zeneiskola sajnos nem túl jó minőségű hangszerét. A Marosszéki táncokra azonban már érezhetően egymásra találtak .)

Kodály után természetesen Bartók következett: a poétikusan tolmácsolt Három csíkmegyei népdal, a virtuózan odatett Ostinato, végül a Szvit (op. 14). Érzésem szerint ez utóbbi kompozíció még nem egészen sajátja Holics Lászlónak: persze kifogástalanul pontos, jól felépített interpretáció volt ez is, de a karakterek megragadásában mégis volt-lehetett egy kis hiányérzetünk: ez a mű súlyosabb, keményebb, drámaibb muzsika annál, ahogyan a művész azt hétfőn megmutatta nekünk.

A Bartók-darabok után az est túlzás nélkül a szenzáció erejével ható zárószáma már valóban kortárs zene volt: Dubrovay László Faust, az elkárhozott című, sajnos még bemutatójára váró balettzenéjéből a Faust és Margit szerelmi találkozását festő tétel a szerző által készített zongoraparafrázisa. Dubrovay-ról tudható, hogy a hangszerelés valódi nagymestere, de hogy ilyen Liszt-, Debussy-, Ravel-áthallásokban gazdag, szenzációs zongoraletétet is tud alkotni! S nem csak a partitúra ragyogó, de magával ragadó a romantika átszellemült, nagy keringőzenéit idéző muzsika is, amely keresve sem találhatott volna méltóbb szószólóra a szerzővel igen jó, személyes kapcsolatot ápoló Holics Lászlónál - briliáns produkciója joggal váltotta ki a közönség lelkes vastapsát. A nyitószámra rímelve Liszt Desz-dúr Consolation-ja csendítette ki a pompás hangversenyt.

Zárásként egy anekdota: Bartók egy zeneakadémiai növendéke egy alkalommal betanulta a Marosszéki táncokat, majd előjátszotta a szerzőnek. Az utolsó előtti oldal félelmetesen virtuóz állásainak előadása nem sikerült valami fényesen, s a szerencsétlen ifjonc rögtön elnézést is kért a mestertől, mondván: a szóban forgó szakasz játszhatatlan. Nem játszhatatlan, csak tudni kéne zongorázni! - dörrent Kodály rendreutasító kritikája. Bartók tanítványa segítségére sietett: Én sem tudom lejátszani! - jelentette ki szerényen. Mert te sem tudsz zongorázni! - érkezett azonnal a Bartókot hangos nevetésre indító, barátian csipkelődő replika.

(Egyébként nem csak hangversenyeink mindig örömmel látott vendégei ők: az elmúlt években mindketten hosszabb-rövidebb ideig a zeneiskola tanáraiként is tevékenykedtek, e minőségükben is sokat téve zenei életünk színvonalának emelkedéséért.) Sajnos, az operaház ezúttal közbeszólt (gyaníthatóan a fantom keze is benne volt a csúf cselszövésben...): Kertesi Ingrid egy halaszthatatlan főpróba miatt az utolsó pillanatban kénytelen volt lemondani fellépését. Minden tiszteletünk Holics Lászlóé, aki e váratlan bonyodalom ellenére is vállalta a szereplést, s villámgyorsan átalakítva a programot, pompás zongoraesttel lepett meg bennünket. (Ráadásul még az eredetileg tervezett kortárs zenei paletta koncepcióját is sikerült nagyjából-egészéből megmentenie.)

A zongoraművész által igen lendületesen és hatásosan konferált koncert így egy nagyszabású Liszt-művel, az Obermann völgyével indult, amelyet érzékeny formálással, finom harmóniakezeléssel játszott Holics László. A Liszt-bicentenáriumot köszöntő opuszhoz stílusában, nyelvezetében közvetlenül kapcsolódott a második szám, Kodály reprezentatív zongoraműve, a Marosszéki táncok. Holics Lászlónak nagy sikerű repertoárdarabja ez a kompozíció: most is fölényes virtuozitással, rengeteg színnel-ízzel, választékos artikulációval adta elő. (Nem hallgathatom el, hogy a művésznek sajnos nem volt alkalma a koncert előtt kipróbálni a zongorát: a Liszt-darabban néhol még hallhatóan kóstolgatta is a zeneiskola sajnos nem túl jó minőségű hangszerét. A Marosszéki táncokra azonban már érezhetően egymásra találtak .)

Kodály után természetesen Bartók következett: a poétikusan tolmácsolt Három csíkmegyei népdal, a virtuózan odatett Ostinato, végül a Szvit (op. 14). Érzésem szerint ez utóbbi kompozíció még nem egészen sajátja Holics Lászlónak: persze kifogástalanul pontos, jól felépített interpretáció volt ez is, de a karakterek megragadásában mégis volt-lehetett egy kis hiányérzetünk: ez a mű súlyosabb, keményebb, drámaibb muzsika annál, ahogyan a művész azt hétfőn megmutatta nekünk.

A Bartók-darabok után az est túlzás nélkül a szenzáció erejével ható zárószáma már valóban kortárs zene volt: Dubrovay László Faust, az elkárhozott című, sajnos még bemutatójára váró balettzenéjéből a Faust és Margit szerelmi találkozását festő tétel a szerző által készített zongoraparafrázisa. Dubrovay-ról tudható, hogy a hangszerelés valódi nagymestere, de hogy ilyen Liszt-, Debussy-, Ravel-áthallásokban gazdag, szenzációs zongoraletétet is tud alkotni! S nem csak a partitúra ragyogó, de magával ragadó a romantika átszellemült, nagy keringőzenéit idéző muzsika is, amely keresve sem találhatott volna méltóbb szószólóra a szerzővel igen jó, személyes kapcsolatot ápoló Holics Lászlónál - briliáns produkciója joggal váltotta ki a közönség lelkes vastapsát. A nyitószámra rímelve Liszt Desz-dúr Consolation-ja csendítette ki a pompás hangversenyt.

Zárásként egy anekdota: Bartók egy zeneakadémiai növendéke egy alkalommal betanulta a Marosszéki táncokat, majd előjátszotta a szerzőnek. Az utolsó előtti oldal félelmetesen virtuóz állásainak előadása nem sikerült valami fényesen, s a szerencsétlen ifjonc rögtön elnézést is kért a mestertől, mondván: a szóban forgó szakasz játszhatatlan. Nem játszhatatlan, csak tudni kéne zongorázni! - dörrent Kodály rendreutasító kritikája. Bartók tanítványa segítségére sietett: Én sem tudom lejátszani! - jelentette ki szerényen. Mert te sem tudsz zongorázni! - érkezett azonnal a Bartókot hangos nevetésre indító, barátian csipkelődő replika.

(Egyébként nem csak hangversenyeink mindig örömmel látott vendégei ők: az elmúlt években mindketten hosszabb-rövidebb ideig a zeneiskola tanáraiként is tevékenykedtek, e minőségükben is sokat téve zenei életünk színvonalának emelkedéséért.) Sajnos, az operaház ezúttal közbeszólt (gyaníthatóan a fantom keze is benne volt a csúf cselszövésben...): Kertesi Ingrid egy halaszthatatlan főpróba miatt az utolsó pillanatban kénytelen volt lemondani fellépését. Minden tiszteletünk Holics Lászlóé, aki e váratlan bonyodalom ellenére is vállalta a szereplést, s villámgyorsan átalakítva a programot, pompás zongoraesttel lepett meg bennünket. (Ráadásul még az eredetileg tervezett kortárs zenei paletta koncepcióját is sikerült nagyjából-egészéből megmentenie.)

A zongoraművész által igen lendületesen és hatásosan konferált koncert így egy nagyszabású Liszt-művel, az Obermann völgyével indult, amelyet érzékeny formálással, finom harmóniakezeléssel játszott Holics László. A Liszt-bicentenáriumot köszöntő opuszhoz stílusában, nyelvezetében közvetlenül kapcsolódott a második szám, Kodály reprezentatív zongoraműve, a Marosszéki táncok. Holics Lászlónak nagy sikerű repertoárdarabja ez a kompozíció: most is fölényes virtuozitással, rengeteg színnel-ízzel, választékos artikulációval adta elő. (Nem hallgathatom el, hogy a művésznek sajnos nem volt alkalma a koncert előtt kipróbálni a zongorát: a Liszt-darabban néhol még hallhatóan kóstolgatta is a zeneiskola sajnos nem túl jó minőségű hangszerét. A Marosszéki táncokra azonban már érezhetően egymásra találtak .)

Kodály után természetesen Bartók következett: a poétikusan tolmácsolt Három csíkmegyei népdal, a virtuózan odatett Ostinato, végül a Szvit (op. 14). Érzésem szerint ez utóbbi kompozíció még nem egészen sajátja Holics Lászlónak: persze kifogástalanul pontos, jól felépített interpretáció volt ez is, de a karakterek megragadásában mégis volt-lehetett egy kis hiányérzetünk: ez a mű súlyosabb, keményebb, drámaibb muzsika annál, ahogyan a művész azt hétfőn megmutatta nekünk.

A Bartók-darabok után az est túlzás nélkül a szenzáció erejével ható zárószáma már valóban kortárs zene volt: Dubrovay László Faust, az elkárhozott című, sajnos még bemutatójára váró balettzenéjéből a Faust és Margit szerelmi találkozását festő tétel a szerző által készített zongoraparafrázisa. Dubrovay-ról tudható, hogy a hangszerelés valódi nagymestere, de hogy ilyen Liszt-, Debussy-, Ravel-áthallásokban gazdag, szenzációs zongoraletétet is tud alkotni! S nem csak a partitúra ragyogó, de magával ragadó a romantika átszellemült, nagy keringőzenéit idéző muzsika is, amely keresve sem találhatott volna méltóbb szószólóra a szerzővel igen jó, személyes kapcsolatot ápoló Holics Lászlónál - briliáns produkciója joggal váltotta ki a közönség lelkes vastapsát. A nyitószámra rímelve Liszt Desz-dúr Consolation-ja csendítette ki a pompás hangversenyt.

Zárásként egy anekdota: Bartók egy zeneakadémiai növendéke egy alkalommal betanulta a Marosszéki táncokat, majd előjátszotta a szerzőnek. Az utolsó előtti oldal félelmetesen virtuóz állásainak előadása nem sikerült valami fényesen, s a szerencsétlen ifjonc rögtön elnézést is kért a mestertől, mondván: a szóban forgó szakasz játszhatatlan. Nem játszhatatlan, csak tudni kéne zongorázni! - dörrent Kodály rendreutasító kritikája. Bartók tanítványa segítségére sietett: Én sem tudom lejátszani! - jelentette ki szerényen. Mert te sem tudsz zongorázni! - érkezett azonnal a Bartókot hangos nevetésre indító, barátian csipkelődő replika.

A zongoraművész által igen lendületesen és hatásosan konferált koncert így egy nagyszabású Liszt-művel, az Obermann völgyével indult, amelyet érzékeny formálással, finom harmóniakezeléssel játszott Holics László. A Liszt-bicentenáriumot köszöntő opuszhoz stílusában, nyelvezetében közvetlenül kapcsolódott a második szám, Kodály reprezentatív zongoraműve, a Marosszéki táncok. Holics Lászlónak nagy sikerű repertoárdarabja ez a kompozíció: most is fölényes virtuozitással, rengeteg színnel-ízzel, választékos artikulációval adta elő. (Nem hallgathatom el, hogy a művésznek sajnos nem volt alkalma a koncert előtt kipróbálni a zongorát: a Liszt-darabban néhol még hallhatóan kóstolgatta is a zeneiskola sajnos nem túl jó minőségű hangszerét. A Marosszéki táncokra azonban már érezhetően egymásra találtak .)

Kodály után természetesen Bartók következett: a poétikusan tolmácsolt Három csíkmegyei népdal, a virtuózan odatett Ostinato, végül a Szvit (op. 14). Érzésem szerint ez utóbbi kompozíció még nem egészen sajátja Holics Lászlónak: persze kifogástalanul pontos, jól felépített interpretáció volt ez is, de a karakterek megragadásában mégis volt-lehetett egy kis hiányérzetünk: ez a mű súlyosabb, keményebb, drámaibb muzsika annál, ahogyan a művész azt hétfőn megmutatta nekünk.

A Bartók-darabok után az est túlzás nélkül a szenzáció erejével ható zárószáma már valóban kortárs zene volt: Dubrovay László Faust, az elkárhozott című, sajnos még bemutatójára váró balettzenéjéből a Faust és Margit szerelmi találkozását festő tétel a szerző által készített zongoraparafrázisa. Dubrovay-ról tudható, hogy a hangszerelés valódi nagymestere, de hogy ilyen Liszt-, Debussy-, Ravel-áthallásokban gazdag, szenzációs zongoraletétet is tud alkotni! S nem csak a partitúra ragyogó, de magával ragadó a romantika átszellemült, nagy keringőzenéit idéző muzsika is, amely keresve sem találhatott volna méltóbb szószólóra a szerzővel igen jó, személyes kapcsolatot ápoló Holics Lászlónál - briliáns produkciója joggal váltotta ki a közönség lelkes vastapsát. A nyitószámra rímelve Liszt Desz-dúr Consolation-ja csendítette ki a pompás hangversenyt.

Zárásként egy anekdota: Bartók egy zeneakadémiai növendéke egy alkalommal betanulta a Marosszéki táncokat, majd előjátszotta a szerzőnek. Az utolsó előtti oldal félelmetesen virtuóz állásainak előadása nem sikerült valami fényesen, s a szerencsétlen ifjonc rögtön elnézést is kért a mestertől, mondván: a szóban forgó szakasz játszhatatlan. Nem játszhatatlan, csak tudni kéne zongorázni! - dörrent Kodály rendreutasító kritikája. Bartók tanítványa segítségére sietett: Én sem tudom lejátszani! - jelentette ki szerényen. Mert te sem tudsz zongorázni! - érkezett azonnal a Bartókot hangos nevetésre indító, barátian csipkelődő replika.

A zongoraművész által igen lendületesen és hatásosan konferált koncert így egy nagyszabású Liszt-művel, az Obermann völgyével indult, amelyet érzékeny formálással, finom harmóniakezeléssel játszott Holics László. A Liszt-bicentenáriumot köszöntő opuszhoz stílusában, nyelvezetében közvetlenül kapcsolódott a második szám, Kodály reprezentatív zongoraműve, a Marosszéki táncok. Holics Lászlónak nagy sikerű repertoárdarabja ez a kompozíció: most is fölényes virtuozitással, rengeteg színnel-ízzel, választékos artikulációval adta elő. (Nem hallgathatom el, hogy a művésznek sajnos nem volt alkalma a koncert előtt kipróbálni a zongorát: a Liszt-darabban néhol még hallhatóan kóstolgatta is a zeneiskola sajnos nem túl jó minőségű hangszerét. A Marosszéki táncokra azonban már érezhetően egymásra találtak .)

Kodály után természetesen Bartók következett: a poétikusan tolmácsolt Három csíkmegyei népdal, a virtuózan odatett Ostinato, végül a Szvit (op. 14). Érzésem szerint ez utóbbi kompozíció még nem egészen sajátja Holics Lászlónak: persze kifogástalanul pontos, jól felépített interpretáció volt ez is, de a karakterek megragadásában mégis volt-lehetett egy kis hiányérzetünk: ez a mű súlyosabb, keményebb, drámaibb muzsika annál, ahogyan a művész azt hétfőn megmutatta nekünk.

A Bartók-darabok után az est túlzás nélkül a szenzáció erejével ható zárószáma már valóban kortárs zene volt: Dubrovay László Faust, az elkárhozott című, sajnos még bemutatójára váró balettzenéjéből a Faust és Margit szerelmi találkozását festő tétel a szerző által készített zongoraparafrázisa. Dubrovay-ról tudható, hogy a hangszerelés valódi nagymestere, de hogy ilyen Liszt-, Debussy-, Ravel-áthallásokban gazdag, szenzációs zongoraletétet is tud alkotni! S nem csak a partitúra ragyogó, de magával ragadó a romantika átszellemült, nagy keringőzenéit idéző muzsika is, amely keresve sem találhatott volna méltóbb szószólóra a szerzővel igen jó, személyes kapcsolatot ápoló Holics Lászlónál - briliáns produkciója joggal váltotta ki a közönség lelkes vastapsát. A nyitószámra rímelve Liszt Desz-dúr Consolation-ja csendítette ki a pompás hangversenyt.

Zárásként egy anekdota: Bartók egy zeneakadémiai növendéke egy alkalommal betanulta a Marosszéki táncokat, majd előjátszotta a szerzőnek. Az utolsó előtti oldal félelmetesen virtuóz állásainak előadása nem sikerült valami fényesen, s a szerencsétlen ifjonc rögtön elnézést is kért a mestertől, mondván: a szóban forgó szakasz játszhatatlan. Nem játszhatatlan, csak tudni kéne zongorázni! - dörrent Kodály rendreutasító kritikája. Bartók tanítványa segítségére sietett: Én sem tudom lejátszani! - jelentette ki szerényen. Mert te sem tudsz zongorázni! - érkezett azonnal a Bartókot hangos nevetésre indító, barátian csipkelődő replika.

Kodály után természetesen Bartók következett: a poétikusan tolmácsolt Három csíkmegyei népdal, a virtuózan odatett Ostinato, végül a Szvit (op. 14). Érzésem szerint ez utóbbi kompozíció még nem egészen sajátja Holics Lászlónak: persze kifogástalanul pontos, jól felépített interpretáció volt ez is, de a karakterek megragadásában mégis volt-lehetett egy kis hiányérzetünk: ez a mű súlyosabb, keményebb, drámaibb muzsika annál, ahogyan a művész azt hétfőn megmutatta nekünk.

A Bartók-darabok után az est túlzás nélkül a szenzáció erejével ható zárószáma már valóban kortárs zene volt: Dubrovay László Faust, az elkárhozott című, sajnos még bemutatójára váró balettzenéjéből a Faust és Margit szerelmi találkozását festő tétel a szerző által készített zongoraparafrázisa. Dubrovay-ról tudható, hogy a hangszerelés valódi nagymestere, de hogy ilyen Liszt-, Debussy-, Ravel-áthallásokban gazdag, szenzációs zongoraletétet is tud alkotni! S nem csak a partitúra ragyogó, de magával ragadó a romantika átszellemült, nagy keringőzenéit idéző muzsika is, amely keresve sem találhatott volna méltóbb szószólóra a szerzővel igen jó, személyes kapcsolatot ápoló Holics Lászlónál - briliáns produkciója joggal váltotta ki a közönség lelkes vastapsát. A nyitószámra rímelve Liszt Desz-dúr Consolation-ja csendítette ki a pompás hangversenyt.

Zárásként egy anekdota: Bartók egy zeneakadémiai növendéke egy alkalommal betanulta a Marosszéki táncokat, majd előjátszotta a szerzőnek. Az utolsó előtti oldal félelmetesen virtuóz állásainak előadása nem sikerült valami fényesen, s a szerencsétlen ifjonc rögtön elnézést is kért a mestertől, mondván: a szóban forgó szakasz játszhatatlan. Nem játszhatatlan, csak tudni kéne zongorázni! - dörrent Kodály rendreutasító kritikája. Bartók tanítványa segítségére sietett: Én sem tudom lejátszani! - jelentette ki szerényen. Mert te sem tudsz zongorázni! - érkezett azonnal a Bartókot hangos nevetésre indító, barátian csipkelődő replika.

Kodály után természetesen Bartók következett: a poétikusan tolmácsolt Három csíkmegyei népdal, a virtuózan odatett Ostinato, végül a Szvit (op. 14). Érzésem szerint ez utóbbi kompozíció még nem egészen sajátja Holics Lászlónak: persze kifogástalanul pontos, jól felépített interpretáció volt ez is, de a karakterek megragadásában mégis volt-lehetett egy kis hiányérzetünk: ez a mű súlyosabb, keményebb, drámaibb muzsika annál, ahogyan a művész azt hétfőn megmutatta nekünk.

A Bartók-darabok után az est túlzás nélkül a szenzáció erejével ható zárószáma már valóban kortárs zene volt: Dubrovay László Faust, az elkárhozott című, sajnos még bemutatójára váró balettzenéjéből a Faust és Margit szerelmi találkozását festő tétel a szerző által készített zongoraparafrázisa. Dubrovay-ról tudható, hogy a hangszerelés valódi nagymestere, de hogy ilyen Liszt-, Debussy-, Ravel-áthallásokban gazdag, szenzációs zongoraletétet is tud alkotni! S nem csak a partitúra ragyogó, de magával ragadó a romantika átszellemült, nagy keringőzenéit idéző muzsika is, amely keresve sem találhatott volna méltóbb szószólóra a szerzővel igen jó, személyes kapcsolatot ápoló Holics Lászlónál - briliáns produkciója joggal váltotta ki a közönség lelkes vastapsát. A nyitószámra rímelve Liszt Desz-dúr Consolation-ja csendítette ki a pompás hangversenyt.

Zárásként egy anekdota: Bartók egy zeneakadémiai növendéke egy alkalommal betanulta a Marosszéki táncokat, majd előjátszotta a szerzőnek. Az utolsó előtti oldal félelmetesen virtuóz állásainak előadása nem sikerült valami fényesen, s a szerencsétlen ifjonc rögtön elnézést is kért a mestertől, mondván: a szóban forgó szakasz játszhatatlan. Nem játszhatatlan, csak tudni kéne zongorázni! - dörrent Kodály rendreutasító kritikája. Bartók tanítványa segítségére sietett: Én sem tudom lejátszani! - jelentette ki szerényen. Mert te sem tudsz zongorázni! - érkezett azonnal a Bartókot hangos nevetésre indító, barátian csipkelődő replika.

A Bartók-darabok után az est túlzás nélkül a szenzáció erejével ható zárószáma már valóban kortárs zene volt: Dubrovay László Faust, az elkárhozott című, sajnos még bemutatójára váró balettzenéjéből a Faust és Margit szerelmi találkozását festő tétel a szerző által készített zongoraparafrázisa. Dubrovay-ról tudható, hogy a hangszerelés valódi nagymestere, de hogy ilyen Liszt-, Debussy-, Ravel-áthallásokban gazdag, szenzációs zongoraletétet is tud alkotni! S nem csak a partitúra ragyogó, de magával ragadó a romantika átszellemült, nagy keringőzenéit idéző muzsika is, amely keresve sem találhatott volna méltóbb szószólóra a szerzővel igen jó, személyes kapcsolatot ápoló Holics Lászlónál - briliáns produkciója joggal váltotta ki a közönség lelkes vastapsát. A nyitószámra rímelve Liszt Desz-dúr Consolation-ja csendítette ki a pompás hangversenyt.

Zárásként egy anekdota: Bartók egy zeneakadémiai növendéke egy alkalommal betanulta a Marosszéki táncokat, majd előjátszotta a szerzőnek. Az utolsó előtti oldal félelmetesen virtuóz állásainak előadása nem sikerült valami fényesen, s a szerencsétlen ifjonc rögtön elnézést is kért a mestertől, mondván: a szóban forgó szakasz játszhatatlan. Nem játszhatatlan, csak tudni kéne zongorázni! - dörrent Kodály rendreutasító kritikája. Bartók tanítványa segítségére sietett: Én sem tudom lejátszani! - jelentette ki szerényen. Mert te sem tudsz zongorázni! - érkezett azonnal a Bartókot hangos nevetésre indító, barátian csipkelődő replika.

A Bartók-darabok után az est túlzás nélkül a szenzáció erejével ható zárószáma már valóban kortárs zene volt: Dubrovay László Faust, az elkárhozott című, sajnos még bemutatójára váró balettzenéjéből a Faust és Margit szerelmi találkozását festő tétel a szerző által készített zongoraparafrázisa. Dubrovay-ról tudható, hogy a hangszerelés valódi nagymestere, de hogy ilyen Liszt-, Debussy-, Ravel-áthallásokban gazdag, szenzációs zongoraletétet is tud alkotni! S nem csak a partitúra ragyogó, de magával ragadó a romantika átszellemült, nagy keringőzenéit idéző muzsika is, amely keresve sem találhatott volna méltóbb szószólóra a szerzővel igen jó, személyes kapcsolatot ápoló Holics Lászlónál - briliáns produkciója joggal váltotta ki a közönség lelkes vastapsát. A nyitószámra rímelve Liszt Desz-dúr Consolation-ja csendítette ki a pompás hangversenyt.

Zárásként egy anekdota: Bartók egy zeneakadémiai növendéke egy alkalommal betanulta a Marosszéki táncokat, majd előjátszotta a szerzőnek. Az utolsó előtti oldal félelmetesen virtuóz állásainak előadása nem sikerült valami fényesen, s a szerencsétlen ifjonc rögtön elnézést is kért a mestertől, mondván: a szóban forgó szakasz játszhatatlan. Nem játszhatatlan, csak tudni kéne zongorázni! - dörrent Kodály rendreutasító kritikája. Bartók tanítványa segítségére sietett: Én sem tudom lejátszani! - jelentette ki szerényen. Mert te sem tudsz zongorázni! - érkezett azonnal a Bartókot hangos nevetésre indító, barátian csipkelődő replika.

Zárásként egy anekdota: Bartók egy zeneakadémiai növendéke egy alkalommal betanulta a Marosszéki táncokat, majd előjátszotta a szerzőnek. Az utolsó előtti oldal félelmetesen virtuóz állásainak előadása nem sikerült valami fényesen, s a szerencsétlen ifjonc rögtön elnézést is kért a mestertől, mondván: a szóban forgó szakasz játszhatatlan. Nem játszhatatlan, csak tudni kéne zongorázni! - dörrent Kodály rendreutasító kritikája. Bartók tanítványa segítségére sietett: Én sem tudom lejátszani! - jelentette ki szerényen. Mert te sem tudsz zongorázni! - érkezett azonnal a Bartókot hangos nevetésre indító, barátian csipkelődő replika.

Zárásként egy anekdota: Bartók egy zeneakadémiai növendéke egy alkalommal betanulta a Marosszéki táncokat, majd előjátszotta a szerzőnek. Az utolsó előtti oldal félelmetesen virtuóz állásainak előadása nem sikerült valami fényesen, s a szerencsétlen ifjonc rögtön elnézést is kért a mestertől, mondván: a szóban forgó szakasz játszhatatlan. Nem játszhatatlan, csak tudni kéne zongorázni! - dörrent Kodály rendreutasító kritikája. Bartók tanítványa segítségére sietett: Én sem tudom lejátszani! - jelentette ki szerényen. Mert te sem tudsz zongorázni! - érkezett azonnal a Bartókot hangos nevetésre indító, barátian csipkelődő replika.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!