Hétvége

2009.02.21. 03:29

Hogy mentsük meg a férfiakat?

Milyen a magyar lelkiállapot? Hová tűnnek a 62-65 éves férfiak? S ha a nemzetközi felmérések szerint a magyar az egyik leginkább családszerető nép, miért fogyunk annyira? Ezekről is beszélgettünk Kopp Máriával, aki 25 éve kutatja a stressz és az életminőség összefüggéseit.

MTI

- Nagyon régóta foglalkozunk ezekkel a kérdésekkel. 1983-ban hatezer embert, 88-ban 21 ezret, 2002-ben 12 ezer hatszáz embert kérdeztünk ki nagyon részletes otthoni interjúkban, és 2006-ban fejeztük be a követéses vizsgálatot, 4500 ember bevonásával. A hasonló vizsgálatokban általában nem szokták megkérdezni a pszichológiai tényezőket, mi megtettük. Először is egyáltalán nem igaz, hogy a magyar férfiak genetikailag gyengébbek lennének. A 60-as években ugyanis jobbak voltak a halálozási mutatóink, mint az osztrákoknak, vagy az angoloknak. Nálunk tulajdonképpen a 70-es években kezdett igen erősen emelkedni a középkorú (40-69 éves) férfiak halálozási mutatója. Röviden indokolva az átalakulás stressze a férfiakat sokkal inkább érintette, mint a nőket. A magyar nők is ugyanabban a társadalomban élnek, a vizsgálati eredmények szerint többet is dolgoznak (munkahely, család, háztartás), a nők mégis jobban tolerálták a negatív hatásokat.

- A lapunkban megjelenő gyászjelentéseket vizsgálva, egy hónapot véve az 51-60 éves férfiaknál 17, az ugyanilyen idős nőknél 6 gyászhírt találtam. De mindezen eltérések oka pusztán a nemek eltérése lenne?

- Több oka is van mindennek. Magyarországra sajnos nagyon jellemző az a fogyasztói szemlélet, hogy egy férfi attól értékes, ha a családjának és saját magának jobb anyagi feltételeket tud biztosítani. S a férfiak ma ezzel is mérik a saját értéküket. S ha valaki lemarad ebben a versenyben (és sokan le is maradnak, mert mindig van, aki náluk jobb helyzetben lesz), ez a lemaradás-élmény igen komoly veszélyeztető rizikófaktor a magyar férfiak számára. Ez a világon máshol is jellemző, de nálunk különösen aktuálissá vált, mert a társadalmi átalakulások során sok dolog megváltozott. Például a munkakörülmények, a versenyhelyzeti pozíciók és még sorolhatnám. Ha a hím majmokkal végzett állatkísérletekre gondolunk, náluk azonnal kialakul a dominanciasorrend. Akkor van baj, ha ezt felborítják, és például egy csoportba teszik a domináns hímeket. Közöttük a legtöbbnél nagyon súlyos szívpanaszok, infarktus alakul ki - ugyanúgy, mint az embernél, akinek férfiként újra meg kell harcolnia a pozíciójáért.

- Ám manapság a nők pozíciója sem kikezdhetetlen...

- Úgy néz ki, hogy a nőket nagyon komolyan védi a többszörös értékrendjük, hogy a munka mellett például kitüntetett szerepük van a családi életben. A munkanélküliség persze a nőket is megviseli, de nem annyira, hogy belebetegedjenek, vagy netán belehaljanak.

- E téren például lehetne hozni konkrét intézkedéseket? Mert ezek igen régóta berögzült társadalmi normák, nehéz lesz rajta változtatni...

- Meglehet, de nagyon fontos lenne rajta változtatni. Vannak is rá pozitív példák a világban. Magyarországot például az egyik legmaszkulinabb társadalomnak tartják nemzetközi viszonylatban. A férfi és női szerepek között nálunk óriási a különbség. Ám azokban az országokban, ahol a nők nem akarnak jobb férfiak lenni a férfiaknál, hanem tudnak tanulni a férfiszerepekből, vagy ahol a férfiak számára igazán fontos a gyermeknevelés, ott pozitívan alakultak át az értékrendek. A skandináv országokban például, ahol ez jellemző, sokkal tovább élnek a férfiak. Norvégiában olyan egyenlőségi szabályozás van, amely emberközpontú, nem merev. A gyermek 3 éves koráig az apa is otthon maradhat néhány hónapig, és támogatják a részidős foglalkoztatást. Így amíg nálunk mínusz 3,5 a népességcsökkenés ezer főre - már csak Ukrajnát és a Baltikumot előzzük meg -, addig a norvégoknál plusz 3,5.

- Norvégia viszont Európa talán legmagasabb életszínvonalú országa. Mi ellenben...

- Sajnos a 2007-es statisztika szerint már az összes szomszédunk is lehagyott bennünket. Mindenhol növekszik a népesség (Romániában mondjuk nagyon kis mértékben), csak nálunk nem. A franciáknál például nagyon jó programot indítottak a népességfogyás megállítására. Én úgy neveztem el a magyar népmesei motívumok mintájára, hogy a harmadik királylányok és harmadik királyfik programja. Franciaországban a harmadik gyermek után nagyon komoly adókedvezmény jár a családnak, és más kedvezmények is, hosszú távra. Emiatt ott az emberek úgy érzik, érdemes 3 gyereket vállalni. Egyébként - ezt is vizsgáltuk - a magyar fiatalok sokkal több gyereket szeretnének, mint amennyi végül ténylegesen megszületik. A magyar fiatalok - ma még! - a leginkább gyermekszeretőek egész Európában. Nálunk 70 százalékuk azt mondja, nem lehet igazán boldog az, akinek nem születik gyermeke. Az arányok tehát kifejezetten jók, de 20 fiatal tervezett 23 gyermeke helyett csak 13 jön világra. A 8 általánost végzetteknél megszületnek a gyerekek, még több is az átlagosnál, de a magasabb végzettségűek között már egyáltalán nem. Utóbbiak ugyanis negatív diszkriminációval találják szemben magukat, és hihetetlen hátrányba kerülnek a gyermektelen nőkkel és a hasonló végzettségű férfiakkal szemben. Ez nagyon komoly stresszforrás is. Kimutatható, hogy a középkorú férfiaknál a gyermekükkel való jó kapcsolat fontosabb, mint a nőknél. A férfiaknál komoly egészségvédő tényező.

- Visszatérve a hazai megoldásokra, hogyan védheti meg például a férjét egy családanya a hétköznapok pszichológiája szerint?

- Magyarország ma az özvegyek országa. Indítottunk egy programot Mensük meg a férfiakat! címmel. Finnországban hasonlóan rosszak voltak a mutatók, mint nálunk. Országos program indult, mindenhol összefogtak, odafigyeltek mindenkire, aki kezd lecsúszni. Mi, nők kimutathatóan akkor tehetünk a legtöbbet, ha nem vagyunk elégedetlenek az anyagi helyzettel. A nő elégedetlenségét a férfi ugyanis a saját önértékelésének zavaraként fogja fel, miszerint ő nem képes megfelelni elvárt szerepének. Ha a férfiak elhiszik, hogy nem ezek az élet komoly értékei, ez már egyfajta védelem számukra. Egyébként a magas végzettségű nő kifejezetten védőfaktor a férfinak, mert nem fogja elvárni, hogy csak a férfi tartsa fent a családot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!