Egy MÁV Előre-zászlóért fáj a szíve

- Igazi szórakozás volt a foci, 16 évesen kerültem a megyei I. osztályú Adonyba. Játékosként nagyon sokat segítettek az indulásban: az idősebb Nebucz testvérek és Payer István - emlékezik.

A középiskolát Fehérváron, az egykori Ságvári szakközépiskolában végezte.

- Gyurkovits Mária tanárnő szárnyai alatt kezdtem atletizálni. Hogy sikerrel indultam-e? Harmadikban 400 méteren megnyertem a megyei középiskolai bajnokságot. De mégis focista lettem...

A fiatalember a magyar Nemzeti Bajnokság I. osztályában 1979-ben lépett pályára. Ekkor már a székesfehérvári MÁV Előre csapatában játszott. Sárközi István, Úr Tibor, Lechner Csóka , Cs. Horváth, Meggyes László - sorolja a fehérvári csapattársakat. Utóbbitól kapta a Csemple becenevet, említi. Sokat köszönhet Dévényi Tibor elnöknek és az általa varázslóként tisztelt Németh Jánosnak, akik segítették az indulásban, emlékszik.

Istvánt az 1981-es esztendő már Diósgyőrben érte, játszott Zalaegerszegen, Nyír-egyházán és a Debreceni Kinizsiben is, hogy 1986-ban tagja legyen a Honvéd bajnokcsapatának. Még abban az évben Egerbe költözött, egészen 1991-ig itt játszott első és másodosztályban, ám egy sportsérülés miatt abba kellett hagynia a játékot. Idén épp tizenegy éve, hogy az egri töltőállomást vezeti.

- Amíg játékos voltam, édesapám és édesanyám kivétel nélkül minden mérkőzésemre eljött. Az édesapám sajnos már nincs velünk, édesanyám ma Ercsiben él. Amikor telefonon beszélgetünk, mindig kiderül, ő sokkal több mindenre - nevekre, helyszínekre, utcákra - emlékszik a régi időszakból...

Azért István is számos sztorit tud visszaidézni. Például, amikor más csapatokban játszva pályára lépett a Videoton ellen.

- Mindig nagy presztízs volt a Videoton ellen játszani. Ha nagy néha összefutunk Disztl Petivel, mindig azzal zrikálom, hogy kétszer is sikerült tétmeccsen betalálnom a kapujába: egyszer még a MÁV Előre csapatában, majd a Diósgyőr játékosaként.

A szeretett focitól nem lehet teljesen elszakadni - mondja. Sportsérülése után alacsonyabb osztályokban edzősködött. Egy emlékezetes mérkőzés szép emléke: László István találkozott az akkor hivatalban lévő miniszterelnökkel, Orbán Viktorral.

- A kétezres évek elején a Jászapáti edzője voltam, amikor megnyertük előbb a megyei bajnokságot, majd az NB III-at is, keleten. Ugyanebben a két évben a Felcsút is bajnok lett a párhuzamos csoportban, nyugaton. Egy barátom segítségével elértem, hogy a két bajnokcsapat télen, Újpesten, az akkor még ismeretlennek számító műfüves pályán úgynevezett Kelet-Nyugat gálamérkőzést játsszon. A meccs szünetében taktikai megbeszélést tartottam a játékosainak, amikor az egyik srác szólt: Mester, valaki keresi! Aki keresett, sapkában volt, nekem pedig a szemembe sütött a Nap, így csak akkor ismertem meg a miniszterelnököt, amikor levette a sapkáját, és kezet fogtunk. Orbán Viktor még ifista korából emlékezett rám, amikor ő is a MÁV Előrében játszott...

Beszélgetésünk végén, a fotózáshoz készülődve István arcát figyelem. A megtermett ember büszke tekintettel emeli le a szeretett adonyi zászlót és az adonyi sálat, s tekeri a sálat a nyakába, veszi a zászlót a kezébe.

- Az adonyi öregfiúk jártak itt egy tavasszal. Karf Csaba és Ronyecz Péter ajándéka volt a sál is, a zászló is...

A megtermett ember hangja ekkor lágyabbá válik, s tekintete elfelhősödik.

- Fáj a szívem egy MÁV Előre-zászlóért és egy MÁV Előre-sálért. De előbb-utóbb megszerzem... - mondja optimistán. S abban reménykedik: egyszer szerveznek majd a régi csapat tagjainak egy összejövetelt.

- Mert ha lesz ilyen találkozó Fehérváron, arra még gyalog is elmegyek. Addig pedig maradnak az emlékek, a napi feladatok mellett.

Itt, Egerben, a bárpult feletti kupák, zászlók társaságában. Középen a VSK Adony sáljával és a VSK Adony zászlajával...A