Hétvége

2009.01.03. 03:28

Zsoltárok és bordalok

Zágoni Erzsébet - Ha élne, még csak hetvenéves lenne Bokros János, akit a Zsolt utcai könyvtárban idéztünk, ünnepeltünk pályatársakkal, barátokkal, tanítványokkal meg özvegyével és Judit lányával, akikről ezt (is) írta: Anya-Judit meg lánya-Judit lemetélgeti szépen / kérgem alól kiszökő vad csihatagjaimat.

MTI

Zágoni Erzsébet

- Ha élne, még csak hetvenéves lenne Bokros János, akit a Zsolt utcai könyvtárban idéztünk, ünnepeltünk pályatársakkal, barátokkal, tanítványokkal meg özvegyével és Judit lányával, akikről ezt (is) írta: Anya-Judit meg lánya-Judit lemetélgeti szépen / kérgem alól kiszökő vad csihatagjaimat. Barátja, pályatársa mesélt a közönségnek a tanárról, a költőről.

Paál Lajos évekig ült vele szemben a József Attila Gimnázium tanárijában, benne több Bokros-kép él.

- Az egyik a dionüszoszi, a szenvedélyes, az indulatos, aki nem szerette a (be)kerítéseket, ha tehette, feszegette a létezés határait, korlátait. Sokunkkal együtt nem vetette meg a mértékkel fogyasztott bor mámorát sem. Jókedvünkben táncoló, fiatal férfiakként népdalokat, zsoltárokat énekeltünk, és tiszteletlenül kiáltottuk az ég felé: Az embereket te hagyod meghalni?! Majd elhalkulva, megszelidülve, eltűnődve: Te előtted ezer év csak annyi, mint a tegnapnak az ő elmúlása és egy éjnek rövid vigyázása? A jókedvű, mulatós, táncos Jancsi tudta, hogyan kell a nőket maga körül forgatni. Házassága előtt gyakorta megesett, hogy kétszer is megvacsoráztunk. Nem tudok üres hassal elaludni - szokta mondogatni. A másik arca a magába mélyedő, töprengő férfié. Ma is előttem van, ahogy barna köpenyében lassan lépkedve megy a folyosón a könyvtárba, vagy az órára, elmélázva, olykor az ablakokon kifelé nézve. Ilyenkor titokzatosnak láttam. Kosztolányi tollára való tanár volt, aki nagy nyugalommal építgette tanítványait. Irigykedtem rá, amiért szeretett dolgozatokat javítani, ami nekem többnyire kínszenvedés volt. A gyerekek fogalmazványai számára gazdag televényt jelentettek. Értékelte az okos gondolatokat, de még az ostobaságokban is talált figyelemre érdemeset. Diákjai idővel szép dolgozatokat írtak köszönhetően kitűnő, találó bírálatainak. Egyszer ilyesmit mondott: a javításokból tanul az ember a legtöbbet, ilyenkor magát is korrigálja. Igen, a tanítás önépítés, szüntelen továbbképzés, önátadás... - emlékezett a pályatárs, a barát, aki egy talányos mondatot is megfogalmazott: Bokros János túl van a versein!

Ami a tanári létet illeti hajdani jó Magister Mihálynak bevallotta: Tanár Uram, a koordináta-rendszer / megcsavarodott, megbillent nemegyszer / alattunk, bennünk, már bevallható..., ha dülöngél az xy-tengely, / hová bújjon az ember, milyen rendszer / bunkerzugába, hol az origó? Gyakran dünnyögöt és dudorászott, mert ördögök és mennyországok / ingerkedő játéka bennem, / zsoltárral hűt, bordallal éget, / fölém vonja a teljességet, / melyet én is kerekítettem. A borral családi viszonyban is volt. A börgöndi restiben Bokros-féle bort és snapszot mértek, a kocsmáros ugyanis apja vevője volt. Fehérvár nagy kocsmája, a Röpülős gazdája, Pingiczer is Sárkeresztúrról hozta a bort könnyű laptikáján. Verseiben, mint Krúdy prózájában föl lehet térképezni az ivó- és evőhelyeket: Vadászkürt, Csutora, Galla, a Mózer-pince, az Ökör-kör ízeit, zamatait. Hallani vélem Pracslerék cigánypecsenyéjének sercegését, illata orromat csiklandozza.

Román Károly egyetemi tanulmányai végén találkozott vele az Eötvös Kollégiumban, öt évvel volt fiatalabb nála. Később Fehérváron lettek vasváris, józsefes pályatársak. A tanár úr a gyertyafényes születésnapi emlékesten Márait idézte: Az írók makacs és heves patrióták. A kíváncsiság, a féltés, az emlékezés kényszerétől hajtva jár vissza képzeletük szülőföldjükre. Minden nagy író ugyanazt a tájat festi örökké... hazajár akkor is, ha a világról beszél.

Valami mindig húzta Bokros tanár urat is szűkebb hazájához, ha más nem, ezernyi tüskés szederinda, amely a lábaiba kapaszkodva kötözte az anyaföldhöz. Kötözték öreganyja szavai, amelyekben csodálatos csóri kutak / gyöngyöt verve felbuzognak . Pálos szentatyák regulája regnált benne, amikor Ányos Pál szava messzedörgött, / míg Virág skandálta a Szappho-strófát / ősi falak között . A városhoz láncolták a néhai Mesterek utcájának lakói: a pékek, az ácsok, a szabók, a rézművesek, a cserzővargák, akiknek lakhelyén fölmagaslottak a panel-barikádok . Az Ezerjó-illat, a Makkos Bakony, rőt lombú őszi Vértes, / újdió-szagú csókakői lankák, / ősi Alba kő-kerített szívéhez / a lüktetéstek titkos erek hozzák... Ez a lüktetés a Bakony aljától Cecéig ível, és az ívre az aranybullás Alba Regia ütötte rá századok pecsétjét.

Diák- és tanáréveinek városa mellett szülőfaluja, Sárkeresztúr is ide kötözte, meg a dinnyési Sárvíz, amely neki Léthe volt és Kánaán meg varázstó túl az Óperencián.

Bella Istvánnal gyerekkori játszópajtások voltak. Imádság örömért című, 1985-ben megjelent, Francsics József grafikáival ékesített kötetecskéjének fülére Pista ezeket írta: Verseid világánál jó volt végigmenni a kivilágosodó falun. A Főszeg felé az Öreg utcán Babai bácsi versedbéli harangszava bátorított... A falu határában a Kanális, a Dinnyési Sárvíz. Ó, az a Kanális! De nagy ajándék a falunak ez a csendes patak!... A nagy nyári munkák idején az aratók, a masinázók itt tusoltak, itt fürödtek. Mi gyerekek itt játszódtunk, itt tanultunk meg úszni. A te verseid épp olyan tiszták, mint ez a falunkat félkarjával átölelő, nyugodt, csendes hullámzású, fényes patak volt. Szavaidban meg is fürödhetünk és fel is frissülhetünk. Tisztálkodhatunk és meg is tisztulhatunk: napjai alatt meg is szárítkozhatunk. És mert a keresztúri eget is ráírtad Sárvized tükrére, el is gyönyörködhetünk benne: füveiben és fáiban. Napjaiban és csillagjaiban. Ölellek érte.

Bokros János tagja volt a Bella Istvánt fogadó égi bizottságának. Hosszú évek után ott ölelte meg egymást a két földi-égi poéta.

Bokros is makacs, heves lokálpatrióta, de soha nem volt provinciális - hangsúlyozta Román Károly a Márai-idézetre utalva. A rá jellemző alapossággal, a titkok, a rejtelmek módszeres feltárásával bontotta ki, elemezte a nagy verseket: Imádság örömért, A hetedik napon, Kálvin pásztor nyája, Felépítjük a templomot, Szonettkoszorú Alba Regiának... Felhívta figyelmünket humorára, játékosságára, amely a Mesék mezejében varázsolja el az olvasót.

Cserta Gábor megzenésített versei után lírája gyöngyszemeit Havas Judit előadóművész szólaltatta meg. Szemében a felfedezés öröme csillogott, ő is ajándékot kapott, amikor kezébe adták a számára eddig ismeretlen költő remekeit. Az emlékező, emlékeztető estet Bobory Zoltán is megtisztelte, pódiumon először tőle hallhattunk Bokros-verseket.

Végül két Férfi-énekkel szeretnék kedvet csinálni ehhez a páratlan versvilághoz és a szerzőhöz, aki asszonyszemekbe nézve döntötte el, hogy meghaljon-é, vagy ne haljon, kíváncsi legyen-é a Semiramis-kertek titkaira, vagy ne, miközben felhők közé libbent és föld alá szivárgott. Éneke utolsó négy sora: csontváz vagyok és vér vagyok / és hétköznap és ünnep / és amivé az asszonyok / újjá- meg újjászülnek. A Zsoltár az Asszonyokhoz a harmat-gyöngyös virágok, az édenkerti cicák, a gótikus szentek, a mosolygós Madonnák, a kis- és nagyasszonyok, Ibolyácskák, Rózsák, Violák dicshimnusza.

- Ha élne, még csak hetvenéves lenne Bokros János, akit a Zsolt utcai könyvtárban idéztünk, ünnepeltünk pályatársakkal, barátokkal, tanítványokkal meg özvegyével és Judit lányával, akikről ezt (is) írta: Anya-Judit meg lánya-Judit lemetélgeti szépen / kérgem alól kiszökő vad csihatagjaimat. Barátja, pályatársa mesélt a közönségnek a tanárról, a költőről.

Paál Lajos évekig ült vele szemben a József Attila Gimnázium tanárijában, benne több Bokros-kép él.

- Az egyik a dionüszoszi, a szenvedélyes, az indulatos, aki nem szerette a (be)kerítéseket, ha tehette, feszegette a létezés határait, korlátait. Sokunkkal együtt nem vetette meg a mértékkel fogyasztott bor mámorát sem. Jókedvünkben táncoló, fiatal férfiakként népdalokat, zsoltárokat énekeltünk, és tiszteletlenül kiáltottuk az ég felé: Az embereket te hagyod meghalni?! Majd elhalkulva, megszelidülve, eltűnődve: Te előtted ezer év csak annyi, mint a tegnapnak az ő elmúlása és egy éjnek rövid vigyázása? A jókedvű, mulatós, táncos Jancsi tudta, hogyan kell a nőket maga körül forgatni. Házassága előtt gyakorta megesett, hogy kétszer is megvacsoráztunk. Nem tudok üres hassal elaludni - szokta mondogatni. A másik arca a magába mélyedő, töprengő férfié. Ma is előttem van, ahogy barna köpenyében lassan lépkedve megy a folyosón a könyvtárba, vagy az órára, elmélázva, olykor az ablakokon kifelé nézve. Ilyenkor titokzatosnak láttam. Kosztolányi tollára való tanár volt, aki nagy nyugalommal építgette tanítványait. Irigykedtem rá, amiért szeretett dolgozatokat javítani, ami nekem többnyire kínszenvedés volt. A gyerekek fogalmazványai számára gazdag televényt jelentettek. Értékelte az okos gondolatokat, de még az ostobaságokban is talált figyelemre érdemeset. Diákjai idővel szép dolgozatokat írtak köszönhetően kitűnő, találó bírálatainak. Egyszer ilyesmit mondott: a javításokból tanul az ember a legtöbbet, ilyenkor magát is korrigálja. Igen, a tanítás önépítés, szüntelen továbbképzés, önátadás... - emlékezett a pályatárs, a barát, aki egy talányos mondatot is megfogalmazott: Bokros János túl van a versein!

Ami a tanári létet illeti hajdani jó Magister Mihálynak bevallotta: Tanár Uram, a koordináta-rendszer / megcsavarodott, megbillent nemegyszer / alattunk, bennünk, már bevallható..., ha dülöngél az xy-tengely, / hová bújjon az ember, milyen rendszer / bunkerzugába, hol az origó? Gyakran dünnyögöt és dudorászott, mert ördögök és mennyországok / ingerkedő játéka bennem, / zsoltárral hűt, bordallal éget, / fölém vonja a teljességet, / melyet én is kerekítettem. A borral családi viszonyban is volt. A börgöndi restiben Bokros-féle bort és snapszot mértek, a kocsmáros ugyanis apja vevője volt. Fehérvár nagy kocsmája, a Röpülős gazdája, Pingiczer is Sárkeresztúrról hozta a bort könnyű laptikáján. Verseiben, mint Krúdy prózájában föl lehet térképezni az ivó- és evőhelyeket: Vadászkürt, Csutora, Galla, a Mózer-pince, az Ökör-kör ízeit, zamatait. Hallani vélem Pracslerék cigánypecsenyéjének sercegését, illata orromat csiklandozza.

Román Károly egyetemi tanulmányai végén találkozott vele az Eötvös Kollégiumban, öt évvel volt fiatalabb nála. Később Fehérváron lettek vasváris, józsefes pályatársak. A tanár úr a gyertyafényes születésnapi emlékesten Márait idézte: Az írók makacs és heves patrióták. A kíváncsiság, a féltés, az emlékezés kényszerétől hajtva jár vissza képzeletük szülőföldjükre. Minden nagy író ugyanazt a tájat festi örökké... hazajár akkor is, ha a világról beszél.

Valami mindig húzta Bokros tanár urat is szűkebb hazájához, ha más nem, ezernyi tüskés szederinda, amely a lábaiba kapaszkodva kötözte az anyaföldhöz. Kötözték öreganyja szavai, amelyekben csodálatos csóri kutak / gyöngyöt verve felbuzognak . Pálos szentatyák regulája regnált benne, amikor Ányos Pál szava messzedörgött, / míg Virág skandálta a Szappho-strófát / ősi falak között . A városhoz láncolták a néhai Mesterek utcájának lakói: a pékek, az ácsok, a szabók, a rézművesek, a cserzővargák, akiknek lakhelyén fölmagaslottak a panel-barikádok . Az Ezerjó-illat, a Makkos Bakony, rőt lombú őszi Vértes, / újdió-szagú csókakői lankák, / ősi Alba kő-kerített szívéhez / a lüktetéstek titkos erek hozzák... Ez a lüktetés a Bakony aljától Cecéig ível, és az ívre az aranybullás Alba Regia ütötte rá századok pecsétjét.

Diák- és tanáréveinek városa mellett szülőfaluja, Sárkeresztúr is ide kötözte, meg a dinnyési Sárvíz, amely neki Léthe volt és Kánaán meg varázstó túl az Óperencián.

Bella Istvánnal gyerekkori játszópajtások voltak. Imádság örömért című, 1985-ben megjelent, Francsics József grafikáival ékesített kötetecskéjének fülére Pista ezeket írta: Verseid világánál jó volt végigmenni a kivilágosodó falun. A Főszeg felé az Öreg utcán Babai bácsi versedbéli harangszava bátorított... A falu határában a Kanális, a Dinnyési Sárvíz. Ó, az a Kanális! De nagy ajándék a falunak ez a csendes patak!... A nagy nyári munkák idején az aratók, a masinázók itt tusoltak, itt fürödtek. Mi gyerekek itt játszódtunk, itt tanultunk meg úszni. A te verseid épp olyan tiszták, mint ez a falunkat félkarjával átölelő, nyugodt, csendes hullámzású, fényes patak volt. Szavaidban meg is fürödhetünk és fel is frissülhetünk. Tisztálkodhatunk és meg is tisztulhatunk: napjai alatt meg is szárítkozhatunk. És mert a keresztúri eget is ráírtad Sárvized tükrére, el is gyönyörködhetünk benne: füveiben és fáiban. Napjaiban és csillagjaiban. Ölellek érte.

Bokros János tagja volt a Bella Istvánt fogadó égi bizottságának. Hosszú évek után ott ölelte meg egymást a két földi-égi poéta.

Bokros is makacs, heves lokálpatrióta, de soha nem volt provinciális - hangsúlyozta Román Károly a Márai-idézetre utalva. A rá jellemző alapossággal, a titkok, a rejtelmek módszeres feltárásával bontotta ki, elemezte a nagy verseket: Imádság örömért, A hetedik napon, Kálvin pásztor nyája, Felépítjük a templomot, Szonettkoszorú Alba Regiának... Felhívta figyelmünket humorára, játékosságára, amely a Mesék mezejében varázsolja el az olvasót.

Cserta Gábor megzenésített versei után lírája gyöngyszemeit Havas Judit előadóművész szólaltatta meg. Szemében a felfedezés öröme csillogott, ő is ajándékot kapott, amikor kezébe adták a számára eddig ismeretlen költő remekeit. Az emlékező, emlékeztető estet Bobory Zoltán is megtisztelte, pódiumon először tőle hallhattunk Bokros-verseket.

Végül két Férfi-énekkel szeretnék kedvet csinálni ehhez a páratlan versvilághoz és a szerzőhöz, aki asszonyszemekbe nézve döntötte el, hogy meghaljon-é, vagy ne haljon, kíváncsi legyen-é a Semiramis-kertek titkaira, vagy ne, miközben felhők közé libbent és föld alá szivárgott. Éneke utolsó négy sora: csontváz vagyok és vér vagyok / és hétköznap és ünnep / és amivé az asszonyok / újjá- meg újjászülnek. A Zsoltár az Asszonyokhoz a harmat-gyöngyös virágok, az édenkerti cicák, a gótikus szentek, a mosolygós Madonnák, a kis- és nagyasszonyok, Ibolyácskák, Rózsák, Violák dicshimnusza.

- Ha élne, még csak hetvenéves lenne Bokros János, akit a Zsolt utcai könyvtárban idéztünk, ünnepeltünk pályatársakkal, barátokkal, tanítványokkal meg özvegyével és Judit lányával, akikről ezt (is) írta: Anya-Judit meg lánya-Judit lemetélgeti szépen / kérgem alól kiszökő vad csihatagjaimat. Barátja, pályatársa mesélt a közönségnek a tanárról, a költőről.

Paál Lajos évekig ült vele szemben a József Attila Gimnázium tanárijában, benne több Bokros-kép él.

- Az egyik a dionüszoszi, a szenvedélyes, az indulatos, aki nem szerette a (be)kerítéseket, ha tehette, feszegette a létezés határait, korlátait. Sokunkkal együtt nem vetette meg a mértékkel fogyasztott bor mámorát sem. Jókedvünkben táncoló, fiatal férfiakként népdalokat, zsoltárokat énekeltünk, és tiszteletlenül kiáltottuk az ég felé: Az embereket te hagyod meghalni?! Majd elhalkulva, megszelidülve, eltűnődv

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!