Politikus vagyok, mentsetek ki!

Nincsen olyan, ami nem lehetséges! - vetődött fel azonnal, s ezen zsinórmértéket követve szerveződött az alkalmi közösség kialakítása. Becsületünk és reális rálátásunk adja: sokat nem tévedhettünk. Csak azt hívtuk meg, akit kellett. Mindenki elfogadta az invitálást, lelkük rajta, hogy miért.

Tehát a dzsungelharcban beindult Gyurcsány Fletó, Orbán Vitya, Dávid Ibolyka, Fodor Gabesz, Tömjén, bocsánat: Semjén Zsolesz, illetve adjutánsként Lassanreagáló Lendvai Ildi, Szépnyakkendős Herényi Karesz, Kóka (kóka) Jankó és Mindigtumommitmondjak Navracsics Tibusz. Ezen névsorral természetesen nem tűnt nagy ügynek exkluzív szerződést kötni az összes magyar, valamint európai és afrikai telefontársasággal (bár a kenyai Tamtam-Kilimanjaro egy ideig még vakaródzott), illetve a csatornázási művekkel, és kiemelt szponzorként a közismert Röltex Rózsi nénivel.

A dzsungelbeli nomád körülményekhez való hozzászoktatást gyorsan megoldottuk, összehívtunk egy nemzeti kerekasztalt. A tárgyalások után többen rögtön bozótvágó késért üvöltöztek, mások elrohantak a könyvtárba fellapozni a karóba húzás módszereinek szignifikáns irodalmát. Tehát minden önsemjénezés - bocsánat: öntömjénezés - nélkül csak azt állíthatjuk, jól kezdődött az ügylet.

A dzsungelbéli tábor kialakítását a résztvevő bátrakra bíztuk. Az első pillanatokban némi zavart és toporgást láttunk, mint a későbbi személyes gyónásokon kiderült, hiányoztak a legfontosabb kellékek: szavazógép, mikrofonállvány, laptop, páncélozott limuzin, kiskalap és lehallgató berendezés. A probléma megoldására áthidaló ötlettel előretolongó Fletó feltűrte ingujját, majd bejelentette, hogy itt csak a szolidaritás és a reformok segítenek: a dzsungelbéli tábort azonnal át kell nevezni dzsungeltábornak, s mehet is minden a maga útján. A polgári polgárság nevében rögtön tiltakozott Vitya (túl-élő ruháját megpróbálta egyedül panyókára vetni, bár ez csak nehézkesen sikerült, mert az elmúlt években megszokta, hogy ennél a gesztusnál mindig kézre állt Kudlik Juliska, Delta-típusú bemondó nagyanyó). Vitya győztes tekintettel nekiveselkedett kivonulni Fletóból, visszaüzenve Tibusszal, csak az adhatja meg a dzsungeltábor létjogosultságát, ha úgy írják, hogy dzsungel tábor. Az ügyrendi vitába markáns hangján kívánt rendet vágni Gabesz, javasolva, nem nyelvi kérdésekkel kell foglalkozni, sokkal lényegesebb, hogy mindenki szabadon úgy írja, miként azt szeretné. Pislogása szerint nem igazán értette ezen közbevetést Ibolyka (amúgy is frusztrálta, hogy csak Dávid lehet a góliátok között), ám nyakkendőjét megigazítva Karesz megsúgta neki a tutifrankót: maradjon középen, és onnan osztályozzon. Ibolykánk ezt megértve, hangosan kiáltott: középosztály! Nem is kellett több Zsoltinak (aki köztudottan nem szereti semjénezni - bocsánat: tömjénezni - magát), s előállt a farbával:

- Írhatjuk egybe vagy külön, de amíg nem ácsolunk egy oltárt, addig arról sem beszélhetünk, hogy a melegek házasságánál engedélyezzük-e az abortuszt vagy sem.

- Nem azért, mert én vagyok a Jani - kezdte Jani -, de csak a transznacionális piacgazdaság hozhatja el azt az állapotot, amely a globális hatások kihívása közepette is megteremti nekünk a versenyképes mikrokörnyezetet. Megigazította csuklóján a szigorú biztonsági ellenőrzésen is sikeresen átcsempészett Rolex karóráját, és úgy nézett liberális attitűddel a kamerák skubizása közepette Gabeszra, hogy a keverőpult mögött a vezető-operatőr is könnyezve a hangmérnök nyakába borulva elhitte: tényleg szeretik egymást. Aztán beindult a tábor élete.

- Égető kérdés, hogy a parazsat folyamatosan izzítsuk - kiabálta a maga visszafogott módján Ildi, ám nem maradt egyedül felvetésével, mert Tibusz azonnal politológiai szempontból kezdte elemezni, mikor ég jól a tűz: - Ha úgy ég, miként azt a polgári polgárság szeretné.

Ekkor jelent meg Műsorvezető, aki felhívta a figyelmet, tessék mindent úgy tenni, miként azt egy nemzet elvárja, mert aki másképpen cselekszik, azt a kiszavazó tévénézők (lásd: európai és afrikai telefontársaságok, valamint a Tamtam-Kilimanjaro) azonnal hazazavarják a magyar parlamentbe.

Fletó jött is, akkor meg kell főzni a babot és a rizst - mondta. Vitya tiltakozott, a polgári polgárság nevében ezt nem engedheti (önmagát ezúttal sem semjénező - bocsánat: tömjénező - Zsolti, valamint a bogrács és a fakanál interperszonális használatának dialektikus módszerei közül a példaértékű kvócienst kiválasztó Tibusz egyetértésével), magának alkalmi pulpitust ácsolva bejelentette: nem viszi előre egyetlen nemzet dicsőségét sem, ha babot főznek rizzsel, helyette - ha kell, népszavazással is alátámasztva javasolja - rizst kell főzni babbal.

Ketté is szakadt a tábor azonnal! Ibolyka maradt középen, osztályozta a babot és a rizst, Karesz törölgette Iboly gyöngyöző homlokát, majd elegánsan odasúgott: középről, osztály! A Műsorvezető elvitte túlélési próbára Fletót és Vityát. Csúszómászók, patkányok, békák közül kellett kiválasztani saját vállalható nyilatkozataikat. Nem volt egyszerű, mert keveredtek a dolgok és a tárgyak, egységesnek tűnt a trutymó. Vitya nagy levegőt véve benyúlt a katyvaszba, majd kihúzott egy KISZ-tagsági könyvet.

- Fletó, ez a tied, vagy az enyém? - kérdezte, de fönn-akadt polgári polgár tekintete, amikor Fletó nekikezdett makramézni a liberális nyilatkozatok között: na, most akkor melyiket mikor és ki mondta? Végül is mindketten kimásztak a pocsolyából, rutinosan lekaparták magukról a sarat. Mehettek is a kincses ládáért. Csak ott a feladvány! Ha azt állítják, hogy mindig következetesen ugyanazokat az elveket vallották, akkor szerényen, a táborlakók között szigorúan kiporciózandó mennyiségű kaját találnak a ládában. Ha kijelentik, hogy általában a hatalmi érdekeiket, vágyaikat szolgáló kijelentéseket tettek, akkor dőzsölni fog a finomságokban a dzsungel alkalmi népe. Fletó és Vitya egymásra kacsintott: zabáljunk!

Zsolti mindeközben bőszen ácsolta az oltárt. Ebben Gabesz is csak úgy segíthetett, hogy megígérte, nem itt keresztelteti meg az otthoni homoxeszuálisok házasságából az elmaradt abortusztörvény miatt megszülethetett félvér gyermekeket. Jani a Rolex órájába beépített mobilon folyamatosan telefonált, külföldi befektetőt keresett az oltárhoz, aki azt is vállalja, hogy multinacionális beszállítói hátteret biztosít az eukharisztikus projekt működtetéséhez elengedhetetlenül szükséges semjén - bocsánat: tömjén - folyamatos beszállításához.

Ildi ott maradt a tűznél. Fújta, fújta, vigyázott a parázsra. Néha megigazította Ibolykát, aki Karesz legújabb, bambuszból font nyakkendőjén elcsodálkozva kicsúszott a középből. Szólt is neki szelíden: Osztály, vigyázz! A Műsorvezető pedig szorgoskodott, szorgoskodott. Lökte a promóciós dumát, folyamatosan hangsúlyozva, hogy a telefonálók között kisorsolnak több tiszteletjegyet is Lamperth Mónika és Rogán Antal közös bárbikjú-partijára, valamint együtt lehet majd fényképeszkedni Szerekes Imrével, amint köszönti a biharkisdorombosi áfészboltnál az üvegvisszaváltás miatt ki-alakult közérdekű konfliktus megoldásából visszatérő békefenntartó erőket. (Az eseményhez golyóálló mellényt biztosítunk!)

Hiába bármilyen mézesmadzag, hiába rimánkodott a Műsorvezető, végső kétségbeesésében már fölajánlva önmagát is, hogy az ügy érdekében képes még országgyűlési képviselőnek is elmenni, de ez a végső, legmegalázóbb és legpopulárisabb lehetőség. Nem érkezett egyetlen telefonhívás sem: senkit nem akartak az itthoniak kimenteni, hazahívni a dzsungelből.

Mi persze ezt nem hagytuk annyiban. Utánajártunk. A Tamtam-Kilimanjaro a hibás. Bedobták a kulcsot. Nem bírták már dobolni az érkező tengernyi üzenetet, miszerint: menjen a francba az a hülye... (A nevek a három pont után ízlés szerint odaírhatók - nyugi, senki nem fog tévedni!)