Versbe-zenébe bújt angyal is

Szerte a világon alig van magyar nyelvet beszélő gyerek, aki ne tudná, kicsoda Halász Judit. Nagyszüleik még a Szerelmesfilm bájos főszereplőjét, A vörös postakocsi Estelláját szerették a színésznőben. Az ő gyermekeik már Micimackó dalát fújták vele, a harmadik generáció pedig a testvérféltékenység fájdalmait igyekszik megérteni Halász Judit segítségével.

- Nemrég még romantikus szerelmes lánykákat formált hosszú fehér ruhákban, öntudatos fiatal asszonyokat miniszoknyában, most pedig arra biztatja a gyermekeket, ha feje tetejére áll körülöttük a világ, hívják a nagymamát. Ön is úgy érzi, gyorsan pergett az elmúlt négy évtized?

- Nem vánszorgott az idő, az egészen biztos - mosolyog kedvesen a művésznő, akit annak kapcsán kerestünk meg, hogy az elsők között az első lett, a közönségszavazatokból az idén ő kapta a legtöbbet a Prima Primissima díjazottak közül.

- A közönség talán azért szereti és tiszteli ennyire önt, mert érzi, mindenkor számíthat megbecsülésére.

- A Színművészeti Főiskolán Pártos Géza volt az osztályfőnököm. Tőle tanultam, hogy a közönség képes bármilyen bonyolult gondolatmenetet megérteni, ha azt jól és pontosan fogalmazzák meg számára. De ezt tapasztalom a gyermekeknél is: nekik is ugyanúgy el tudom mondani mindazt, amit a felnőtteknek, csak másképp kell fogalmazni és előadni. Majdnem mindent megértenek a gyerekek, ha a saját nyelvükön szólunk hozzájuk, és ez nem jelent soha gügyögést - válaszol kedvesen és szerényen a Kossuth-díjas művésznő, aki első lemezét, amelyen megzenésített verseket adott elő, egyáltalán nem a gyerekeknek szánta. - Egyre több helyen hallottam, milyen átéléssel éneklik az aprók a Weöres-, Radnóti-, Zelk Zoltán-verseket. Tudtam, nem szabad elszalasztani a lehetőséget, ha a kicsik számára ilyen természetes, hogy jobbnál jobb verseket dúdolgatnak, akkor hozzá kell juttatnunk minél többhöz őket.

- Lemezeit szétkapkodták, mindegyik aranylemez, sőt platina lett. Több mint másfél millió darabot vásároltak belőlük, amiért a kiadótól gyémántlemezt kapott.

- Mérhetetlen örömet és egyben felelősséget is jelentett ez számomra. A koncerteken pedig egy idő után láttam, hogy már azok hozzák magukkal gyerekeiket, akikkel annak idején hasonló korukban találkoztam.

- Ön milyen gyermek volt?

- Nagyon eleven. A házban, amelyben Budán laktunk, rengeteg gyerek volt, főleg fiúk. Teljesen elfiúsodtam közöttük. Sok mindent megtanultam - például verekedni -, amit nem lett volna szabad. Egyébként szép gyerekkorom volt, a szüleim szerették egymást, biztonságban éreztem magam mellettük, és főleg, mert hagytak játszani. Jó gyerekkorom volt azért is, mert nem ültek a nyakamon, hogy mikor tanulok és mennyit, hanem meghatároztak egy szintet, és azt mondták, ennél rosszabb ne legyél! Hogy én ezt miképp érem el, az őket egyáltalán nem érdekelte, én pedig ügyeltem, soha nem essek a kijelölt szint alá. Nem köteleztek semmire, amihez nem volt kedvem. Elküldtek például balettórára, de az nem nagyon tetszett, abbahagyhattam. Engedtek viszont sportolni, noha rettenetesen féltettek, hiszen egyke voltam. A legveszélyesebb sportot választottam, a díjlovaglást. Szüleim, városi emberek lévén, nem tudták, mi az a lovaglás, én pedig nagyon jó lovas lettem! Buktam is eleget, anélkül nincs lovassport, volt agyrázkódásom kétszer is, eltörtem a kulcscsontomat, de megszereztem az első osztályú minősítést díjugratásban, országos felnőtt korosztályos bajnokságon tizenhét évesen harmadik lettem (a lovassportban férfiak és nők együtt versenyeznek). Meghívtak az ifjúsági válogatottba. Részt vettünk az Európa-bajnokságon, életemben először voltam Nyugaton - ez akkor nagyon nagy szónak számított! Ráadásul jól is szerepeltünk. Fontos és szép korszaka volt az életemnek: rengeteget tanultam, önfegyelmet, küzdeni akarást, lemondást, megismertem a győ- zelem örömét, megtanultam fontossági rendbe sorolni a dolgokat.

- Ennek a valamikori bronzéremnek szólt, hogy az olimpiai lánggal futhatott?

- Jó lenne ezt hinni, de a döntésben inkább az játszott szerepet, hogy fölhívjuk ezzel a szerepléssel is a figyelmet a gyermekek jogaira.

- Az UNICEF is fölkérte a gyermekek nagykövetének 2003-ban.

- Megtiszteltetésnek éreztem, hogy az első három év után újabb periódusra is megbíztak, képviseljem a gyermekek érdekeit. Az ember ma olyan sok borzalmat lát maga körül, alapjaiban ugyan nem képes megváltoztatni a világot, de a maga kis tetteivel hozzájárulhat mégis jobbá tételéhez. A gyermekek nagyon kiszolgáltatottak, óvnunk kell őket, amennyire csak tudjuk.

- A gyermekek nagyon ragaszkodók, úgy tűnk, e tekintetben ön is gyermek maradt. Nevezhetnénk a hűség példaképének is: negyvennégy éve folyamatosan tagja a Vígszínháznak.

- Együtt játszhattam Ruttkai Évával, Sulyok Máriával, Bulla Elmával, hogy csak a legnagyobbakat említsem. Rengeteget tanultam tőlük, úgy érzem, kötelességem azt továbbadni.

- A nagymamaságot még csak öt éve tanulja. Három fiúunokája eddig Amerikában élt, keveset találkozhattak, viszont ihletői a Szeresd a testvéred című lemeznek.

- A fiam kutatóvegyészként dolgozott az USA-ban. A nagy távolságot utazással és a technika segítségével győztük le: esténként Skype-on szoktam mesélni a fiúknak. A testvérféltékenységet nemcsak az ő kedvükért gondoltuk végig alkotótársaimmal. Látom magam körül, ez nem olyan egyszerű probléma, mint gondolnánk. A dal talán oldja a feszültséget, a kicsik kiadhatják magukból félelmeiket. A gyerekek lényege sosem változik: szeretnek nevetni. Segítenünk kell őket, hogy görcsök nélkül élhessenek, hogy kibeszélhessék, ami bántja őket.

- Szereti a karácsonyt?

- Az egyik legkedvesebb ünnepem, s miután évek óta minden decemberben vasárnap két-két koncertet szervezünk a Vígszínházban, jó előre gondoskodom az ajándékokról, a lelki feltöltődést pedig megkapom a gyerekektől. Az idei karácsony legnagyobb ajándéka az, hogy itthon van a családom!