Nyolcvanhét évesen is megfordulnak utána a férfiak!

Nem titkolom, nőnapra kerestem amolyan mindörökké nőt! Zita nénit ugyan keresnem sem kellett, mert anekdotafüzéreket regélnek róla egykori tanítványai, s nem mellesleg egy szerény külsejű, mégis kedves és használható szakácskönyvből is ismerhetik a fehérváriak őt. Salamon Lászlóné, Orosz Zita a nagymamája, Nágel Manóné receptjeit és egyszerű tanácsait adta közre néhány éve, kezdőknek feltétlenül ajánlott a sok puccos, képes, drága kiadvány előtt forgatásra! Zita néni, így szólítom tiszteletből, pedig nem néni, hanem kisasszony, a szó legkedvesebb és legigazabb jelentésében. Zita.

- A nevem persze Habsburg Ottó édesanyja, Zita királyné után kaptam, tudod a család legitimista volt... - fog bele a történetbe. Millió igaz meséje van, amit csillogó érdekességgel, a történelmi és társadalmi körülmények tökéletes elhelyezével tesz dokumentarista hitelességűvé, benne a család, nevek, ruhák, babák, jópofa mondások, s az elpusztíthatatlan életöröm. A külsőség nála nem fontos, illetve mégis, amennyire az a női tartás és emberi büszkeség része. Fodrász, kozmetika, manikűr, gyógytorna.

- Nem biccentek, nem botozom, pedig két csípőprotézisem van - jelenti ki. - S miért ne esne jól, ha megfordulnak utánam még ma is az utcán? - kérdi mindenfajta erőltetett kacérság vagy öngúny nélkül. Persze hozzáteszi, hogy elölről nem látnak... Aztán mondja a hihetetlen tényt. - Nyolcvanhét éves vagyok!

Zita kisasszony jómódú polgári családban született 1922-ben Szegeden, az összes férfi felmenője katonatiszt volt, beleértve nagyapját, édesapját, a nagybácsikat - ómama fiait, akik nyüzsgő familiáris kötelékben éltek.

- Gazdasági válság? Édesem, mi ezt a szót nem ismertük, B-listának hívtuk. Akiket elbocsátottak, azokat bélistázták, de nem politikai alapon, mint majd 1945 után, amikor ismét előkerült a szó. Ráadásul Trianon után kötelezően csökkentették a tisztikart is, leszerelték a nagybátyáimat. Ómama egykori rögeszméje, hogy a tiszti akadémia mellett mesterség is kell a fiúknak, jól jött! Kiírta a ház elejére, hogy Divatszalon, s sorra érkeztek a szegedi hölgyek a méltóságos asszonyhoz , aki női szabó képzettségű fiaival csodás ruhákat varrt, s karakterbabákat készített papírmaséból. Parókával, festett arccal, pompás ruhákban! - hangzik egy történet a százból, s filmszerűen pereg szavai nyomán.

- A férjemmel a Felvidék visszatérte után ismerkedtem meg a Rozsnyó melletti Csízfürdőn - ugrunk időben előre. - Ómamával sétáltam, végzett tanítónőként, s a fess fürdőigazgató, a harmincéves, partiképes Salamon László csatlakozott hozzánk - indul az újabb izgalmas história. Csak dióhéjban: László 1943-ba SAS-behívót kapott, táviratilag megkérte Zita kezét, azonnal összeházasodtak, majd az ötnapos asszonytól búcsút vett a frontra tartó férje. 1948-ban találkoztak újra. Akkor is sürgönyzött László. Debrecenből írt, hogy megérkezett a hadifogságból. Két gyermekük született, András és Mária. A lány is tanárnő lett, több nyelven beszél, édesanyjával lakik Székesfehérváron, ahová az édesapa későbbi katonai pályafutása révén került a család.

- A Széchenyi utcai lánykollégium igazgatójává 1953-ban neveztek ki, 1993-ig dolgoztam ott. Az életem volt. Közben elvégeztem az egyetemet Szegeden, magyar szakon, a tanítványaimmal a mai napig napig eleven kapcsolatot tartok. Felhívnak, írnak, találkozókra hívnak, s mindenkire emlékszem. Ja, hogy mit tanácsolok röviden? Egy nő mindig legyen nő!