Börtöninterjú - őszinte vallomás egy visszaeső férfitől

- Ha kiközvetítenek dolgozni - nem a lustaság miatt lettem betörő -, az első hét után kiderül az előéletem,  kidobnak. Nem vagyok büszke arra, ahogy éltem, élek, haragszom a tetkóimra, látszik rajtuk, nem  szalonban készültek. Intézetben nőttem fel a testvéreimmel, elvettek minket anyámtól. Három műszakban dolgozott, a szomszédok jelentették, hogy állandóan  egyedül vagyunk otthon. Tizennégy éves voltam, amikor egy társasággal elkezdtem  betörni, középületekbe, lakásokba. Én voltam a legkisebb, befértem a nyitott fürdőszobaablakokon. Öt éve, hogy egyedül csinálom, de már nem férek be az ablakokon. 
A betörési módszerek változatosak, meséli. A kutya nem akadály, postásöv a megoldás, messze szalad. A kiválasztás egyszerű: felüti a telefonkönyvet, tárcsáz, ha érkezik válasz,  vár, ha nem, próbálkozik. Ha bejut a lakásba és nem szólal meg a riasztó,  marad, ha megszólal,  kimegy, figyeli, lesz-e mozgás Ha nincs, szabad a pálya.

- Egy betöréshez tízezer forint körüli összegből föl lehet készülni, autóemelő, különböző szerszám, amivel ki lehet nyitni egy ajtót. Némelyikhez kell a testi erő, és  vannak lakások, ahová valóban nem lehet bemenni. A belső védelem a biztos:  be kell engedni az embert, aki nem hall semmit, de közben már a rendőrség úton van.    Az orvoslakásokat érdemes felkeresni, a dokik sietnek, pénzük  van, de ritkán  viszik  bankba, a bárpult környékén szokták letenni. Általában táskát is találunk, de a lakásból meg lehet ítélni, milyen emberek lakják.
 Gondoltam, kipróbálom, bár szemtől szemben ülünk, mégis fogalmazza meg, milyennek lát. Kérem, nézzen bele a táskámba. Sikerül zavarba hoznom, el is pirul, de összeszedi magát, belenéz. Mondja is, nyugodt, rendezett életet élek, házas vagyok. Rajtakapom, a gyűrűt nézi az ujjamon,  becsülettel bevallja, azután ítélt. Elmeséli, hat gyereke van  három anyától, most is házasságban él,  májusi  születésnapján hozták be újra.
- Este fél  tizenegykor jártam egy helyen, pénzt hoztam el. Hajnali ötkor  nálam voltak a rendőrök, pedig három számmal kisebb cipőben mentem,  szorított  rendesen, de a módszerek sok mindent elárulnak arról, aki ott járt. A helyi rendőrök  már ismernek, mi, büntetettek vagyunk az elsők, akiket cibálnak, ha történik valami. Ha  a környéken ismernek, véged. Legutóbb minden pénzt visszaadtam, teljes beismerésben vagyok, nem számítok hosszú börtönre, dehát  többszörösen visszaeső vagyok.
A lopott  pénz egy hölgyé volt. A szemébe nézett, de szégyellte magát, egy férfit meglopni mégiscsak más, annak könnyebben néz a szemébe az ember.
- Soha nem bántottam senkit,  elítélem, ha valaki idős embert, szegényt lop meg, de az más, ha a megélhetésért csinálja.  Loptam, mert nem volt más lehetőségem, de próbáltam dolgozni. A hasznom  a betörésekből annyi, hogy a gyerekeim nem az utcán nőnek fel,  mindig sikerült tartalékolni valamennyi  pénzt arra az esetre is, ha bekerülök. Volt időszak, amikor nem tudtam támogatni a gyerekeimet,  de ha idebent dolgoztam, a keresetem felét hazaküldtem. Ilyenkor nem kérem, hogy támogassanak, ha lehet, dolgozom. A börtönön belül is van börtön, aki idebent dolgozni akar és  tud is, annak más a helyzete.
A gyerekeit nem engedi beszélőre, bent ne lássák. A legnagyobbal, 17 éves lányával komoly beszélgetései voltak az utóbbi időkben, a lány kérte, hagyjon fel ezzel az élettel.
- A nagyobbak tudják, mit csináltam. Lehet, hogy az  életem rámegy erre, de  nekik nem szabad követni engem.  
Azt mondja,  nem börtönöket kellene építeni, hanem rehabilitációs központokat, teret adni a pártfogóknak, akik segíthetik a hozzá hasonlókat a visszatérésben.  Változtatni akar az életén, reméli,  sikerül betörés helyett munkával eltartania a családját.  Megegyezünk:  találkoznék vele akkor, ha felépíti a kinti életét, munkát talál. Megbeszéljük, keressen a munkahelyemen!